Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Napirend elõtti felszólalás 2010.06.07.

Share Button
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megdöbbentõ volt az MSZP-képviselõcsoport frakcióvezetõjének nyilatkozata, mind a tartalma, mind a hangneme. Az elmúlt évek teljesítménye után az illõ magatartás a szerény hallgatás lenne. (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik padsoraiból.) Az volt a benyomásom, mintha a bukott diák korrepetálni szeretne. (Derültség és taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik padsoraiból.)
<--more-->
De hogy néhány mondatot szóljak arról is, amirõl ma szeretnék. A múlttal való szembenézés folyamata nem zárult le, és most tegyünk egy lépést ebbe az irányba.

Az elmúlt nyolc év alatt az MSZP egy új politikai kultúrát telepített be Magyarországra. Ez és az általa okozott károk a választók elé kerültek, és õk véleményt mondtak. Azt mondták, hogy elég volt, és változásra van szükség. (Zaj az MSZP soraiban.) Mi a probléma? (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.) Gondoljanak a nyolc évre, barátaim! (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.) A közhangulatból, a megnyilatkozásokból és a kérdésekbõl – amelyek úgy szóltak, hogy lesz-e elszámoltatás – arra lehet következtetni, hogy a magyar választók a felelõsökre is kíváncsiak. (Zaj az MSZP soraiban. – Lendvai Ildikó: Mi is!) Az elõbb arról beszéltem, hogy egy új politikai kultúrát gyökeresítettek meg itthon. Ez a nyolc évre vonatkozott. Elmúlt a nyolc, év, barátaim. Hagyják abba!

Hogyan alakult ki ez a helyzet? Azt hiszem, érdemes 2002 és az utána következõ évek új figuráira gondolni. Megjelent a politikai életben az üzleti világ legrosszabb képviselõinek néhány tagja, és ezek gátlástalan célratörõk, a játékszabályokkal nem törõdõ emberek, akik a célhoz vezetõ utat, ha az kanyargós, levágják, olyan elõnyöket kívánnak szerezni, amik nem járnak nekik, és gátlástalanul áttaposnak mindenkin. Elfoglalták a baloldalt, és megpróbálták formálni azt. Akiben volt hajlam erre, az átvette a módszereiket, aki pedig nem, az tehetetlenül nézte a tobzódásukat. De ez az õ gondjuk, azonban mindnyájunkat érint az, hogy a hatalmat hazugsággal szerezték meg, a zsebüket közpénzbõl tömték tele (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.), és közben a hajó sodródott vagy cikázott a kormányos hirtelen mozdulatait követve. Ebbõl következik, hogy az ország nemzetközi tekintélye csökkent, a gazdaság teljesítménye visszaesett, az egészségügy és az oktatás világában zûrzavar uralkodott, a közbiztonság egyes településeken katasztrofális lett, és ami a legsúlyosabb, a korrupció átszõtte az egész társadalmat.

Ne tessék hinni azt, hogy az elmúlt nyolc év csak egy Zuschlagot és egy Hagyót termelt ki. Az MSZP politikai kultúrája, ezeknek új elemei – amikrõl szóltam – és az általuk jellemezhetõ korszak, amit egyszerûen Gyurcsány-korszaknak nevezünk, sokat ártott az országnak. Ezt a korszakot le kell zárnunk, és ennek a korszaknak az elsõ lépéseként az elszámoltatásra van szükség. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.) Ezt várják tõlünk a magyar emberek, ez a mi felelõsségünk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

Fontosak a nemzeti összetartozást erõsítõ törvények

Share Button
Méltó volt a Trianon-évforduló kapcsán tartott június 4-i parlamenti emlékülés, a távolmaradás volt méltatlan – nyilatkozta a Duna Televízió reggeli mûsorában Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetõje. Hozzátette: ideje volt meghozni két, e területhez köthetõ jogszabályt: az állampolgársági törvény módosítását, valamint a nemzeti összetartozásról szóló parlamenti határozatot.
<--more-->
Az állampolgársági törvény módosítása egy öt és fél évvel ezelõtti sebet gyógyít. A nemzeti összetartozásról szóló parlamenti határozat pedig egyfajta nemzeti egység kinyilvánítását jelenti. Azt üzeni: a határok ugyan megvannak, de a határokon túlnyúló nemzetegyesítésnek is meg kell történnie – értékelte az elmúlt hetek parlamenti történéseit Harrach Péter KDNP-s politikus, a párt parlamenti frakcióvezetõje.

