Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Gazdasági, politikai és ideológiai okai vannak a Magyarország elleni támadásoknak

Share Button

Gazdasági, politikai és ideológiai okokban jelölte meg a Magyarországot ért külföldi támadások okát Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetõje sajtótájékoztatón. Úgy fogalmazott: Magyarországot „hisztérikus hangú, durva támadások” érik, ezek a vádak azonban alaptalanok, és a „vádlók” tájékozatlanok. Hangsúlyozta: Magyarország demokratikus ország, minden polgárának védelmet ad, ugyanakkor a maga útját járja, és azt meg is védi.
<--more-->
A frakcióvezetõ szerint a gazdasági okok mögött a nemzeti vagyon egy részének a visszaszerzése, és a hazai cégek esélyegyenlõségének biztosítása áll, „ez ingerli” a külföldi cégeket, és azok kormányait is. A politikai okokat a kereszténydemokrata politikus abban látta, hogy a hazai ellenzék nehezen dolgozza fel a vereségét, és ezt európai „elvbarátaik” által támogatott támadásokban „éli ki”. Az ideológiai okot nevezte ugyanakkor Harrach Péter a legsúlyosabbnak, szavai szerint az európai társadalom válságát egy dekadens világnézet, a szélsõséges liberalizmus okozta. „Õk megmondják, hogy mi a pálya, hogyan kell Európában a társadalmat formálni” – mondta, hozzátéve: Magyarország azonban egy másik úton jár.

A konkrét vádak közül idézte azokat, amelyek szerint antidemokratikus lenne a kormányzat, és demokráciaellenesség jellemzõ. Mint mondta, azokat vádolják demokráciaellenességgel, akik a rendszerváltás hajnalán az antidemokratikus viszonyokat demokratikussá igyekeztek formálni. A kormányt azok támadják, akik utódai annak a rendszernek, amelynek lebontásán dolgozott. Kitért arra a vádra is, amely az Alkotmánybíróság (Ab) jogainak korlátozására vonatkozik, és hangsúlyozta: a törvényalkotás nem lehet az Ab feladata, ebben nincs helye, csak a kontrollban.

A rasszizmusról és antiszemitizmusról szóló felvetésekre Orbán Viktor miniszterelnököt idézte, aki a parlamentben rögzítette: cigányüldözés nincs, az ugyanis egy teljes etnikai közösséget minõsítene. Ezzel szemben vannak cigány származású bûnelkövetõk, de ez – mondta – egy másik kérdés.

Utalt az Élet menetével párhuzamosan tervezett motoros felvonulás betiltására is, majd – az alkotmányt idézve – cáfolta azokat a felvetéseket is, hogy üldöznék Magyarországon a hajléktalanokat.

Kérdésre válaszolva a frakcióvezetõ azt mondta: a reagálásokra a diplomácia és a média útján nyílhat lehetõség. Utóbbi – tette hozzá – sokszor nehezen járható, hiszen azok a médiumok, amelyek különbözõ okok miatt nem jó szemmel nézik a magyar utat, nem fogadják be a magyar kormány ellenérveit. Lehetõségként említette, hogy a testvérvárosok polgármesterein keresztül üzenetet juttassanak el.

Pálffy István frakciószóvivõ hozzátette: kétféle konfliktus jelenik meg Magyarország és az unió viszonyában, az egyik általában a konvergenciaprogram beadásával függ össze, a másik pedig a magyar kormány szuverén és önálló intézkedéseivel kapcsolatban jelentkezik. A támadásokat részletezve többek között kitért a médiatörvénnyel összefüggõ konfliktusokra, az alaptörvényre, illetve annak mostani módosítására és végtörlesztésre.

kdnp.hu
Forrás: MTI