Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

A KDNP a sportágak támogatásának bõvítését javasolja

Share Button
A nemzeti sporttörténelem legszebb lapjait idézte az a díjesõ, amely a XXX. Nyári Olimpián megérdemelten a magyar sportolók nyakába hullott. A magyar olimpiai csapat tagjai Londonban most megmutatták, hogy Magyarország mire képes. Egyéni számokban és csapatsportágakban is demonstrálták, hogy a magyarok ott vannak a világ legjobb sportolói között, felkészítõ gárdánk tagjai pedig továbbra is bármelyik országban szívesen látott szakemberek.
<--more-->
Erõsítették hazánk hírnevét a sport, a sporttudomány és sportközgazdaságtan területén is. Az éremtáblázaton Magyarország elõkelõ helyen végez, ismét erõs és hatalmas nemzetek társaságába került. Ha a magyar GDP-t és a lélekszámot is figyelembe vesszük, egészen kivételes nemzetünk legjobbjainak teljesítménye. A sportsikerek azonban jóval túlmutatnak a versenyeken elért helyezéseken. Minden olimpiai érem nemesfémbõl készül, de tágabban értve egy ország gazdasága, a sportra szánt források pontos irányítása és tudatos utánpótlás-nevelés áll mögötte. A magyar érmek és pontszerzõink azt üzenik a világnak, hogy nincs érdemi teljesítmény felszabadultan versenyzõk, összetartó csapat, kitartóan szurkoló közönség és egységes hátország nélkül. Itthon pedig a magyar olimpiai válogatott mindannyiunk sikerélményét adta meg a nemzetnek, a közös siker varázsát hozta el sok év csalódása után minden magyar embernek.

Példaadó kell, hogy legyen ez a sikerszéria a hazai közélet és a politika számára is. Arra tanítson bennünket, hogy a belpolitikai vitákat követõen, az itthon megvívott politikai küzdelmek után a nemzetközi politikai porondon már minden politikusnak Magyarország érdekeit kell képviselnie. A magyar olimpiai csapat teljesítménye azonban még ennél is komolyabb üzenet. Azt a mércét állítja elénk, hogy politikai nézetektõl és pártállástól függetlenül egy magyar csapat tagjai vagyunk, ezért kötelességünk az ország sikeréért közösen tenni, félretéve személyes ellentéteket, egyéni sérelmeket vagy önzõ pártérdekeket. Kötelességünk ezért a gazdasági versenyben Magyarország legjobb helyezéséért együtt dolgoznunk. Csapatjátékosok módjára a magyar politikai mezõnynek és a közélet szereplõinek egységben kell küzdeniük a gazdasági mutatók javításáért. Vegyünk példát a magyar olimpikonokról!

Vegyünk példát a magyar olimpikonokról! A politikának természetesen nem szabad rátelepedni a sportra, a sportolók sikereire, de a kormányzatnak minden lehetséges eszközzel támogatnia kell a sportolást, az egészséges nemzet építésének ezt a módját. A londoni helyezések és a versenyeket övezõ páratlan érdeklõdés felveti, hogy a sporttörvény és az adótörvények további – látványos és sajátosan magyaros – sportágakat is támogathatóvá tegyenek a cégek, vállalkozások számára. A KDNP ezért javasolja, hogy az öt látvány- és csapatsportág társasági adóból történõ támogatásához hasonlóan lehessen többletfinanszírozást irányítani az olimpiai sikersportágak számára is. Meg kell köszönni a magyar sportolóknak, hogy magyarok millióinak adták vissza a hitet, hogy az egész nemzet számára kivívták a világ elismerését. Köszönjük, hogy Magyarországnak dolgoztak! És meg kell köszönni az õket buzdító minden magyar embernek, hogy segítettek nagy nemzetté válni ebben a nemes megmérettetésben!

Kereszténydemokrata Néppárt

A 20. Váci Vigalom nyitóhangversenyén a dómban

Share Button
A 20. Váci Vigalom nyitóhangversenyén a dómban

Kisvasút napja Kemencén

Share Button
A Börzsöny északi lábánál 12 éve üzemel a Kemencei Erdei Múzeumvasút. A több mint kilencven éves erdei vasút, jelenleg négy kilométeren közlekedik, áprilistól-októberig hétvégenként. A múzeumvasutat a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület üzemelteti. Tagjai lelkes civilek, akik önkéntes munkával mûködtetik az erdei vasutat. A társaság számtalan, az erdei- és bányamunkához használatos mozdonyt, és kocsit újított fel, amelyek üzemképesek, és a Kisvasút Napján bemutatásra kerültek.
 
