Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

A baloldal Magyarország-ellenes propagandát folytat bevándorlásügyben

Share Button

A baloldal felelőtlen, Magyarország-ellenes propagandát folytat, amikor meg akarja akadályozni, hogy a kormány megvédje a magyar embereket a kontroll nélküli bevándorlók tömegétől – jelentette ki Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke, Harrach Péter frakcióvezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Harrach Péter; Semjén Zsolt

Semjén Zsolt hangsúlyozta: 2004-ben a külhoni magyarok kettős állampolgársága ellen lépett fel, most pedig ugyanez a baloldal ismét felelőtlen, Magyarország-ellenes propagandával akarja megakadályozni a veszélyes migránsok elleni fellépést. A kormányfő-helyettes ugyanakkor azt mondta: abban nincs és nem is lehet vita, hogy az emberiesség nevében hozzá kell járulnia minden civilizált országnak ahhoz, hogy akik akár gazdasági, akár politikai okokból kényszerülnek menekülni, azok emberi életet élhessenek a saját szülőföldjükön.

 

Semjén Zsolt azt mondta: abban nincs és nem is lehet vita, hogy az emberiesség nevében hozzá kell járulnia minden civilizált országnak ahhoz, hogy akik akár gazdasági, akár politikai, vallási okokból kényszerülnek menekülni, azok emberi életet élhessenek a saját szülőföldjükön. A magyar kormány jelentős összegekkel járult hozzá Afganisztánban, Irakban a helyzet javításához, és Szíriában is humanitárius segítségnyújtás történik részben állami, részben egyházi, civil szervezetek közreműködésével – jelezte.

 

A KDNP elnöke kifejtette: akik valóban politikai, vallási vagy etnikai okokból menekülnek, azokat az emberiesség jegyében be kell fogadniuk a civilizált országoknak. Sorsukban sokszor a nagyhatalmi játszmák, tévedések is közrejátszanak, „az arab tavasz is őszbe fordult” – jegyezte meg Semjén Zsolt. Ugyanakkor az ország és a nemzet előtti felelősség jegyében túl kell lépni a politikailag korrekt beszéden – folytatta –, mert ez lehet, hogy politikailag beleillik a fősodorba, de azzal a veszéllyel nem képes szembenézni, amivel Európa és Magyarország kénytelen.

 

Közölte, egyszer lehet egy országot élhetetlenné tenni, ha integrálhatatlan tömegek jönnek ide, az generációk múlva is érezteti a hatását. A tapasztalatok szerint nemcsak asszimilálhatatlan, hanem integrálhatatlan tömegekről van szó, amelynek tagjai az európaitól idegen, sőt néhány esetben ellenséges kulturális, vallási háttérből jönnek, és mentalitásban is veszélyesek az itt élőkre – fogalmazott Semjén Zsolt, aki azt mondta: nem állítja, hogy mindenki potenciális terrorista, de nagy a veszélye annak, hogy nem lehet integrálni az érkezőket. További probléma, hogy ezeknek az embereknek a nemzetbiztonsági ellenőrzése szinte megoldhatatlan – tette hozzá.

 

Kérdésre válaszolva hozzátette: nincs ellene annak, hogy gazdasági migránsokat fogadjon be Magyarország, de csak olyanokat, akik a javára válnak. Asszimilálódni nem kötelező, de integrálódni igen, tiszteletben kell tartani, hogy ez egy keresztény hátterű ország – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.

 

Megjegyezte: a bevándorlás tipikusan olyan ügy, amelyben konszenzusra lenne szükség. Reméli, ez meg fog születni, és a baloldal, ahogy belátta, hogy 2004-ben rossz úton járt, most is felismeri majd ezt. Szerinte a baloldal azt gondolja, ha sokan jönnek Európán kívülről, és jelentős részük állami segélyből él, akiknek idegen a hagyományunk, a keresztény kultúrkör, majd baloldali szavazók lesznek.

 

Harrach Péter; Semjén Zsolt

 

A plakátkampány Semjén Zsolt szerint túl van dimenzionálva, az egy epizód, kommunikációs eszköz, de a kérdéskör ennél fontosabb és összetettebb. A plakátok azt mondják, hogy azoknak, akik ide jönnek, tiszteletben kell tartaniuk a törvényeinket és a kultúránkat, ezek a törvénysértő módon ide érkezőknek szólnak. Ha valaki igazolja, hogy miért politikai, vallási üldözött, annak az ügyét tisztességesen el kell bírálni. További felvetésre kitért arra, a közeljövőben lesz szerb-magyar kormányülés, ahol nem lesz egyszerű a déli határok védelmét a szerb féllel megértetni.

 

Harrach Péter frakcióvezető kiemelte: kettős felelősség terheli őket, egyrészt az európai kultúra és Magyarország lakossága, valamint a bajba jutott ember megsegítése iránt. Kijelentette: amikor a korlátlan bevándorlást engedélyezik, akkor veszélyeztetik az európai kultúrát és a polgárok biztonságát, ami nem lehet megoldás. Megjegyezte: idén a bevándorlók száma már meghaladta a tavalyi egész éves adatot, több mint 50 ezer felett van. Az is prognosztizálható, hogy a Németországból és Ausztriából való visszatoloncolás miatt a szám radikálisan nőni fog – mutatott rá, kiemelve: hazánk lakossága nem képes arra, hogy a bevándorlók ilyen tömegét fogadja

 

Keresztény emberként a bajba jutott embereken segíteni kell, de ez nem feltétlenül Magyarország határain belül kell, hogy megtörténjen – mondta Harrach Péter, aki a hajléktalanok megsegítését hozta fel példaként. Amikor rajtuk segíteni akar valaki, nem úgy teszi, hogy befogadja az otthonába – közölte.

 

Semjén Zsolt további kérdésre azt mondta: azzal egyetért, hogy ahogy az élet hozza, úgy finomítsák a szabad vasárnapot érintő szabályokat, ő nem fundamentalista ebben az ügyben. Az uniós energetikai biztosnak írt, a rezsicsökkentésről szóló, a HVG által ismertetett levelet nem ismeri – mondta –, de azt kijelentette: a rezsicsökkentés nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is fundamentuma a kormány politikájának, és a gazdasági növekedéshez nagyban hozzájárult.

 

Forrás: kdnp.hu

Fotó: Mohai Balázs, MTI