Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Akkor is a mi hazánk…

Share Button
“Az ember nem élhet remény nélkül: élete
értelmét veszítené és elviselhetetlenné
válna.” (II. János Pál)

Árokba borult a szekér. Ki kell húzni, mert a szekérnek mennie kell. Akkor is, ha ügyefogyott a hajtó, legfeljebb másikat kell keresni, aki úton tartja a lovakat. A legnagyobb baj az, hogy a kocsival is gond van.<--more-->
A mi problémánk ugyanis nem csupán a költségvetési hiány. A társadalom sem egészséges. Ennek biztos jele, hogy fogy és öregszik. Meggyengültek a közösségeink, sokan elvesztették reményüket. Csökkent a normák és törvények tisztelete. Színtelenekké váltak az ünnepeink. Felerõsödtek a deviáns jelenségek. A többség pedig a manipulációs technikák áldozata, jöjjön ez a politika vagy a reklámszakma oldaláról. Az a kérdés, lehet-e ezen változtatni? Lehet, nem lehet, kell. Mert nem jó, hogy a mi hazánk ilyen, és a mi népünk megint nem jár emelt fõvel.
Tudom, hogy egy plurális társadalomban sokféleképpen gondolkodnak. Van, aki azt mondja, az embert olyannak kell elfogadni, amilyen, a társadalom pedig alakuljon a maga törvényei szerint. Aki tudja, hogy az embert lehet formálni, sokszor megértõ odafordulással is, az nem mond le arról sem, hogy a társadalmat egészségessé tegye. Az egyes politikai kérdésekhez viszont csak hiteles társadalomkép birtokában szabad nyúlni. Egy lehetséges megoldás elemeirõl van szó ebben a kötetben a keresztény társadalomelméleti alapelvek és a magyar keresztényszociális hagyományok szellemében.

Melyik Európa?

Share Button
“Az átalakulási folyamatban,
amelyet Európa most él át,
elsõsorban az a feladata,
hogy újra megtalálja a maga identitását.”
(II. János Pál)

