Ma is érezzük még a következményeit a kilencven évvel ezelõtt történteknek, sok család szétszakadt, és évtizedekig nehéz volt a kapcsolattartás a határontúliakkal. De most egy új korszak kezdõdött. Az új kormány politikának a célja, hogy visszaállítsa a nemzeti önbecsülést, egészséges társadalmat teremtsen, és a gazdasági fejlõdést elindítsa. Elsõként két olyan törvényt hozott, amely ismét segít megteremteni a nemzet egységét. Kiküszöbölte a 2004. december 5. –i népszavazás által elszenvedett csorbát, a Trianon emléknappal pedig enyhítette a történelmi igazságtalanság érzetét.

Azoknak a politikusoknak, akik nem szavazták meg ezeket a törvényeket, és annak idején a nemzeti széthúzás oldalára álltak, nincs helyük a magyar közéletben.

Isten áldja a nemzetet és Magyarországot !

Szabadság szeretõ nép vagyunk és sok szép ünnepünk van. Nevezetes nemzeti ünnepeinknek más-más a hangulata, és mondanivalója. Augusztus 20. komoly ünnep, Szt. Istvánra emlékezünk, és az államalapításra.
<--more-->
Október 23.-án a láncokat levetõ forradalomra, a sötét terror után, a szabadság tiszta levegõjének belélegzésére hasonlító érzésre.  Március 15-e az ifjúság ünnepe, a tavaszi szél frissessége, és az igaz hazaszeretet járja át a szívünket. A forradalmi fiatalság egyik pillanatról a másikra igyekezett megváltoztatni a régi és akadályokkal teli világot, amely gúzsba kötötte az országot. Széchenyi naplójában olvashatjuk, hogy aggódott a hirtelen jött változás miatt, õ lassabban képzelte el az átalakulást. A forradalmi ifjúság azonban változást akart, amelynek az üzenete napjainkra is érvényes. Megújulásra van szükség, a politikában is, a nyereség centrikus kormányzás helyett, nemzeti felelõsség, az önérdek helyett a közérdek követése kell. A magyar történelem folyamán, amikor sikeres volt az ország mindannyiszor megvalósult a nemzeti egység. A jövõ érdekében is erre lesz szükség, ami nem azt jelenti, hogy a politikusoknak kell megegyezniük egymással, hanem azt, hogy a magyar nép csak együtt tudja az ország szekerét kiemelni az árokból. Az igazi szabadságot csak a rend keretei között lehet megélni. A szabadság nem azt jelenti, hogy mindent megtehetünk felelõsségvállalás nélkül. Rendet kell tennünk, szinte minden területen a közbiztonságtól kezdve, a gazdaság, az oktatás vagy az egészségügy területén. Változtatás kell és ennek most jött el az ideje. Ehhez kérem Isten áldását az ünneplõkre és minden magyar emberre!

Engedjenek meg egy személyes megjegyzést. Öröm számomra, hogy Kolozsváron köszönthetem Önöket, abban a városban, ahová családi gyökereim nyúlnak, és ahol fiatalon sok nyarat töltöttem. Akkor azért jöttünk Erdélybe, hogy erõsítsük nemzeti identitásunkat. Sajnos kevesen voltunk. Ezért történhetett meg a szomorú esemény 2004 december 5-én. Az anyaország nevében ezen az ünnepi alkalmon újból megkövetem Önöket. Láthatják, van mit tennünk otthon.

Olyan Magyarországot szándékozunk építeni, amelynek egészséges társadalma, erõs gazdasága és politikai ereje igazi segítséget képes nyújtani a határon túli nemzetrészeknek. Úgy is fogalmazhatnék, amelyik képes megteremteni a nemzeti egységet. Ha történelmünk sikeres pillanataira tekintünk, a karizmatikus vezetõ és a világosan megfogalmazott cél mellett a megvalósult nemzeti egységet látjuk. Az viszont igaz, hogy ez csak a hiteles normák mentén jöhet létre. Ezért az egységért sokat kell dolgoznunk, otthon és itt is. Mindnyájunknak kívánom, hogy sikeres legyen ez a munka.

