–  Mi az oka annak, hogy mást mondanak Önök kereszténydemokraták a migráns ügyről, mint a legfőbb erkölcsi tekintélynek tartott Ferenc pápa a menekült kérdésről?

– Leegyszerűsíteném a választ, ha azt mondanám, hogy a megoldás abban a két különböző fogalomban van, amit Ön is használt. Ez igaz, de válasznak kevés, bár a lényeg benne van. Ő elsősorban a segítségre szoruló, üldözött emberről beszél. Mi elsősorban, az otthonainkat fenyegető migráns áradatról. Ugyan egyik vélemény sem kizárólagos, de mindegyik hangsúlyos.

– Melyik a jó válasz?

– Ugyanannak a kihívásnak két veszélyéről van szó. Önmagában mindegyik indokolt, de a másik teljes kizárásával nem lehet hiteles. Ezt neveztük mi kezdettől kettős felelősségnek.

– Kifejtené hol találkozhat a kettő?

– Kezdjük a mi válaszunkkal. Huntington óta közismert, hogy a civilizációk harcában a nyugati kultúra vesztésre áll a versenytársakkal szemben.  Ennek jelei, hogy eltávolodott hagyományos értékeitől, hogy közösségei meggyengültek, hogy társadalmai nem képesek reprodukálni önmagukat… Az emberi jogok torz értelmezése és az önvédelmi reflexek gyengülése miatt nem érzékeli a veszélyt sem.

– Milyen veszélyre gondol?

– A migránsáradat veszélyére, akiknek túlnyomó többsége nem üldözött, hanem a jobb élet reményében útnak indult, a felbujtók által átvert emberek. Többségük hódító ideológiát követ, a toleranciát nem ismeri, ezért alig-alig integrálható, nem is akarja megtartani a befogadó ország törvényeit és életformáját. Párhuzamos társadalmak alakulnak ki, a beilleszkedési nehézségek frusztrációt szülnek, ami könnyen radikalizálhatóvá teszi őket. Világos, hogy ez ellen védekezni kell. Európa határainál kell megállítani az áradatot. Látjuk, hogy a veszélyérzet leginkább a közép-európaiakban működik. Ma ez a visegrádi együttműködés legfontosabb területe. Döntő jelentősége van annak, hogy a migránscsalogatók szétosztási szándékát egy határozott nemmel utasítsuk el a közelgő népszavazáson.

– Mindez logikus, de hol van itt az üldözöttekkel való együttérzés?

– Rögtön mondom, de előbb világossá szeretném tenni felelősségünk természetét. Ez koncentrikus körökben írható le. Elsősorban a ránk bízottakért, gyermekeinkért, családtagjainkért vagyunk felelősek, majd a környezetünkben élőkért, és csak azután a távoliakért. Ebből következik, hogy első helyen saját honfitársaink és azok otthonainak védelme kötelez minket. Természetesen nem lehetünk közömbösek – különösen az egységesülő világban és a lehetőségek birtokában – a távoli ténylegesen üldözöttek iránt sem.

– Ez konkrétan mit jelent?

– Az üldözötteknek saját hazájukban, de legalább saját kultúrkörükben kell segítséget nyújtani az emberhez méltó élet feltételeinek biztosításával. Ez komoly áldozatokkal jár, de részt kell vennünk ebben a munkában. Ennek részleteiről többször beszélt Hölvényi György magyar kereszténydemokrata úniós képviselő is.

– Térjünk rá a pápa megnyilatkozásaira.

– Mindenek előtt egy tényt tisztázzunk. A pápa menekültügyről vallott gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét, vagyis nem jelentenek a hívő katolikusok számára lelkiismeretben kötelező azonosulást. Az intézménybe vetett bizalmukat sem ingatja ez meg, viszont joggal bántja őket a kívülről jövő durva minősítés. Ő ugyanis elsősorban spirituális és nem politikai vezető. Amit az üldözött és menekülő emberről mond, az összhangban van a Szentírás tanításával. Mást nem is mondhat. Mindezt az általa sokat hangoztatott irgalmasság szellemében teszi. A szenvedő emberrel való erős azonosulás kétségtelenül elnyomja benne a másik, számunkra elsődleges felelősséget, a migráns áradat elleni védekezést Természetesen ennek mi sem tudunk örülni.

– Ez a fajta érzékenység a személyiségéből fakad?

– Inkább az előéletéből. Dél-Amerikában élte hosszú papi életét. Ott a nagy társadalmi különbségek és nyomor miatt minden tisztességes lelkipásztor a kisemmizettek oldalán áll. Másrészt jezsuita, annak a rendnek a tagja, amelyik feladatának ma nem a küzdelmet, hanem a párbeszédet, az együttműködést tartja.

– Mivel magyarázza, hogy a liberális világ nagy ovációval fogadja szavait?

– Ő az embert megértő, gyengeségeit elnéző lelkipásztor. A liberálisok ezt a normák mellőzésének tartják. Ha szavait politikai mezőben értelmezzük, félreérthetők, sőt könnyen félremagyarázhatók. Amikor a melegekről azt mondta, ki vagyok én, hogy megítéljem őket, hozzátette, a meleg lobbyt viszont nem kedvelem. A mondatnak csak az első felét idézték, és azt érzékeltették, mintha változott volna az egyház tanítása az egyneműek kapcsolatáról. A menekült üggyel foglalkozó megjegyzései sem olyan egyoldalúak, mint azt a liberális média érzékelteti. Idéznem kell egy mondatot az elvándorlók és menekültek 102. világnapja alkalmából írt üzenetéből. „…ha felelős kötelezettséget is vállalnak befogadóik iránt, elismerik és tiszteletben tartják a befogadó ország anyagi és szellemi örökségét, miközben megtartják annak törvényeit és együtt viselik terheit.” Lengyelországi megnyilatkozásaiból sem említették azt, hogy a befogadó országok lehetőségeiről és a kultúráról is szólt.

– Ha jól értem, arról akar meggyőzni, hogy nincs feloldhatatlan feszültség a pápa és az Önök véleménye között.

– A lelkipásztor és a politikus hangsúlyai különbözőek. Egyik a szenvedő emberrel azonosul, a másik a hazáját védi. Mindkettő jogos és indokolt. Van persze egy találkozási pont is, a szülőföldön megadott segítség. Ezt a pápa így fogalmazza említett üzenetében: „ szükség van arra, hogy lehetőség szerint már kezdetben feltartóztassák a menekültek elindulását és megszüntessék a tömeges kivándorlást előidéző okokat: a szegénységet, az erőszakot, az üldözést.” Az önvédelmet hangsúlyozó politikusok sem akarják véglegesen Európa határán táboroztatni a migráns tömegeket. Saját hazájukban kell a rendet és a békét elősegíteni az ott működő keretek között. Ennek megvannak a humanitárius, gazdasági és végső esetben katonai eszközei. Így nem válik sem a migráns, sem az európai polgár egy sikertelen kísérlet, a multikultúrális társadalom nyugati modelljének áldozatává.

S. Balogh László

fotó: Váli Miklós