Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

A bevándorlókat szülőföldjükön kell segíteni

Share Button

A KDNP parlamenti frakciójának vezetője szerint kettős az ország felelőssége az illegális bevándorlókkal kapcsolatban. Harrach Péter az M1 aktuális csatorna esti műsorában azt mondta, a nagy mértékű bevándorlás már veszélyezteti a polgárok életét és biztonságát, ezért lehetőség szerint segíteni kell a bevándorlókon, de határokon kívül, a szülőföldjükön.

harrachpeter

A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy segíteni kell a nehéz helyzetbe került embereken, ugyanakkor a lakosságot is védeni kell és ezt a két feladatot együtt kell megvalósítani. Harrach Péter beszélt a Központi Statisztikai Hivatal által szerdán publikált demográfiai adatokról is. Mint mondta, bár javult a helyzet, de messze vagyunk még az elfogadhatótól.

A KSH adatai szerint 2015 első négy hónapjában többen születtek és többen is haltak meg, mint egy éve ugyanebben az időszakban.

Forrás: kdnp.hu