A politikus szerint a határon túlról minden megnyilatkozás arról szól, hogy fontos ez a törvény, jólesett nekik; egy korábbi rossz üzenettel szemben most egy pozitív üzenetet küldött a határon túli magyaroknak az Országgyûlés.

Az MSZP bírálatára – miszerint a párt nem ért egyet a nemzeti összetartozásról szóló parlamenti határozat megfogalmazásaival, és azért sem vettek részt a június 4-i emlékülésen, továbbá, hogy az állampolgársági törvény módosításával a kormánypártok lehetetlen helyzetbe hozták a szlovákiai magyarokat -, Harrach Péter úgy reagált: a baloldali párt nyolc éves kormányzati teljesítménye után nagyobb nyugalmat, türelmet, szerénységet gyakorolhatna.

Másfelõl – jegyezte meg Harrach Péter – egy kivételével mindegyik környezõ ország tudomásul vette a magyar állampolgárság egyszerûsített, egyéni kérelem alapján történõ megadásának a lehetõségét.

A ma véget érõ rendkívüli kormányülésen kinevezett elszámoltatási kormánybiztos posztjával kapcsolatban Harrach Péter azt mondta: nagyon fontos, hogy lezárják a múltat ilyen formában is.

Azonban fontos hangsúlyozni – tette hozzá -, hogy ez nem bosszú, hanem az igazság szempontjának a figyelembe vétele. Aki súlyos vétkeket követett el a köz ellen, annak valamiképpen fizetni kell ezért.

Ez nem egy durva politikai akció, amire sokan gondolnak, hanem az igazságszolgáltatás eszközeivel történõ visszatekintés – nyilatkozta Harrach Péter. Hozzátette: a miniszterelnök többször elmondta, nem lesz kivétel. Aki a korrupció igazolt vádjával kerül a nyilvánosság elé, azt nem lehet majd megvédeni.
(Duna TV)

Parlamenti látogatáson a Verõcei Géza Fejedelem Református Általános Iskola tanulói

Share Button
Parlamenti látogatáson a Verõcei Géza Fejedelem Református Általános Iskola tanulói

Erdõkertesi Óvodaavató

Share Button
A gyermeknap apropóját megragadva május 30.-án avatták fel Erdõkertes új, európai színvonalú, 1200 négyzetméteres, gyönyörû óvodáját. – 2007-ben pályázott, és nyert az önkormányzat 292 millió forintos támogatást, majd az engedélyeztetési procedúra után, tavaly kezdõdhetett el az építkezés. – tájékoztatott Pásztor László polgármester.
Erdõkertesi Óvodaavató
<--more-->
Harrach Péter köszöntõjében kiemelte, boldog az a család, amelyben gyerekzsivaj hangzik, és boldog az a település ahol bõvíteni kell az óvodát.
-Az elmúlt években a reménytelenség érzete uralkodott el Magyarországon. Most azonban olyan kormány állt fel, amely ezt a reménytelenséget szeretné eloszlatni, és nemzeti önbecsülésen alapuló, egészséges társadalmat felépíteni. Természetesen a gazdasági fejlõdés megindítása is halaszthatatlan feladat. – mondta el többek között Harrach Péter. Ezt követõen négy egyház papjai áldották meg az új óvodát, majd a körzeti képviselõ és a polgármester közösen avatták fel az új épületet. Az ünnepen programokkal, játszóházakkal várták a gyermekeket, így a szalag átvágása után a kicsik és a hozzátartozók elözönlötték az épületet.

B.E.

