Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Napirend elõtti felszólalás 2010. február 22.

Share Button
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! “Útelágazás” – azért választottam beszédem címéül ezt a nehezen kimondható magyar szót, mert így kezdõdött az a ma már rossz álomnak tûnõ nyolc év, de fõleg azért, mert minden ciklusváltás valamiképpen új utat jelent. Nyolc éve rátértünk egy útra, amirõl bebizonyosodott, hogy lefelé vezet.
<--more-->
Néhány kérdést fel kell tennünk, és válaszolni kell rá. Milyen események történtek ez alatt a nyolc év alatt? És ami ennél sokkal fontosabb: milyen politikai gondolkodás és emberi magatartás vezetett ide? De tegyünk mellé még két kérdést: milyen magatartást igényel ez az új út, ami most nyílik számunkra, és vajon megvalósítható-e ezen az úton a nemzeti egység?

Az elmúlt nyolc év eseményei címszavakban: csökkenõ gazdasági teljesítmény, csökkenõ versenyképesség, növekvõ államadósság – hadd idézzem a számokat, nem akarok sokat mondani, de ezt feltétlenül meg kell említeni: 52 százalékkal vette át nyolc éve a kormány, és 80 százalékig sikerült feltornázni -, mindenen eluralkodó rendezetlenség, elhatalmasodó korrupció – megint egy szerény megjegyzést engedjenek meg: nem a beruházások mértéke a fontos, hanem hogy abból mennyi tûnt el saját zsebben -, és végül mindennek következménye az eluralkodó reménytelenség.

Milyen politikai gondolkodás és emberi magatartás vezetett ide? Emlékezzenek vissza az elõzõ ciklus közben történt céltudatos és gátlástalan hatalomátvételre. Vajon azért történt ez, hogy fokozza a családok jólétét, építse az egészséges társadalmat, erõsítse a normákat és a közösségeket? Nem hiszem. Magáért a hatalomért. És akkor jelentek meg a politika világában az üzleti világ legrosszabb képviselõi, akiknek egyetlen szempontjuk volt a nyereség biztosítása, és erre gátlástanul törtek. Ez a magatartás volt az uralkodó az elmúlt években. Ezért igyekeztek áruba bocsátani a maradék nemzeti vagyont, és ami ennél még súlyosabb: egyéni nyereségük biztosítása érdekében sem voltak gátlásaik. A korrupció fentrõl leszivárogva átjárta, behálózta az egész társadalmat.

Ha ezt az elmúlt idõszakot ezzel a kifejezéssel kell jellemeznünk, hogy nyereségcentrikus gondolkodás, akkor vajon milyen magatartást követel a kilábalás vezetõitõl a jövõ? Ezt is egy szóval tudnám jelölni: a felelõsséget. De nemcsak tõlük, hanem mindenkitõl a maga helyén: politikustól felelõsséget a nemzet iránt, szülõtõl a gyermeke iránt, rendõrtõl a potenciális áldozat iránt, a település vezetõitõl a segítségre szoruló lakosok iránt, és folytathatnám. Ha a nyereség hajszolását felváltja a felelõsség gyakorlása, akkor van esély a nemzeti egységre, ami az országunk történelmének minden sikeres pillanatát jellemezte. Ha csak kettõre utalok: az államalapításkor, Szent István korában megvalósult a nemzeti egység, mert közösen tudták a fontos célt követni, és a trianoni trauma után is a talpra állás érdekében, ha egy paktum kíséretében is, de megvalósult a nemzeti egység.

Úgy gondolom, hogy a felelõsség, ha általános lesz, mert a politikai vezetéstõl a társadalom egészére átterjed, akkor van lehetõség arra, hogy azok, akik ma megtévesztettek voltak, együtt tudják velünk a nemzeti egységet megvalósítani. Ezt a jövõt kívánom Magyarországnak. Isten óvja országunkat! (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

Ipolymenti vállalkozók látogatása a parlamentben

Share Button
Harrach Péter fogadta a parlamentben az Ipolymenti Vállalkozók Klubjának csoportját. A tíz éves fennállását ünneplõ civil szervezõdés, példaértékû az országban. Olyan kistérségi, helyi vállalkozásokat fog össze, amelyek azért szövetkeztek, hogy a magyar munkahelyek és termékek védelmével, kölcsönös és méltányos megrendelésekkel, és a közös érdekvédelemmel a mûködésüket, és fennmaradásukat elõsegítsék.
 
 Ipolymenti vállalkozók látogatása a parlamentben
 
<--more-->
Szõke István elnök elmondta, hogy korábban a térségben elszigetelõdtek egymástól a vállalkozók. Az egyesület megalapításához jogi segítséget nyújtott Harrach Péter, aki jelen volt a megalakulásnál, és azóta is tiszteletbeli tagja a klubnak. Az egyesületnek 37 tagja van a térség kilenc településérõl, továbbá Vácról és Ipolyságról, de szeretnék, ha mind a 13 településérõl lenne tagjuk.
 
