Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Az Alaptörvény-módosítás kereszténydemokrata szempontjai

Share Button

Ma fontos döntések születtek Magyarország védelme és szuverenitása érdekében. Közel 80%-os többséggel módosult az Alaptörvény, így védelemben részesül keresztény kultúránk és kimondtuk, hogy idegen népesség nem telepíthető be. Az illegális migrációt szervező tevékenységek pedig büntethetőek lesznek. A közterület rendje és tisztasága minden normális magyar ember szerint védendő. Ugyanakkor a hajléktalanokat nem egy személytelen ügy részeseiként, hanem emberekként kívánják kezelni. Összetett ügyről van szó, és a megoldáshoz a hajléktalanszállók mellett az egészségügyi intézményrendszerre is szükség van, egyénre szabott, differenciált intézkedéseket kell tenni.

„Jövőnk a gyermek” konferencia

Share Button

A kormány célja, hogy a családközpontú, demográfiai szempontokat szem előtt tartó gondolkodás az élet minden területén – politikában, oktatásban, gazdaságban, tudományos világban – jelenjen meg. Ennek jegyében szervezték meg az ELTE, a Barankovics Alapítvány és az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Alapítványért Műhely a „Jövőnk a gyermek” konferenciát, amelyen én is beszédet mondtam.

Liberális kontra kereszténydemokrácia

Share Button

„Kereszténydemokraták vagyunk és régi vágású kereszténydemokráciát építünk” – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök. De mit is jelent a kereszténydemokrácia, és hogyan viszonyul napjaink uralkodó liberális felfogásához? Erről is beszéltem a GONDOLA hírportálnak adott interjúban. Az alábbiakban ez a beszélgetés olvasható.

hp

Bővebben…

Megvédjük a családok otthonát és a nemzet otthonát, Magyarországot

Share Button

Amint felszólalásom címe is mutatja, az Alaptörvény módosításában két otthon védelméről van szó, a családi otthon és a nemzeti otthon védelméről. Aki tudja, mi a család, és mi a nemzet, az egyetért ezzel.

Bővebben…

Napirend előtti felszólalás a kereszténydemokráciáról

Share Button

A mai napirend előtti felszólalásomban a kereszténydemokrata emberképről beszéltem, amelynek középpontjában a TELJES ember és a TÁRSAS mivoltunk áll. Ebből következik a jogok és kötelességek egyensúlya, illetve a család és a nemzet fontossága, ami megkülönbözteti ezt az eszmeiséget a tévútra jutott liberális demokráciától. Az erről készült felvétel itt megtekinthető:

Milyen változásokat hoz a 2018-as év a családok életében?

Share Button

A címben jelzett témában interpelláltam Novák Katalin államtitkárasszonyt a parlamentben. A kérdés és a válasz itt olvasható.

harrach_parlament

Bővebben…

Liberális kontra kereszténydemokrácia

Share Button

Interjút készített velem a GONDOLA. Mi lehetett volna aktuálisabb téma, mint a miniszterelnök kijelentése: “Kereszténydemokraták vagyunk és régi vágású kereszténydemokráciát építünk.”

harrach-peter

Bővebben…

„A Dunakanyar örökös országgyűlési képviselője”

Share Button

Tegnap egykori választókerületem rendezvényén kedves esemény részese voltam. Az új képviselő Rétvári Bence, a települések polgármesterei és a püspök közösen adtak át egy ajándékot húszéves képviselői tevékenységem emlékére. Ez egy játékos kitüntetés és cím volt. Olyan cím, ami hivatalosan nem létezik („A Dunakanyar örökös országgyűlési képviselője”), de az itt élők kedves gesztusa többet ér minden hivatalos elismerésnél!

dunakanyar

KDNP Csíksomlyó 2018

Share Button

A KDNP vezetősége is részt vett a magyarság egyik legnagyobb zarándoklatán, a csíksomlyói búcsún, amelynek fő célja, – Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szerint – hogy a zarándokok megerősítést kapjanak őseik hitében.

Az új Országgyűlés megalakulása – kereszténydemokrata szemszögből.

Share Button

Az Országgyűlés alakuló ülésének rövid összefoglaló videója – kereszténydemokrata szemszögből.