Isten áldja Erdély népét, Isten áldja nemzetünket!

Sokan és sokat elmondtak Wass Albertrõl az emberrõl és az íróról. Ma én elsõsorban a közéleti szereplõrõl szeretnék szólni. Az emberrõl legfeljebb annyit, hogy példaadóan, nagy lelki erõvel viselte élete két megpróbáltatását, az erdélyi tájtól való számûzetését és az ellene felhozott igaztalan vádat. Az írót sok ezer olvasó irodalmi élménye minõsíti. Egy konzervatívnak nem nevezhetõ olvasó így ír a Funtinelirõl: Három napon át éjjel és nappal csak rövid technikai szünetekre tudtam letenni kezembõl a könyvet.
A közéleti szereplõ tudatosan és szavain keresztül akaratlanul is alakítja a társadalmat. Aki komolyan veszi keresztény társadalmi felelõsségét, az nem mondhatja, hogy fogadjunk el minden jelenséget olyannak, amilyen. Wass Albert idõs korában az emigrációban is aggódva figyelte a hazai életet. Írásaiban és elõadásaiban jobbító szándékkal fogalmazta meg gondolatait.
Mûvei ma igen népszerûek. Az a kérdés, mit üzennek a mai magyar társadalomnak, milyen irányba formálják azt? Engedjék meg, hogy egy felmérésre hivatkozzak. A megkérdezettek 76%-a vallotta, hogy az a magyar, aki magyar állampolgár. Ez a szemlélet a Kádár korszak világát idézi, példátlan nemzeti önkirekesztés. Ha mindezt kiegészítjük azzal a morális válsággal, amit az utóbbi évek produkált, látnunk kell, Wass Albert mûveinek világa, amelybõl a tiszta emberség és a szülõföld szeretete árad, olyan társadalomformáló erõ, amelyre nagy szükség van. Így lesz a mûveiben továbbélõ író annak a szemléletnek erõsítõjévé, amelynek fel kell váltania a régit, azt amelyik célként kizárólag a nyereséget, üzenetként a látszatot és eszközként a manipulációt ajánlja. Ehelyett a nemzeti érdek, a rend, a munka, a hatékonyság és az õszinteség képviselete kell következzen.
Az író szavaival fejezem be. „Gond embernek lenni, igaz embernek meg kettõzött gond éppen. Igaz magyar embernek lenni pedig akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerõsödik.”
Kívánom, legyünk mindnyájan erõsek.

Orbán Viktor az ülésen meghívottként szólalt fel. Az erõs anyaország érdekérvényesítõ képességérõl beszélt.

Tõkés László királyhágó-melléki református püspök az EP. választásról szólva kifejtette, az erõs európai képviselet 13-15 millió magyar közös ügye. A KMAT.-ról szólva elmondta, hogy az nem pártpolitikai egység, hanem demokratikus összefogás, amely egyre erõsebben intézményesedik. Megköszönte Orbán Viktornak és Harrach Péternek, hogy jelenlétével támogatta az összefogást.

– Az erõs magyar képviselet az Európai Parlamentben elõsegítheti az autonómiatörekvéseket- összegezte a KMAT. zárónyilatkozatában.

A megbeszélést követõen Harrach Péter alelnök fogadást adott a vendégek tiszteletére.

B.E.

Harrach Péter ünnepi beszéde

Sztehlo Gábor igaz ember volt és hiteles keresztény. Méltó arra, hogy emlékét õrizzük, és utcát nevezzünk el róla.

