Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Nagypéntek

Share Button

Kereszténység és liberalizmus (Mandiner-interjú)

Share Button

A kereszténységnek nincs köze sem a szélsőségesen konzervatív, sem a szélsőségesen liberális gondolkodáshoz. Mandiner-interjú

Bővebben…

Válasz a miniszterelnök felszólalására a parlament 2020. 03.23-i ülésén

Share Button

Jó érzés volt arról hallani, hogy milyen létszámban vannak egészségügyi dolgozók, és jó volt hallani a rendfenntartó erők létszámáról. Mindig fontos volt számunkra a padlóra került családok helyzetének a kezelése, ez most a gazdaságvédelmi akciótervben is megjelenik. Vannak ugyanakkor olyan hagyományos ellenzéki törekvések, amiket a járvánnyal kapcsolatban hozott intézkedések ürügyén szeretnének érvényesíteni. Nem csoda, hogy ezeket most, a vészhelyzet kellős közepén a kormány nem veszi komolyan.
Az ellenzék bizalmat emleget. A jelenlegi kormány már bizonyította, hogy érdemes a bizalomra, hiszen ez a kormány, de legalábbis a kormányfő képes volt olyan válságok kezelésére, amelyre mások nem. Az ellenzékben ugyanakkor annyi bizalom sem volt, hogy a kormány által benyújtott, az ország védelméhez szükséges javaslatot megszavazza.

Válasz a miniszterelnök felszólalására a Parlament 2020. 03. 16-i ülésén

Share Button

Miniszterelnök úr parlamenti felszólalására adott válaszomban Szent II. János Pál pápa evangéliumi jelszavát idéztem: „Ne féljetek!”
Most is bátorságra van szüksége az orvosoknak és a képviselőknek is, veszélyhelyzet van a betegek mellett, és bizonyos szempontból a parlamentben is. Pártpolitikai szempontoknak és provokációnak most nincs helye. A kistelepüléseken élőknek különös figyelemre van szükségük, hogy a megfelelő ellátás oda is eljusson.

Napirend előtti felszólalás – 2020.03.10.

Share Button

Miután Törökország megnyitotta kapuit Európa felé, az európai uniós miniszterek kimondták, amit eddig nem mondtak, hogy Európa határait meg kell védeni a tömeges migrációval szemben. Magyarország ezt már korábban is mondta, de kritikát, rágalmazást kapott érte. A helyben segítés kérdésében Magyarország példát mutatott. Ez az érdek mellett kötelességünk is, de a nyugati országok még le vannak maradva ebben az ügyben.

Bővebben…

Szeretettel köszöntöm a hölgyeket!

Share Button

Kereszténydemokrata Estek – Palkovics László

Share Button

A teremtés védelme alapmagatartása a kereszténydemokrata politikusnak. Számunkra ez mindig fontos volt, nem most kezdtük. Céljaink megjelennek a kormány klíma- és teremtésvédelmi programjában. Erről beszélt Palkovics László miniszter a tegnapi Kereszténydemokrata Esten.

Bővebben…

Kereszténydemokrata önkormányzatok a teremtésvédelemért

Share Button

A teremtés védelme alapmagatartása a kereszténydemokrata politikusnak. Számunkra ez mindig fontos volt, nem most kezdtük. KDNP-s polgármesterekkel, politikusokkal és szakértőkkel beszélgettünk arról, hogy mit lehet tenni egyéni, kisközösségi és országos szinten a teremtett világ védelméért. Folytatás következik!

Bővebben…

A kommunizmus áldozatainak emléknapja

Share Button

Megemlékezés a Nemzeti Vértanúk emlékművénél a kommunizmus áldozatainak emléknapján.

Bővebben…

2020 – báli szezon

Share Button

Lassan vége a báli szezonnak. Néhány kép egy váci és egy kecskeméti bálról.

Bővebben…