Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

A 2018-as költségvetésről (váci sajtótájékoztató)

Share Button

A költségvetési viták már nem megszorításokról és elvonásokról szólnak, mint 2010 előtt, hanem arról, hogy egyik-másik ágazat mennyivel kap többet. Elsősorban a családok és a munkából élők költségvetése a 2018-as büdzsé.

vacott

 

Időben, ezért kiszámíthatóan készül el a költségvetés, most, a nyár elején fogadják el.

A legfontosabb, hogy ez a költségvetés elsősorban a magyar családoknak jelent előrelépést, emellett pedig a munkából élők költségvetése is. Ez a két szempont akkor találkozik, amikor azokat a családtámogatásokat erősíti meg, amelyek munkajövedelemhez kötöttek.

Most már nyilvánosságra kerültek az új családtámogatási elemek is, amelyeket a miniszterelnök csütörtökön ismertetett.

Rétvári Bence kiemelte: már nem arról szólnak a költségvetési viták, mint 2010 előtt, amikor megszorításokról, elvonásokról beszéltek, hanem az idei évben arról van szó, hogy egyik-másik ágazat mennyivel kap többet. Így többet fordítanak a biztonságra, azokra a funkciókra, amelyek a közbiztonságot, a déli határ védelmét garantálják – magyarázta. Mint mondta, több jut a következő nemzedék biztonságára is, nemcsak a családtámogatásokat illetően, hanem az oktatásban is. Az egészségügyre szintén többet fordítanak – tette hozzá.

Arról beszélt, hogy sehol sem lehet csökkenő számokról beszélni, és a költségvetésnek a működéssel kapcsolatos része már második éve hiány nélküli, csak ott keletkezik hiány, ahol valamilyen fejlesztésről van szó, ahol „az állam épít, az állam beruház”, de az államnak a mindennapi működése teljes mértékben hiány nélkül valósul meg.

A kereszténydemokrata politikus kitért rá: „a családok támogatása az elmúlt hét évben megduplázódott a magyar költségvetésben”, a családokra fordított költségvetési kiadások 111-szer nagyobbak, mint a reklámadó-bevétel, és másfélszer akkorák, mint az összes magyarországi cég teljes társaságiadó-befizetése. Remélhetőleg a támogatásoknak köszönhetően a családok is nagyobb biztonságban érzik magukat – mondta.

Közölte: „a munkát agyonadóztató rendszert eltöröltük”, aki dolgozik, annak esetében az állami elvonások mértéke nagy mértékben csökkent.