Szt. István napja a mi hivatalos állami ünnepünk. Ezen a napon fejet hajtunk a nagy király elõtt és felidézzük tetteinek ma is érvényes példáját.
Ha a mai magyarok Istvánra tekintenek, az államférfit látják, aki tudott kormányozni, reformot végrehajtani és egységet teremteni. Ma mindhárom hiányát érezzük. Mielõtt errõl szólnék, a fõhajtáshoz segítségül hívom azt a törvényszöveget, amit halálának 900. évfordulóján fogadott el az Országgyûlés.
<--more-->
„Mélységes tisztelettel emlékezik meg a nemzet elsõ királyunknak, a szentnek, az államalkotónak, az uralkodónak és a hadvezérnek máig ható, dicsõséges tetteirõl és maradandó történelmi alkotásairól. Ezek a tettek és ezek az alkotások örök idõkre hírdetik az õ csodálatos emberi nagyságát, kimagasló uralkodói erényeit és mélységes államférfiúi bölcsességét. Új szellemi és társadalmi formát adott a magyarság életének, de ugyanakkor tisztelte és óvta az õsi értékeket…Megalkotta a nemzet mai alkotmányos törvényhozási, kormányzati, bírói és közigazgatási berendezkedésének elsõ kereteit s a nemzet gondolatának kifejlesztésével a magyarság egymást követõ nemzedékeinek lelkébe mélyen belevéste a magyar állam szuverenitásának, a magyar nemzet szabadságának s a magyarság magasabb európai küldetésének tudatát és akaratát.”
A nemzet mindig is megadta elsõ királyának a tiszteletet. Már László – akinek pedig nagyapját, Vazult István vakíttatta meg – Dekrétumainak Elsõ Könyvében elrendeli István király ünnepét.
Nézzük Istvánt, a példaképet.

Amit tett több volt, mint reform. Kezdet és fordulat. Az európai keresztény állam kezdete és fordulat a magyarok életében. Mindezt sikeresen. Keményen, de bölcsen. Mindig többet adott, mint amennyit elvett. Pásztorkodás helyett földmûvelést, pogány életforma helyett keresztény normákat, törzsi szervezet helyett központosított államot. Ismerte a kormányzás mûvészetét, intézkedései megoldották a jelen problémáit és elkerülték a jövõ feszültségeit. Mûve idõtálló lett.
Mai problémáink többsége abból adódik, hogy az országot nem kormányozzák. Az õsi ének ma fokozottan aktuális: „Hol vagy István király, téged magyar kíván…”

István európai volt és magyar. Felesége, Gizella bajor volt, sógora német-római császár, német papok hozták az európai kultúrát, német katonák a sereg erejét, gyermekeinek német nevet adott ( Ottó, Henrik ). Viszont keményen kiverte Konrádot, megvédte az ország függetlenségét, nem lett hûbéres. Fiát is arra tanította : „ Aki az elõdei és az õsei rendelkezéseit semmibe veszi, az isteni törvényekkel sem törõdik.”
Az akkori Európa egységes értékrendet követett. A mai Európában az értékcentrikus gondolkodás mellett jelen van az un. értéksemleges, valójában értékközömbös szemlélet. Az élet kultúrája mellett az önpusztítás kultúrája. Ennek szomorú aktualitása van. Aki drogliberalizációt hirdet, az a droghalált készíti elõ.

Végül: István egységet tudott teremteni. Biztos volt abban, hogy a magyarok fennmaradásának útjára egységesen kell lépni. Fájdalmas volt, de meg kellett válnia Koppánytól és nagybátyjától, az erdélyi Gyulától, késõbb Vazultól. A küzdelem kemény volt, de István a kor szokásaihoz képest kíméletes. Ezért írhatták róla: „ Sosem hallottam még másról, aki ennyire kímélte volna a legyõzötteket.” Nem kellett minden törzsi vezetõvel megküzdenie, volt, akivel meg lehetett egyeznie békésen.
Az egységteremtõ Istvánnak komoly üzenete van számunkra. Akivel nem lehet együttmûködni a jó cél érdekében, azt le kell gyõzni, akivel lehet, azzal meg kell egyezni. Ezt várja el tõlünk ma minden hazája sorsáért aggódó magyar ember.
Az együttmûködés és a nemzeti egység akadálya a partner hiánya. Kiárusítókkal és hataloméhes szerepjátékossal nem lehet együttmûködni. Szükség lenne egy hiteles szociáldemokrata pártra. Ezt kívánjuk Szt. István ünnepén baloldali érzelmû honfitársainknak és mindnyájunknak.