Környezetünket lehet és kell is alakítanunk, a világfolyamatokhoz azonban csak alkalmazkodni tudunk. A nagyvilág hírei a kultúrák küzdelmérõl szólnak. Samuel P. Huntington így összegzi a jelenséget: A modernizáció már nem azonos a nyugatiasodással. A nyugat befolyása hanyatlik, az ázsiai civilizációk erõsödnek, az iszlám országaiban demográfiai robbanást látunk. A társadalmak nem vihetõk át egyik civilizációból a másikba, konfliktus esetén a “rokonok” fognak össze. A nyugat életben maradásának feltétele az identitás megerõsödése és az összefogás. <--more-->
Talán joggal tartják a nyugati kultúra centrumának Amerikát, de azt senki nem vitatja, hogy a bölcsõje Európában ringott. Az öreg bölcsõ azonban megrepedt. Európa kulturális válságban szenved. Úgy vált multikulturálissá, hogy saját identitása meggyengült. Évszázadokon át az azonos kultúra egységében megvalósuló nemzeti sokszínûség erõt és gazdagságot jelentett számára, sõt a jelenlévõ más kultúrákat is képes volt integrálni képviselõinek asszimilációja nélkül is, mert erõs volt, és tudta magáról, hogy ki is õ valójában. Ma úgy kell kezelnie egy nagy létszámú, sõt egyre növekvõ bevándorló réteget, hogy saját identitásában elbizonytalanodott.
Egyszerre vagyunk tanúi pozitív és negatív jelenségeknek. Évszázadok álma valósul meg az uniós egységgel, az emberi jogok védelme egyre erõteljesebb, a szabadság általános érvényesülését látjuk. Ugyanakkor sokak szerint Európának nem kell vállalni múltjában gyökerezõ önmagát. Új identitást és a közösség életét szabályozó új elveket fogalmaznak meg. Ezek legtöbbször hiteles igazságok hordozóiként is értelmezhetõk, de az új gyakorlat más tartalmakat ad nekik. Jó példa erre a diszkrimináció tilalma. Értelmezhetjük úgy, mint hiteles, bevált alapelvekbõl – minden ember azonos méltósága, egyetemes emberszeretet – következõ, a társadalom életét szabályozó tilalmat, amely megakadályozza, hogy valakit származása, vallása, neme miatt hátrány érjen. Amikor azonban az hangzik el, hogy a diszkrimináció tilalma ellen vétenek azok az egyházak, amelyek csak férfiakat szentelnek pappá, a gyanútlan szemlélõnek tágra nyílik a szeme. Nagy önbizalom kell ahhoz, hogy valaki autonóm szervezetek évezredes gyakorlatába szóljon bele. Az ilyen értelmezések mögött átfogó eszmei háttér, egy új kultúra körvonalai jelennek meg, amely a felvilágosodás korában gyökerezik, mára azonban torz mellékhajtásai lettek, azok a neoliberális dogmák, amelyek megtámadhatatlan alapigazságként jelennek meg. Mindig a szabadság nevében, valójában egy-egy hagyományos érték ellen, a szorosnak vélt társadalmi rend fellazítása szándékával fogalmazódnak meg. Ilyen például az aktív eutanázia szorgalmazása, amely az emberi élet minden állapotban vitathatatlan tiszteletét vonja kétségbe. Ilyen a drogliberalizáció, amely szintén a szabadság nevében fogalmazódik meg, valójában az egészséges személyiséget veszélyezteti, és az önfegyelmet gyengíti. Ilyen az egynemûek kapcsolatának a házasság rangjára emelése. Ha ez megvalósul, a házasságról már nem mondhatnánk el, hogy egy férfi és egy nõ tartós kapcsolata, amely a gyermekek vállalásában teljesedik ki. Félreértés ne essék, nem bántjuk a melegeket, de kérjük, csukják be a hálószobájuk ajtaját.
Európában tehát két kultúra él egymás mellett. Az egyik a hagyományos keresztény értékrendet képviseli, a másik “az emberiség számára korábban ismeretlen módon kizárja Istent a közgondolkodásból.” Ezzel jár, hogy “az erkölcsöt a szubjektum területére szorította vissza, miközben nekünk éppen közerkölcsre van szükségünk.” Az új morális szemlélet szerint “semmi sem jó vagy rossz önmagában, minden a következményektõl függ.”
A két kultúra ütközésének egyik konkrét eseménye az Európai Alkotmányban Isten fogalmának és a keresztény gyökereknek említése, illetve az ettõl való elzárkózás. A hangoztatott ellenérvek – más világnézetûek és vallásúak tisztelete – valójában csak elfedik az identitásválságot. Az igazi probléma azonban nem ez, hanem a mindennapjaink döntéseiben és a többség életformaváltásában szerepet játszó tudatformálás. Ez nem mûködne a média szerepvállalása nélkül. Képviselõi, ahogy a Centesimus annus fogalmaz, “jól összehangolt és makacs erõfeszítéssel formálják a közgondolkodást.”
Keresztény optimizmusunk arra késztet minket, hogy a jobbik lehetõség megvalósulásában bízzunk, amikor látjuk, hogy “az ember és a világ számára nagy veszélyt, és nagy lehetõségeket hordozó órákat élünk.”

Ez is egy pálya

Share Button

Minden reggel átélem a puszta létezés örömét. Hálával tölt el, hogy szép a világ és élni jó. Ugyanakkor naponta tapasztalom az emberi rosszindulat megnyilvánulásait. Ez is valóságos élmény. Világunknak két arca van. A közvélemény úgy véli, a politika mindenestül az utóbbihoz tartozik. Pedig ezen a pályán is lehet sportszerûen játszani, sõt itt a helye az igazi nagy játéknak.<--more-->

Az is tény, hogy a játékosok energiáinak jelentõs része a magaslati pontokért vívott küzdelemben megy el. Ez a harc pedig nem kiscserkészek számháborúja. A megszerzett pozícióval hitelesen élni viszont csak az tud, akinek van képe a jövõrõl, sejtése az emberrõl és a társadalomról.
Hazánkban ma a politikai pálya elfogadottsága mélyponton van. Nyilván ennek oka az érintettek magatartása és a nagyközönségnek a politikai játékszabályokkal szembeni ellenérzése. A médiában is elõszeretettel ócsárolják a politikusokat, akár az irigység felkeltésével is. A hatást erõsíti, hogy a baloldal a maga hitelvesztését szétteríti a teljes politikai elitre, ezzel csökkentve a két oldal elfogadottsága közti különbséget.