Hõsök napi megemlékezés Szõdön

Share Button
Szabadtéri misével kezdõdött az ünnep a Szõdi Városházánál, Hungária szobra elõtt a gyönyörû vadgesztenyefás parkban. Az elsõ világháború helyi hõseire emlékezõ koszorúzást követõen, az ünneplõk átvonultak a templom melletti második világháborús emlékmûhöz. A gyönyörû mûsor részeként, felavatták a városhatárba állított, székely rovásírásos, beköszöntõ táblát is. Harrach Péter körzeti képviselõ azzal kezdte felszólalását, hogy nemzetet építeni csak a gyökereinkre támaszkodva tudunk.
Hõsök napi megemlékezés Szõdön
-A Szõdiekkel hasonlóképp látjuk a világ dolgait. Szõdön nem csak rend van, hanem lelke is van a falunak. A rovásírásos tábla azt üzeni, ahogy a Szõdiek az egységes nemzet tagjai, úgy a székelyek is. Ezért volt fontos a kettõs állampolgárságról, illetve a Trianoni emléknapról megalkotott törvény, amely még a kormány megalakulása elõtt megszületett. – hangsúlyozta a politikus.

B.E.

Harrach Péter: A KDNP a Fidesz nélkül is bejutna az Országgyûlésbe

Share Button
A KDNP önálló párt, amely a Fidesz nélkül is bejutna az Országgyûlésbe – mondta az InfoRádióban a kereszténydemokraták parlamenti frakcióvezetõje. Harrach Péter az Aréna címû mûsorban azt hangsúlyozta: az általuk javasolt családvédelmi intézkedéseket a szövetséges kormányzó párt is elfogadta.
<--more-->
A KDNP a szövetségi rendszer mögé állította a szavazóit, mert akkor tudunk eredményesen megjelenni a választópolgárok elõtt, ha összefogunk – jelentette ki Harrach Péter.

A frakcióvezetõ szerint a KDNP a Fidesznek olyan értékrendet jelent, amelyen keresztül a nagyobbik kormányzó párt könnyen megközelíthet egy bizonyos réteget. Ugyanakkor a KDNP a Fidesznél talált politikai otthonra abban a helyzetben, amelyben néhány évvel ezelõtt volt – tette hozzá
Akadnak erre nemzetközi példák, mint például Németországban a Kereszténydemokraták (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) kapcsolata, amely évtizedek óta jól mûködik – jegyezte meg a poltikus, aki leszögezte azt is, hogy a KDNP saját arculattal, szervezettel rendelkezõ párt, amely, ha erre hangsúlyt fektet, megjelenítheti saját hét százalék körüli szavazóbázisát.

Harrach Péter elmondta még, hogy a keresztényszociális tanítás lényeges eleme a KDNP törekvéseinek. Ezért hozta fel a párt a családok védelmében a családi adózás és a családi csõdvédelem javaslatait, amelyek egyébként már a Fidesz által is elfogadottak.

Emellett a nyugdíjrendszerünk is szakmailag megalapozott munka, amelybõl látszik, hogy a KDNP a társadalom, az emberek problémáira érzékeny pártként mutatkozik meg – összegezte a frakcióvezetõ.

InfoRádió

Családi csõdvédelmi rendszert építene ki a KDNP

Share Button
A KDNP törvénymódosítást nyújt be a családok csõdvédelmére. Harrach Péter az MR1-Kossuth Rádió reggeli mûsorában azt mondta, javaslatuknak három eleme van. A devizahiteleseknek elõször felkínálnák, hogy kölcsönüket váltsák forint alapúra, de ehhez a bankok együttmûködésére is szükség van. A mégis fizetésképtelenné vált adósok lakását az önkormányzatok állami támogatással megvennék, és attól kezdve az adós bérelhetné, ha pedig a család lakbért sem fizet, akkor családi csõdgondnokot rendelhetnének ki hozzá.
<--more-->
Harrach Péter beszélt arról is, hogy a KDNP két bizottság elnöki posztját célozza meg az új Országgyûlésben a keddi frakcióegyeztetésen, a párt az alkotmányügyi és az emberi jogi testületet vezetné. A kereszténydemokrata politikus a Fidesz és a KDNP frakciószövetségérõl szólva azt mondta: a két képviselõcsoport együttmûködése hasonló lesz a két párt együttmûködéséhez. „A Fidesz egy nagy néppárt, széles választói réteggel, a KDNP pedig egy eszmei alapokra helyezkedõ, világnézeti párt, amelynek értékrendje nem feltétlenül élvezi a teljes lakosság támogatását, viszont ezeket az értékeket képviselni kell, ki kell mondani.” – fogalmazott. Évek óta szorgalmazza a családi adózást a KDNP.

