Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Tíz éve árulta el a Gyurcsány-kormány a külhoni magyarokat

Share Button

A nemzetárulás szégyen-napjává tette Gyurcsány Ferenc 2004. december 5-ét, amikor a külhoniak állampolgársága ellen agitálva akadályozta, hogy a kiírt népszavazás érvényes lehessen, kirekesztve ezáltal a külhoni magyarokat – a közjogi értelemben vett – magyar nemzetből. A Kárpát-medence és a világ magyarságának közösségei mindezt nem felejtették el.

A szégyenteljes nemzetárulást orvosolta a Fidesz-KDNP szövetség 2010-ben, amikor az új Országgyűlés egyik első döntésével megteremtette a nemzet közjogi egyesítését és törvénybe iktatta nemzeti összetartozásunkat. Azóta Alaptörvényünkbe foglaltuk, hogy felelősséget viselünk a határainkon kívül élő nemzettársainkért. Nemzetpolitikánk eredményeként, ma már állampolgárként és választópolgárként is elválaszthatatlanul együvé tartozunk.

dec5

Budapest, 2014. december 5.

Semjén Zsolt elnök
Harrach Péter frakcióvezető

Kereszténydemokrata Néppárt