Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Kereszténydemokrata értékrend szerint kampányolunk

Share Button

Harrach Péter, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) egri kerekasztal-beszélgetését megelõzõ sajtótájékoztatón elmondta, „Van egy olyan kampánystratégia, amelyik „csúsztatással, hazugsággal, rágalmazással dolgozik.  Mi, a keresztény értékrendünknek megfelelõen kampányolunk, és a tényekhez ragaszkodva feltárjuk a valóságot.”

Kereszténydemokrata értékrend szerint kampányolunk


<--more-->
Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetõ-helyettese, az Országgyûlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnöke szerint a kampánynak arról kellene szólnia, hogy milyen eredményeket ért el a kormány. „Ha összehasonlítanánk, mit ért el a szocialista kormány, és mi történt 2010 és 2014 között Magyarországon, be is lehetne fejezni a kampányt. Ezért elhatározták, hogy vagy undorba, vagy botrányba fullasztják a választásokat”.

Lanczendorfer Erzsébet a KÉSZ fõszervezõje bevezetõjében néhány adatra hívta fel a figyelmet. A Fidesz kormány az elõzõ ciklusát követõen 8 ezermilliárd forintos államadóssággal adta át az országot a szocialistáknak, ezt õk 21,5 ezermilliárd forintra növelték
A kerekasztal beszélgetés a közelgõ kampány kapcsán „ Döntsünk a jövõnkrõl” címmel zajlott.

Harrach Péter elõadásában kifejtette a KDNP elsõsorban a családok, és azon belül is a több gyermeket nevelõ, kiskeresetû családok érdekében nyújtott be javaslatokat az országgyûléshez. Támogatnak minden kezdeményezést, amely az egészséges társadalom kialakítását célozza Mint elmondta a kereszténydemokrata értékrend nem kirekesztõ, hanem befogadó, és a KDNP politikájában a „normális” emberi élet igényét, a hagyományos értékeket képviseli. Kérdésre válaszolva hozzátette a Szabad Vasárnap kezdeményezésrõl nem mondtak le, csak most nem aktuális a bevezetése.

Brockhauser Edit