Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Nincs megegyezés a vasárnapi munkára kényszerített dolgozók ügyében

Share Button

2016. 06. 03. A pénteki budapesti sajtótájékoztatónkon elmondtam, hogy keresztényszociális pártként a munkavállalók oldalán állunk, és folyamatosan konzultálunk, hogy a kereskedelmi dolgozók valamiképpen elviselhető helyzetbe kerüljenek a vonatkozó jogszabály visszavonása után. Ehhez a mostani egy helyett legalább két kötelező vasárnapi pihenőnapot kellene biztosítani a kereskedelmi dolgozók számára.

 

vasárnap sajttáj

A két szabad vasárnap mellett azt is szeretnénk, ha a nagycsaládosok, a kisgyermekesek, vagy a gyermeküket egyedül nevelők mentesülnének a vasárnapi munkavégzés alól, és ilyen beosztást csak saját kérésre kapnának. A kisebbik kormánypárt emellett a vasárnapi munkavégzést 8 órában maximálná, és fontosnak tartaná az alapbérek emelését is.

 

Míg tavaly a minimálbér 105 ezer, a garantált bérminimum 122 ezer forint volt, addig a bruttó alapbér eladóknál 132 ezer, árufeltöltőknél 121 ezer forint volt. Öt év alatt a versenyszférában 15 százalékkal nőttek átlagosan a nettó bérek, eközben kiskereskedelemben mindössze 5 százalékos volt a bővülés.

 

vasárnap sajttáj2

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint kétszámjegyű béremelésre lenne szükség a kereskedelemben dolgozók számára. Kitért arra is, hogy javasolják, december 24-e is legyen a jövőben munkaszüneti nap. Ezt kezdeményezték a KDNP mellett a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője Kósa Lajos és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter felé is.

Jelezte: folyamatosan az egyeztetnek, ugyanakkor a vasárnapi nyitva tartással kapcsolatban azt tapasztalták, hogy a boltok kétharmada nem nyitott ki. A vasárnapi forgalom a munkavállalók elmondása alapján nem szárnyal és nincs megfelelő létszám és a hét napra történő munkabeosztás, a munka megszervezése igen nagy problémát jelent – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a közelgő nyári szabadságok miatt a helyzet nem lesz könnyebb.

Hozzátette:  szakszervezetként visszautasítják az önkéntes vasárnapi munkavégzést, ugyanis jelenleg olyan helyzet van, hogy az emberek féltik a munkahelyüket és nem merik azt mondani, nem mennek be.

 

vasárnap sajttáj3

Az érdekvédő jelezte: javaslataik között szerepelt a nyolcórás munkavégzés vasárnap, és két szabad vasárnap rögzítése. Ugyanakkor ha adott esetben mégis dolgozni kell vasárnap, azért véleményük szerint 100 százalékos műszakpótlék jár.

 

Bubenkó Csaba rámutatott: az új jogszabályt kénytelenek elfogadni, de fontos, hogy szabályozzák a vasárnapi munkavégzést.