Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Kereszténydemokrata Estek I.

Share Button

A Kereszténydemokrata Estek című programsorozat a Nemzeti Alaptanterv körüli nyitott kérdések megvitatásával debütált. A kerekasztal-beszélgetés középpontjában az a kérdés állt, hogyan jelenhet meg a nemzeti identitás és a keresztény világnézet a 21. századi köznevelésben. A beszélgetést Thaisz Miklós, a KDNP oktatási szakbizottságának elnöke vezette, résztvevői dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár, Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke és Sályiné Pásztor Judit egyetemi oktató, a Nemzeti Tankönyvtanács elnöke voltak. Az Est során közreműködött a DALINDA Együttes is.

kerdem-estek

A kereszténydemokrata rendezvénysorozat szervezőinek meggyőződése, hogy gyorsan változó és felkavart világunkban csakis a kipróbált értékrend adhat biztos igazodási pontot, valamint az is, hogy a teljes élethez nélkülözhetetlen a valódi közösség, amelyben otthon érezzük magunkat a hozzánk hasonlóan gondolkodókkal együtt. A párbeszéd képessége és lehetősée szükséges ahhoz, hogy hazánk sorsát előre mozdítsuk. Ehhez szeretnének teret, időt és alkalmat nyújtani a Kereszténydemokrata Estek szervezésével.