Tisztelettel és hálával gondolunk a szent királyra, aki helyes útra vezette a magyarokat és akinek útmutatását nekünk is követnünk kell.
Isten áldja Magyarországot!

A parlamentben 1920. november 13-án olvasták föl a következõ deklarációt:

„A Nemzetgyûlés midõn a trianoni béke törvénybe iktatását elhatározza, és annak ratifikációjához beleegyezését adja, az isteni igazság színe elõtt s az emberiség lelkiismeretéhez fordulva kimondja, hogy ezt a békeokmányt valótlan adatokon alapulónak, igazságtalannak, s az emberiség közös érdekeibe ütközõnek tartja, hogy az nem a tények és érdekek kétoldalú megvitatásának és ebbõl eredõ megegyezésnek az eredménye, hanem egyoldalú idegen akaratnak reánk való erõszakolása; hogy a Nemzetgyûlés tehát csupán ennek az ellenállhatatlan kényszernek engedve járul annak ratifikálásához; hogy e tényével nem róhat kötelezettséget azokra a területekre, amelyek benne képviselve nincsenek, s nem szûnik meg abban bízni, hogy a ma uralkodó szenvedélyek lecsillapultával beálló jogbelátás utat fog nyitni a békekötés neve alatt elkövetett égbekiáltó igazságtalanságok jóvátételéhez.”

Ez a jegyzõkönyvi részlet segít átélnünk, amit elõdeink éreztek: A megdöbbenést, a megalázottságot és a fájdalmat. Hosszú évekig nem gyászolhattunk, nem mondhattuk ki az igazságot, nem fogalmazhattuk meg feladatainkat. Pedig az emlékezés nem öncélú búsongás, hanem közös múltunk nemzetformáló erejének érvényesítése, és identitásunk megerõsítése. Az új helyzet új lehetõséget kínál. 1920-ban jól õrzött, testvéreinktõl elválasztó határokat húztak. Az Únio ezeket lebontotta. Új indítást kaptunk, hogy Kárpát-medencében gondolkodjunk. Ma könnyebb a nemzethez tartozónak tekinteni az elszakított nemzetrészeket. Az õ gondjuk a mi gondunk is. Elég, ha székelyföld autonómiájára gondolunk. Kisebbségi jogok védelmére is új lehetõségeket kaptunk. Mindezt akkor tudjuk eredményesen megvalósítani, ha a régió legerõsebb országa leszünk. Ma a leggyengébbek vagyunk.
Miért van ez? Három okot említenék. Alkalmatlan kormányunk van. Tehetsége a hatalom megszerzésére és az emberek manipulálására futja. Másik ok a társadalom betegsége. Fogy és öregszik, reményvesztett, meggyengültek a közösségei, különösen a családok, csökkent a normák tisztelete, elszaporodtak a deviáns jelenségek. Nagy szükségünk lenne egészséges szemléletû kormányzatra, iskolára és médiára. És végül: megosztottak vagyunk. Igaz, hogy mindenkivel nem lehet együttmûködni, de tény az is, hogy az együttmûködés igénye elemi erõvel jelentkezik. Ha Magyarországot egy nagy támogatással bíró politikai erõ fogja vezetni, ereje és felelõssége tudatában kezdeményeznie kell a széles társadalmi és politikai együttmûködést. Ez lesz hitelessége egyik bizonyítéka. Akkor Teleki Pállal együtt mondhatjuk:
„Én nem hiszem, hogy reményvesztetten kellene itt állnunk. Ebben a nemzetben életerõ van. Ez a nemzet élni akar, ez a nemzet dolgozni akar. Ez a nemzet megmutatta azt, hogy önmagát fegyelmezni, rendben tartani tudja.
És ez az egyetlen, amibõl a demarkációs vonalon túl lévõ honfitársaink erõt meríthetnek, a mi egyetértésünkbõl és megerõsödésünkbõl.”