Ceglédi beszéd 2008. március 15-én

Share Button

Szerencsés az a nemzet, amelyik olyan sok és szép történelmi pillanatot tud ünnepelni, mint mi magyarok. Nemzeti ünnepeink nagy eseményekrõl, kiváló személyiségekrõl, és felemelõ eszmékrõl szólnak.
Ma 1848-49 eseményeit ünnepeljük, amikor a nemzet lerázta magáról láncait, Széchenyit és Kossuthot állítjuk magunk elé, akiknek útjai szétváltak ugyan, de tudatunkban mégis együtt képviselik az ünnep eszméjét, a szabadság- és hazaszeretetet.<--more-->
Megtiszteltetés és öröm számomra, hogy Cegléden Kossuth városában hajthatok fejet a nagy hazafi elõtt. Különös hangsúlyt ad ennek a gesztusnak az a tény, hogy Széchenyi igen közel áll hozzám. Õ távlatában és összefüggéseiben tudta nézni a jelen tennivalóit. Alkotásai napjainkra is hatással vannak. Kossuth pedig azt adata a magyaroknak, amit csak õ tudott adni, a nemzeti öntudatot. Ezért számomra a kérdés nem így fogalmazódik meg Kossuth vagy Széchenyi, hanem világos állításként Kossuth és Széchenyi.
Hadd idézzem fel ma a lánglelkû hazafi, Kossuth Lajos személyét. Rátermett volt, az önfeláldozásig elkötelezett, mindig minden helyzetben tudta, mit kíván tõle a haza. A rátermettség a politikai szereplõ nélkülözhetetlen vonása, az õ esetében ez elsõsorban szónoki képességet jelentett. Ez az adottság olyan eszköz, ami senkit nem tesz államférfivá, ha nem társul lényeglátással és hitelességgel. Kossuth esetében így volt, de sajnos láttunk olyan példát is, amikor a hiteltelen közszereplõ kiváló kommunikációs képességeit saját hatalmi ambíciója érdekében a tömegek manipulálására használta.
Kossuth 1848. július 11-én kiváló beszédben kérte a képviselõket 200.000 katona és 42 millió forint megajánlására. A rövid megszólítás után „Uraim” bekiabálások hallatszottak: „Üljön le!” Kossuth visszavágott: „engedelmet kérek, majd, ha ki fogok fáradni!” Hosszan és meggyõzõen beszélt a hazánkat fenyegetõ veszélyrõl és a szükséges lépésekrõl. A képviselõk végül helyükrõl felállva éljeneztek. Kossuth ekkor mondta híres szavait: „Ezt akartam kérni, de önök felállottak, s én leborulok a nemzet nagysága elõtt, s csak azt mondom, annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni”.
 A rögtönzés és meggyõzés tankönyvbe illõ példája ez a beszéd. De Kossuth igazi nagysága nem ebben rejlik, hanem hazaszeretetében és abban, hogy képes volt meggyõzni a magyarságot önmaga értékeirõl és erejérõl. Ezért fáradhatatlanul dolgozott. Hol idézzem máshol, mint Cegléden feleségéhez írt szavait: „Ceglédre négy órakor érkeztem. Hat órakor már 300 fõbõl fegyveres csapatot, mely már felbomlott, útnak indítottam Pestre. Holnap reggel ugyanonnan 3000 ember, és 150 lovas megyen vasúton Pestre.”
Amikor Kossuth életmûvére emlékezünk nem az a kérdés, hogy volt-e esélye Magyarországnak függetlensége fegyverrel való kivívására az osztrák és az orosz birodalom szorításában, hanem, mit jelentett a nemzetnek az önmagára találása és az öntudatra ébredése. A válasz egyértelmû. Akkor mindent, a létben maradást, ma pedig példát nekünk is. Hogy soha ne adjuk fel, akkor se ha többen vannak az ellenfelek, akkor se, ha igazságtalan békediktátumok szakítják el hazánk és nemzetünk nagy részét, akkor se, ha vészesen fogy a magyarság, akkor se, ha megosztott az ország, és akkor se, ha becsapnak minket. Mindig van kiút, ha bízunk magunkban, és vannak olyan vezetõink, akik az országért és nem az országból élnek. Kossuth mindig tudta mit kíván tõle a haza.
 Hadd fejezzem be szavaimat a nemzethez intézett kiáltványával, amit 49. augusztus 11-én fogalmazott meg, amikor látta, hogy félre kell állnia, ezzel is bizonyítva nagyságát, és példát adva minden magyar politikusnak.
„A mostani kormány további létezése a nemzetre nézve nemcsak haszontalanná, de károssá is válván…magam s a minisztérium nevében ezennel a kormányról lelépek.”

Választókerület

Share Button
Országgyûlési egyéni választókerületek települései
Pest Megye 01.  Székhelye: SZOB
Pest Megye 01.

95. lap a 95 oldalból « Első...102030...86878889909192939495