Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Szegedi látogatás (2017. 03. 17.)

Share Button

A szociális kérdések, a nehéz helyzetbe került embereknek való segítségnyújtás kiemelten fontos a KDNP számára. Világnézeti pártként az olyan hagyományos európai, keresztény értékeket képviseljük, mint az emberi méltóság vagy a közösségek fontossága.

harrachpeter_kdnp_griechischtamas_1

A parlamenti munka eredményei közül meg lehet említeni az árubemutatókon elkövetett csalások visszaszorítását.

A kereszténydemokrata képviselők által előterjesztett jogszabály-módosítások eredménye az is, hogy a bírósági végrehajtások során az ingatlanok kikiáltási ára a becsérték 100 százalékára nőtt a korábbi 70 százalékról.

A Szeged lakosságát különösképpen is érintő migráció ügyében a KDNP a kezdetektől fogva kitart a kettős felelősség elve mellett. Egyaránt fontosnak tartja az önvédelem gyakorlása mellett a rászorulók megsegítését, ami leghatékonyabban a kibocsátó országokban történhet meg. A probléma abból adódik, hogy az EU nem képes kezelni a migránsáradatot. Ezért merülhet föl az az ellentmondás, hogy az uniós jog alapján a schengeni határok védelme kötelező, ugyanakkor egyes nyugati országok elképzelése szerint ellenőrzés nélkül jöhetnének be a migránsok a közösség területére. Az uniós országok nagy részének álláspontja az elmúlt időszakban azonban megváltozott – részben e folyamat következményének a vezető kormánypárt győzelmét hozó hollandiai választás eredménye is. Nem biztos, hogy jó úton jár az unió azzal, hogy a migráció megállítását Törökország jóindulatára bízza. Magyarország a határok fizikai és jogi védelmével hatékony védelmet biztosít, előbb-utóbb talán minden tagállam belátja, hogy ez az igazi megoldás.