Igazságosabb, méltányosabb és ösztönzi a gyermekvállalási kedvet – érvelnek a családi adózás rendszerének támogatói. Bonyolultabb, a gazdagabb családoknak kedvez, és nemcsak ezen múlik a jótékony demográfiai hatás – állítják az ellenzõi. A Fidesz-KDNP azt ígéri, megváltoztatja a személyi jövedelemadózás rendszerét, kormányra kerülve családi adózást vezet be.

A családi adózás bevezetésének gondolata már 1998-ban elõkerült a Fidesz kampányában, de a gyõztes választások után azt mondták: a költségvetési helyzet nem engedi a változtatást. Ezt követõen a Fidesz ellenzékben újra sürgette a bevezetését. Pokorni Zoltán 2006-ban azt mondta: pártja egyik legfontosabb célkitûzése a családi adózás. A Fidesz alelnöke akkor azt javasolta, hogy minden család dönthessen arról, hogy a személyi jövedelemadózást választja, vagy pedig a családi adózást. Egy évvel késõbb mégis a KDNP adott be törvényjavaslatot. Szakértõként a Barankovics Alapítvány segítette a munkájukat. Mészáros József kuratóriumi elnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc címû mûsorában kifejtette: a családi adózás egy megosztásos adórendszer, azaz a család tagjainak számával osztják el a család összjövedelmét. Hasonló adórendszer mûködik Franciaországban és Luxemburgban.

Mészáros József úgy fogalmazott: „a családi adózás a józan ész rendszere, hiszen nem mindegy, hogy egy jövedelembõl öten, négyen, vagy esetleg egyedül él meg valaki. A méltányos adózás figyelembe veszi az eltartottak számát.” A szakértõ hozzátette: a családi adózás pozitív hozadéka lehet a bõségesebb gyermekáldás is. A felvetésre, hogy bírálói szerint ez a rendszer a tehetõsebbeket segíti, Mészáros József azt mondta: a családi adózás az alapítvány által kidolgozott változatban – de Franciaországban is – döntõen az alsó és a középsõ középosztályt igyekszik helyzetbe hozni.

Kossuth Rádió

A KDNP mindenütt ott lesz

Share Button
A parlament három kormánypárti alelnöke közül kettõt várhatóan a Fidesz és egyet a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) adhat majd – mondta Harrach Péter, a KDNP frakció szerdán megválasztott vezetõje az Országgyûlés alakuló ülésérõl szóló egyeztetés után.
<--more-->
Az estébe nyúló, több mint 3 és fél órás egyeztetésen megállapodtak a pártok abban, hogy nem változik a parlament alelnökeinek száma. Az öt alelnök közül hármat ad a kormányt alakító Fidesz-KDNP frakciószövetség, kettõt pedig az ellenzéki pártok delegálnak.

Harrach Péter elmondta, a KDNP a frakcióban egyetértés körvonalazódik a leendõ alelnök személyérõl, de döntés késõbb születik majd, s addig nevet sem szeretne elárulni.

A frakcióvezetõ szólt arról is, hogy minden parlamenti bizottságnak lesz legalább egy kereszténydemokrata tagja, de lesz olyan testület, ahová várhatóan több tagot is delegálhatnak majd. A következõ feladat a bizottsági tagok kijelölése, a szerdai megállapodás és a Fidesszel folytatandó egyeztetés után derül az ki, ki lehet kereszténydemokrata színekben bizottsági elnök, illetve alelnök – fûzte hozzá.

Harrach Péter közlése szerint szerdán a KDNP frakció 36 taggal alakult meg. A frakcióvezetõ mellett döntöttek a képviselõcsoport helyettes vezetõjérõl is, aki ismét Rubovszky György lett. Frakcióigazgatónak Latorcai Jánost választották meg.

A parlament jegyzõjének Móring József Attilát javasolják majd a kereszténydemokraták.

stop.hu/MTI

Megalakult a Fidesz és a KDNP frakciója

Share Button
Megalakult a Fidesz és a KDNP frakciója. A két képviselõcsoportot Lázár János, illetve Harrach Péter irányítja majd. A Fidesz képviselõcsoportjának a frakcióvezetõ és az új frakcióigazgató, Balla György mellett 22 helyettes vezetõje lesz. Az országgyûlés elnökének Schmitt Pált, a Fidesz európai parlamenti képviselõjét jelöli a Fidesz. Balsai István személyében miniszterelnöki megbízott vizsgálja majd a 2006 októberében történteket – jelentette be a kijelölt kormányfõ a Fidesz-KDNP frakciószövetség alakuló ülésén az Országházban. Orbán Viktor hangsúlyozta: ez lesz az elsõ döntés, amint megkapják a kormányzati felhatalmazást.