Kisvasút napja Kemencén 
 
<--more-->
A Kisvasút napja rendezvényét meglátogatta Harrach Péter a körzet parlamenti képviselõje, aki hozzászólásában kiemelte, az ünneplés a kisközösségekben személyesebb és meghittebb. „Köszönet illeti azokat az önzetlen embereket, akik munkájukkal segítik értékeink megõrzését a nehéz idõszakokban is.”  
 
Kisvasút napja Kemencén 
 
Mint az egyesület tagjai elmondták, pályázat útján igyekeznek hozzájárulást szerezni a fenntartási költségekhez. Idén a kisvasutak támogatására 30 millió forintot különítettek el a költségvetésbõl Harrach Péter módosító javaslata alapján. Az egyesület reméli, hogy szeptemberre 4-5 millió forint forráshoz juthatnak. A hasonló, nonprofit formában mûködtetett kisvasutak fenntartását nehezíti, hogy a keskeny nyomtávú vasutak és a nagyvasutak szabályozása, a hatósági elõírások, és az engedélyek beszerzése hasonló feltételek szerint zajlik. A dokumentumok beszerzése gyakran többszázezer forint, amit az egyesületek nem tudnak finanszírozni.

Brockhauser Edit

Harrach Péter látogatása a csõvári falunapon

Share Button
Harrach Péter látogatása a csõvári falunapon  Harrach Péter látogatása a csõvári falunapon

30 ezer forintot nyerhetnek a családok a KDNP javaslatával

Share Button
A Kereszténydemokrata Néppárt  segítene azoknak a családoknak, amelyek nem tudják kihasználni az adókedvezményeket. Az átlagkeresettel rendelkezõ többgyermekes családok közel 30 ezer forintot nyerhetnek a KDNP azon javaslatával, amely járulékkedvezményt adna azoknak a nagycsaládoknak, amelyek nem tudják igénybe venni a családi adókedvezményeket – mondta Harrach Péter, a párt frakcióvezetõje a 180 perc címû mûsorban.
<--more-->
Harrach Péter frakcióvezetõ a részletekrõl szólva hangsúlyozta: a családi adókedvezménnyel minden dolgozó, jövedelemmel rendelkezõ ember tudott élni, a legkisebb jövedelmûek azonban nem tudják kihasználni a teljes adókedvezmény lehetõségét.

Számukra két lehetõség kínálkozik: vagy megkapják a ki nem használt részt, vagy ezt valami másból tudják leírni, és mivel a törvény szellemének ez utóbbi megoldás felel meg, így a kidolgozáskor a járulékokból való leírás lehetõségét választották – magyarázta a kereszténydemokrata politikus a Magyar rádió reggeli mûsorában.

A javaslaton, amelyet a kormányfõ kedvezõen fogadott, a szaktárca még dolgozik, de az már biztosnak látszik, hogy a munkaadónak nem kell pótolnia a kiesõ járulékot, az államhoz egyszerûen ennyivel kevesebb folyik majd be. Konkrét számítások, adatok egyelõre nincsenek, mert nem tudni még pontosan, hány családot érint majd a könnyítés, a politikai szándék mindenesetre megvan, részletek pedig õsszel várhatók – tette hozzá Harrach.

A mostani KDNP-s javaslat része annak a harcnak, amelyet a párt a gyermekvállalás ösztönzéséért, a családok támogatásért, a demográfiai helyzet javításért indított – hangsúlyozta a frakcióvezetõ, beszámolva arról is: a családok megerõsítését szolgálja majd a családi csõdvédelem intézménye is, amely ott segít, ahol nehézségek támadtak a gazdálkodásban.

Forrás: kdnp.hu, hirado.hu

Gancafesztivál Acsán

Share Button
Az acsai polgármesteri hivatal egész napos rendezvénysorozattal várta a helyieket és a turistákat a gyönyörû Prónay Kastély kertjében. A vendégek bejárhatták a kastély szép, de felújításra váró épületét, megkóstolhatták a felvidéki eredetû, burgonyalapú gancát és loksát.
Gancafesztivál Acsán
 
<--more-->
A programon részt vett Harrach Péter a körzet parlamenti képviselõje, akit elkísért a felesége, és a családja több tagja is.  