Harrach Péter köszöntõjében reményét fejezte ki, hogy újabb négy évre képviselheti a körzetet a parlamentben. Kiemelte, a Fidesz kormány célja, hogy kedvezõbb helyzetet teremtsen a magyar kis és középvállalkozásoknak. Végül hozzátette, a körzet gyönyörû természeti környezetben fekszik, ahol barátságos és szorgalmas emberek élnek, akiknek vissza kell adni a bizalmat és hitet a jövõt illetõen.

B.T.E.

Veresegyházi iskolások látogatása a parlamentben

Share Button
Veresegyházi iskolások látogatása a parlamentben
Veresegyházi iskolások látogatása a parlamentben

Kampány a Veresegyházi piacon

Share Button
Kampány a Veresegyházi piacon

Muzsikáló családok

Share Button
Püspökhatvanban nyolcadik alkalommal rendezték meg farsang idején a Muzsikáló családok rendezvényt. A mûvelõdési házat zsúfolásig megtöltötték nemcsak a falubeliek, hanem a környezõ falvakból érkezettek is, hiszen a közös kultúraápolás és zenei oktatás miatt szinte mindenkinek volt fellépõ hozzátartozója. A fõszervezõ Pál Lajos – és családja – életét a magyar népi kultúra hagyományõrzése és a zenetanítás tölti ki.  Elmondta a fellépõk egy része nem rokoni szállal kötõdik egymáshoz, vannak itt zenészi vagy baráti alapon szervezõdött „családok” is. Több igazi család is szerepelt, szülõk és gyermekek, akik kedvtelésbõl muzsikálnak, de közöttük is vannak tanult zenészek és gyakorlott néptáncosok. A rendezvényt Baranyai László plébános nyitotta meg. A kétórás tartalmas mûsor végén Bátyi József polgármester és Harrach Péter helyi képviselõ néhány szóban köszöntötte a megjelenteket.
 
Muzsikáló családok
 
A képviselõ azt hangsúlyozta, hogy a mûsorban látott mûvészi teljesítményen túl, a gyermekek jellemformálása a legfontosabb eredmény. Nem csupán a szülõk –nagyszülõk örömére szolgálnak ezek a fiatalok, hanem a kisközösség a település, a vidék és végsõ soron az ország is gazdagszik általuk. Hozzátette, hazánk felemelkedését, nem a globális világ fogja segíteni, hanem a vidék Magyarországa.

B.T.E.

Jubileumi születésnap az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesületnél

Share Button
Harrach Péter volt a vendég az ONYPE fennállásának tízéves évfordulóját ünneplõ rendezvényen. Bevezetõjében Zsák Jánosné elnök asszony megköszönte, hogy az alelnök mindig mellettük állt. Egyúttal Isten áldását kérte az egyesület mûködésére, amely a keresztény, konzervatív, nemzeti, és polgári értékrendet képviseli a nyugdíjas társadalomban. Hozzátette, nem csak a fõvárosban, de az ország területén található 52 helyi szervezetben is, a tagok áldozatos munkája, és a polgári értékrendhez való kötõdése a biztosítéka annak, hogy megmaradtak, és továbbra is fennmaradnak.
 
Jubileumi születésnap az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesületnél
 
<--more-->
Harrach Péter azzal kezdte felszólalását, hogy a születésnap családi ünnep, de itt a személyes kapcsolatokon túl, a közös értékrend is összetartó erõ. Kérte a hallgatóság megértését, hogy az ünnep kapcsán az aktuálpolitikáról is szól, hiszen kampányidõszak van.

-A jelenlegi kormány nem arról beszél, amibe nyolc év alatt belesodorta az országot, hanem félrevezetõ kampányt folytat, a polgári oldal nyugdíjkoncepcióját kiforgatva. A nyugdíjasok megnyerése az egyetlen esélye a választási versenyben. Fontos, hogy az idõsek is támogassák a változást, mert nemzeti érdekû, õszinte és felelõsségtudatos kormányzásra van szükség, a jövõ nemzedéke érdekében is. – fogalmazott az alelnök. – A gazdasági bûncselekmények kapcsán elmondta, számonkérésre szükség van, ez az igazságszolgáltatás feladata, a hiteles

politika az információt adja, ahogy a BKV esetében is látható.- Mint a történelem során annyiszor bebizonyosodott, a megosztottság a siker gátja. Ma a jobboldalon a Fidesz-KDNP pártszövetség az egyetlen kormányképes erõ. Attól, hogy a kisebb pártok képviselõi bent ülnek a parlamentben, még nem tudják a programjukat megvalósítani. Fontos, hogy mindenki elmenjen szavazni, mert a mélyreható változásokhoz nagy többség kell. – javasolta Harrach Péter. Végül a KDNP politikája kapcsán elmondta, a többféle szemléletet összefogó néppárt mellet, egy olyan világnézeti párt, amely keményebben ki tud állni az ultraliberális törekvések ellen, a hagyományos értékek, a normák, a rend, és a közösségek megerõsítése érdekében.