Isten áldja Magyarországot!

<--more-->
Engedjék meg, hogy hivatkozzam a pénzügyi elemzõkre, akik szerint sokat költünk szociális támogatásra. Hadd mondják, ez a dolguk, amit viszont hozzátesznek, sajnos igaz. Ezek a támogatások munkakerülésre ösztönöznek. A kérdés a polgári és a balliberális oldal szociálpolitikai vitájának a lényegét érinti. Szerintünk a jó támogatás célja kettõs: az egyén valódi érdekét szolgálja, és az egészséges társadalmat építi. Az egyén érdeke, hogy kisegítsék a szegénységbõl, a krízishelyzetben kezet nyújtsanak neki, és önerejét megmozdítva saját lábra állítsák.
Az egészséges társadalom építése többek között a normák érvényességének biztosítását jelenti, például a munka becsületét. A rossz támogatás folyamatosan és feltétel nélkül segélyez, lehetõleg úgy, hogy a segély és a munkabér között ne legyen különbség.

Ezzel arra készteti a segélyezettet, hogy munkajövedelem helyett társadalmi jövedelembõl éljen, ideszámítva a gyermekek utáni támogatást is.
Egy történet és egy adatsor kívánkozik ide. Egy férfi, aki egész nap otthon lógatja a lábát, megkérdezte korán kelõ szomszédját: mennyit keresel? Az illetõ kicsit szégyenkezve vallotta be az összeget. A láblógató az arcába nevetett, és azt mondta: amíg te gályázol, én gyereket nemzek – nem így mondta, persze –, és többet keresek, mint te. Milyen élete lesz annak a gyereknek, akit azért vállalnak a szülei, hogy ne kelljen dolgozniuk?
Az adatsor pedig a következõ: Magyarországon a teljes termékenységi mutató 1,3. Két réteg tér el ettõl az adattól: az egyik a középiskolai végzettségûek, ott 1,1 – tehát lefelé térnek el; a másik a 8 általánost el nem végzetteké, ott 2 és 3 között, tehát messze a reprodukciós szint fölött van a gyermekvállalás. Aki ma európai polgárként nem végzi el az általános iskolát, milyen nevelést fog adni a gyermekének?
Állítom, hogy a Gyurcsány-kormány szociálpolitikai intézkedései munkakerülésre és megélhetési gyermekszülésre ösztönöznek. Konkrétan: az iskoláztatási támogatást eltörölték. Ezt akkor kapta a család, hogyha a szülõk járatták iskolába a gyermeküket. Most akkor is kapja, ha ezt az elemi kötelességüket nem teljesítik. A gyerek védelmét természetbeni juttatásokkal kell biztosítani, ez nyilvánvaló.
Másodszor: a családi adókedvezményt eltörölték, illetve beolvasztották a családi pótlékba. Ez a kedvezmény ott ösztönzött gyermekvállalásra, ahol a legszükségesebb volt, az adatokra utalok: az alsó középosztályban. Ennek összegét a családi pótlék emelésére fordították, amit a láblógató is megkap. Ezzel ott késztet újabb gyermekszülésre, ahol inkább a megszült gyermek nevelésére kellene indítást adni.
Végül a segély és a munkabér közötti különbség. A polgári kormány a minimálbért 19 500 forintról 50 000 forintra emelte, a segélyezést is, de szerényebben, végül 14 650 forint lett. Így a minimálbér közel négyszerese volt a segélynek. Ma ez a különbség eltûnt. Tudom, hogy azt a választ fogom hallani, hogy az „Út a munkához” program elkészült. Ez szöveg; egy ötlet, amit egy újabb ötlet ki fog oltani – ez a Gyurcsány-kormány gyakorlata. Azt látjuk viszont, hogy nemcsak a kormány egészségpolitikája bukott meg, hanem a szociálpolitikája is.