Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Nemzetközi Gyermekmentő

Share Button

A Nemzetközi Gyermekmentő új gyermekrendelő részleget avatott fel, amelyben fül-orr-gégészeti, foniátriai, logopédiai, audiológiai, gyermekfogászati, nőgyógyászati, gyermeknőgyógyászati szakrendelések fogadhatnak hátrányos helyzetű, rászoruló gyerekeket.

20190411a_-226

Átadták a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) kibővített és felújított szakorvosi rendelőit csütörtökön Budapesten, írja az MTI. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki a NGYSZ Magyar Egyesület elnöke is, köszöntőjében azt mondta, a szolgálat harminc éve dolgozik azon, hogy a rászoruló és nehéz helyzetben lévő gyermekek kiszolgáltatottság helyett biztonságot, közömbösség helyett szeretetet kapjanak.

20190411a_-1

Nemes volt az a társadalom egészére kiterjedő összefogás – mondta -, amely országhatárokon átívelve, politikai és világnézeteket háttérbe szorítva lehetővé tette a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat létrejöttét és az azóta tartó sikeres működését.

20190411a_-38

Az Országgyűlés elnöke felidézte, hogy a segíteni akarás nem volt példátlan, hiszen a rendszerváltozás a jóra való törekvés ambícióit is felszabadította, karitatív szervezetek sokaságának létrejöttét lehetővé téve. A gyermekvédelmi helyzet pedig – nem kis részben az NGYSZ-nek is köszönhetően – harminc év óta rengeteget változott.

20190411a_-164

Jelezte, a szolgálat tavaly kétezer kezelést végzett el úgy, hogy közben a rendelők felújítása zajlott, önkéntes orvosaik 12 ezer gyermek szűrővizsgálatát végezték el az országban és a határokon túl, a mobil fogászati buszban ötezer gyereket láttak el.

20190411a_-309

Kövér László kiemelte a NGYSZ fóti lovasterápiás foglalkozásait, valamint a Teréz körúti rendelőben 2002 óta végzett fejlesztő foglalkozásokat autista, viselkedészavaros, értelmi és mozgásfejlődésben elmaradott gyermekek számára.

20190411a_-326

Mint mondta, az Országgyűlés elnökeként büszke arra, hogy a kormány az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) anyagi és szakmai támogatásával hozzájárult a rendelők felújításához. Jelezte, hogy a gyermekmentő szolgálat 2016-2018-ban 1,5 milliárd forint állami támogatást kapott, ennek egy részét fordították a mostani beruházásra.

20190411a_-328

Edvi Péter, a NGYSZ alapítványi elnöke elmondta, a tavaly kezdett átépítés eredményeképpen három új szakrendelőben – fül-orr-gégészeti/logopédiai/audiológiai, gyermekfogászati és gyermek-nőgyógyászati – fogadhatják a hátrányos helyzetű, rászoruló gyerekeket.

20190411a_-332

A budapesti Teréz körúti rendelők kialakításának, felújításának és felszerelésének teljes költsége csaknem 402 millió forint volt. A rendelők felújításához, valamint a mobil fogászati és nőgyógyászati kamion fejlesztéséhez az Emmin kívül a Magyar Nemzeti Bank és az OTP Bank is nyújtott anyagi támogatást.

20190411a_-321

Fotók: Váli Miklós