Úgy fogalmazott: nem fogják szó nélkül hagyni, ami 2006. október 23-án történt. A Fidesz elnöke szólt arról is, hogy a legsürgetõbb feladatok között az elszámoltatás és az ország gazdasági helyzetének javítása szerepel. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, leendõ általános kormányfõ-helyettes arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP kétharmados többségét a választópolgárok legitimálták.

InfoRádió / MTI

KDNP frakció 2010.

Share Button
Aradszki András Aradszki András
Pest 8.vk. Érd
Bõvebben
Bagdy Gábor Bagdy Gábor
területi lista, Budapest
Bõvebben
Básthy Tamás Básthy Tamás
Vas 3.vk. Kõszeg
Bõvebben
Bús Balázs Bús Balázs
Budapest 4.vk. III. kerület
Bõvebben
Firtl Mátyás Firtl Mátyás
Gyõr-Sopron megyei 7. vk.
Bõvebben
Földi László Földi László
Pest 15.vk. Cegléd
Bõvebben
Habis László Habis László
Heves 1.vk. Eger
Bõvebben
Hargitai János Hargitai János
Baranya megye 5. vk.
Bõvebben
Harrach Péter Harrach Péter
Pest megye 1. vk.
Bõvebben
Hoffman Pál Hoffman Pál
Pest 12.vk. Szigetszentmiklós
Bõvebben
Hoffmann Rózsa Hoffmann Rózsa
területi lista, Gyõr-Moson-Sopron
Bõvebben
Kalmár Ferenc Kalmár Ferenc
területi lista, Csongrád
Bõvebben
Karvalics Ottó Karvalics Ottó
Somogy 6.vk. Nagyatád
Bõvebben
Lanczendorfer Erzsébet Lanczendorfer Erzsébet
területi lista, Gyõr-Moson-Sopron
Bõvebben
Latorcai János Latorcai János
Országos lista
Bõvebben
Lukács Tamás Lukács Tamás
országos lista
Bõvebben
Michl József Michl József
Komárom-Esztergom 2.vk. Tata
Bõvebben
Móring József Attila Móring József Attila
Somogy megye 4. vk.
Bõvebben
Nagy Andor Nagy Andor
Nógrád megye 3. vk.
Bõvebben
Nagy Kálmán Nagy Kálmán
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi lista
Bõvebben
Pálffy István Pálffy István
területi lista, Hajdú-Bihar
Bõvebben
Puskás Tivadar Puskás Tivadar
Vas 1.vk. Szombathely
Bõvebben
Rétvári Bence Rétvári Bence
Budapest 15. vk.
Bõvebben
Rubovszky György Rubovszky György
Országos lista
Bõvebben
Salamon László Salamon László
Pest megyei területi lista
Bõvebben
Sáringer-Kenyeres Tamás Sáringer-Kenyeres Tamás
területi lista, Zala
Bõvebben
Semjén Zsolt Semjén Zsolt
Bács-Kiskun 7.vk. Kalocsa
Bõvebben
Seszták Miklós Seszták Miklós
Szabolcs-Szatmár-Bereg 7.vk. Kisvárda
Bõvebben
Seszták Oszkár Seszták Oszkár
területi lista, Szabolcs-Szatmár-Bereg
Bõvebben
Simicskó István Simicskó István
Budapesti területi lista
Bõvebben
Soltész Miklós Soltész Miklós
területi lista, Pest
Bõvebben
Spaller Endre Spaller Endre
területi lista, Budapest
Bõvebben
Szászfalvi László Szászfalvi László
Somogy megyei 5. vk.
Bõvebben
Tarnai Richárd Tarnai Richárd
Budapest 28.vk. XIX. kerület
Bõvebben
Varga László Varga László
területi lista, Bács-Kiskun
Bõvebben
Vejkey Imre Vejkey Imre
területi lista, Tolna
Bõvebben