A képviselõ köszöntõjében a hagyományõrzés fontosságáról beszélt, amely erõsíti a helyi közösségeket, a turizmus révén pedig az országot. A gasztronómiai, és népi hagyományok ünnepe, az ilyen rendezvények sikere a kistelepülések életrevalóságát mutatja, ami kihat az egész társadalomra. „Az egészséges társadalom alapja a legkisebb közösség a család, így ha azokat erõsítjük van jövõnk.” –tette hozzá a politikus.

Gancafesztivál Acsán 
Harrach Péter néhány szóban kitért az európai és a magyar gazdasági nehézségekre, kiemelve azt, hogy bár a válságon még nincs túl az euró zóna, hazánk helyzete immár stabil.  

Brockhauser Edit

Harrach Péter a HírTV Rájátszás címû mûsorában

Share Button

A KDNP négy kérése a kormányfõhöz

Share Button
A családi adókedvezmény bõvítését, a családok csõdvédelmének bevezetését, a szociális adócsökkentés megvédését, valamint a rokkantellátásból kikerültek egészségügyi állapotuknak megfelelõ újrafoglalkoztathatóságának megteremtését kéri a KDNP a kormánytól a ciklus hátralévõ felében – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfõn, azt követõen, hogy pártja budapesti székházában fogadta Orbán Viktor kormányfõt, a Fidesz elnökét. Semjén Zsolt szerint bevált a Fidesszel kötött „bajtársi szövetség”.
A KDNP négy kérése a kormányfõhöz 
 
<--more-->
A kereszténydemokrata politikus újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az elmúlt két évben alapvetõen teljesültek azok az elvárásaik és reményeik, amelyeket a Fidesszel közös kormányzástól vártak. Mint mondta, a KDNP kérésének megfelelõen teljes mértékben „keresztényi ihletettségû” új alkotmánya született az országnak, valamint bevezették a családi adózást, a honosítással pedig megvalósult a „nemzet közjogi egyesítése”.

Semjén Zsolt a következõ két évrõl szólva elmondta: azt kérték a kormányfõtõl, hogy a kabinet ne engedjen a „pénzügyi világ nyomásának” a munkahelyvédelemhez kapcsolódó szociális adócsökkentés kérdésében.

Kiemelte továbbá a családi adókedvezmény „kiteljesítésének” igényét, amit szerinte az indokol, hogy az alacsony jövedelmû többgyermekes családok nem minden esetben tudják kihasználni a jelenlegi könnyítést. A KDNP ezért azt javasolja, hogy akik az adójukban nem tudják érvényesíteni a kedvezményeket, azok a munkavállalói járulékukból is megtehessék ezt. Semjén Zsolt szerint így a jövõben minden család kedvezményt kaphat.

Szólt emellett arról is, hogy a kereszténydemokraták a családoknak elérhetõvé tennének egy a cégekéhez hasonló csõdvédelmi szabályozást. Semjén Zsolt szerint azért ezt és nem a magáncsõd intézményét kell bevezetni, mert az „ember természetétõl fogva családban van”.

A KDNP elnöke negyedik javaslatukat ismertetve elmondta: elérhetõvé kívánják tenni, hogy a „rokkantnyugdíjból kikerültek” egészségügyi állapotuknak megfelelõ, speciális Start-munkát kereshessenek. A cél ebben az esetben az, hogy senki ne kereshessen kevesebbet, mint korábban – tette hozzá.

Semjén Zsolt a tájékoztató végén megköszönte Orbán Viktornak a találkozót, amelynek legfõbb üzenete szerinte az volt, hogy bevált a Fidesszel kötött „bajtársi szövetség”.

Orbán Viktor miniszterelnök támogathatónak nevezte a Semjén Zsolt által megfogalmazott kéréseket.

Forrás: MTI

A KDNP az elmúlt félév közös munkáját sajtóreggeli keretében köszönte meg a média képviselõinek

Share Button
A KDNP az elmúlt félév közös munkáját sajtóreggeli keretében köszönte meg a média képviselõinek A KDNP az elmúlt félév közös munkáját sajtóreggeli keretében köszönte meg a média képviselõinek

„Erdélyország az én hazám”

Share Button
Hatodik alkalommal tartották Verõcén az „Erdélyország az én hazám” címû kétnapos rendezvényt, az Erdélybõl elszármazottak és ott élõk világtalálkozóját, ezúttal a Farkas-Laka lovas tanyán.
„Erdélyország az én hazám” „Erdélyország az én hazám”
Az erdélyi mûvészetet, gasztronómiát, építészetet, történelmet felvonultató eseményen fõvédnöke Bethlen Farkas Verõce polgármestere. A megnyitón köszöntõt mondott Harrach Péter a körzet parlamenti képviselõje.


B.E.