Brockhauser Edit

Svájc volt a díszvendég az Új Társadalom Szalonban

Share Button
A rendezvényen nem csak Svájc, hanem Ausztria, Lengyelország Románia és Ukrajna is képviseltette magát.  Harrach Péter köszöntötte a vendégeket, és kijelentette, hogy az est folyamán Svájc bemutatkozását követõen, a kampányidõszak legaktuálisabb témáiról hallhatnak elõadásokat.  Mészáros József a KDNP politikusa a nyugdíjkoncepcióról, míg Vitézy Dávid – VEKE szóvivõ-  a BKV –nál zajló eseményekrõl beszélt.
Svájc volt a díszvendég az Új Társadalom Szalonban
 
<--more-->
 
Svájc volt a díszvendég az Új Társadalom Szalonban

KÉSZ-kerekasztal Szécsényben

Share Button
„A magyar érdekrõl-okosan” címmel rendezte Szécsényben a 171. kerekasztal beszélgetést Lanczendorfer Erzsébet képviselõ asszony, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége gyõri csoportjának vezetõje. A rendezvény elõadói voltak: Dr. Hoffman Rózsa, Harrach Péter és Böszörményi Nagy Gergely, a Nézõpont Intézet vezetõ elemzõje.
Hoffman Rózsa oktatási kérdésekrõl, Bõszörményi Nagy Gergely a legfrisebb kutatásokról beszélt.

Harrach Péter szólt az ország állapotáról, annak okairól, a lehetséges megoldásról és a kampány durvulásáról. A számos kérdésre válaszolva beszélt a szociálpolitika feladatairól is.

A jó hangulatú rendezvény két és fél óra elteltével személyes beszélgetésekkel folytatódott.

Jótékonysági koncert a Szent István Bazilikában

Share Button
Jótékonysági hangversenyt rendeztek február 7-én Budapesten a Szent István Bazilikában, a Békés megyei állami gondozott gyermekek javára. A rendezvényt a Békés megyei önkormányzat szervezte, a „Szeretlek Békés megye” programsorozat második állomásaként. Az est fõvédnöke Tarlós István, a Fidesz-KDNP fõvárosi frakciójának vezetõje, védnökei, Harrach Péter, az Országgyûlés alelnöke és Domokos László, a Békés megyei önkormányzat elnöke voltak.
 
 Jótékonysági koncert a Szent István Bazilikában
 
<--more-->
Harrach Péter hozzászólásában kiemelte, abban a családban fejlõdhetnek egészségesen a gyermekek, amely egy férfi és egy nõ tartós kapcsolatán alapszik, és amelyben jelen van a feltétel nélküli elfogadás, és a fenntartás nélküli szeretet. A család válságának okát, egyrészt az életforma változásban, másrészt a családpolitika hiányában látja. Hozzátette, pótolni a családot szinte lehetetlen, de a családpolitikában is új szemlélet kell, amelyben megjelenik a felelõsség.

-Köszönet azoknak, akik vállalják 600 békési gyermek gondozását, akik megszervezték ezt a jótékonysági koncertet, és köszönet az adakozók bõkezûségéért. Az állami gondozottak ellátása intézményi feladat, de a politika támogatására is szükség van, hiszen ma a ráfordítások felére elegendõ a központi forrás, és gyakran hitelbõl kell pótolni a hiányt. – fogalmazott a politikus.   

A koncert a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar, és a Debreceni Kodály Kórus közremûködésével hangzott el.

B.T.E.

Képviselõjelölt bemutatkozása

Share Button
Rétvári Bencét Budapest 15. választókerületének (Szentimreváros – Gellérthegy – Lágymányos) képviselõjelöltjét, február 5-én a Tranzit kávéházban, Navracsics Tibor a Fidesz parlamenti frakciójának vezetõje, és Harrach Péter a KDNP és a parlament alelnöke mutatták be.
 
 Képviselõjelölt bemutatkozása
 
<--more-->
Harrach Péter azt hangsúlyozta, hogy a politikai generációváltás az együttmûködésen alapszik, így a pártban egyszerre van jelen a tapasztalat és a fiatalos lendület. A jelölt kapcsán kiemelte, hogy a kereszténydemokrata eszmeiséghez kapcsolódó, hiteles és képzett fiatalember, aki jól szolgálja a kerületi és országos politikában is a választóit. Navracsics Tibor többek között elmondta, ma a legerõsebb politikai szövetség a Fidesz és KDNP között van, amely nem csak politikai, hanem jó emberi kapcsolatokon is nyugszik. Rétvári Bence céljai között elsõként említette, azt szeretné, ha ennek a választásnak minden társadalmi rétegben csak nyertesei lennének.

B.T.E.