Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Védje külön törvény a vallási szimbólumokat!

Share Button

Hideget, meleget is kapott, javarészt ellenzéki politikusoktól, a KDNP képviselőcsoportjának első embere a frakcióvezetők ötpárti egyeztetése utáni nyilatkozata miatt, amely szerint jó lenne, ha külön törvény védené a vallási szimbólumokat Magyarországon. Harrach Péter a pénteki 180 percben azt mondta, a Fidesz már be is jelentette, hogy tervez ilyesmit, és a KDNP-nek is van elképzelése, erről azonban még korainak tartotta beszélni.

kereszt_feltamadas_304871_75419

A párizsi események kapcsán három terület is előkerült, amelyről a kisebbik kormánypártnak határozott véleménye van. A terrorizmust a párt határozottan elítéli, megelőzését nagyon fontosnak tartja, és természetesen együtt érez az áldozatok családjaival. Az okok elemzésekor a KDNP is nagyon fontosnak tartja körbejárni a bevándorlás problematikáját. A harmadik kérdés pedig, amelyről Ferenc pápa is szólt, hogy megengedhetetlen mindenféle vallásgyalázás – hangoztatta a frakcióvezető a Magyar Rádió reggeli műsorában.

A régi Polgári törvénykönyvben (Ptk.) a személyhez fűződő jogok sérelmére elkövetett cselekmények között külön szerepelt a lelkiismereti szabadság sérelme, az újból azonban kimaradt, azzal a hivatkozással, hogy a tágabb kört jelentő emberi méltóság védelme tartalmazza ezeket az elemeket, ami igaz, de ez nem mindenkinek ugrik be az ilyen cselekmények elkövetésekor. Vannak dolgok, amelyeket ki kell mondani, hogy egyértelműek és világosak legyenek – jelentette ki a frakcióvezető. Hozzátette: ennek a tételnek a visszahelyezése a Ptk.-ba ilyen megoldás lehet, majd úgy vélekedett: álszent magatartás, ha tudomásul vesszük, hogy Európa befogadja a muszlimokat, utána pedig gyalázza a vallásukat, ahogyan álszent az is, ha nem állítunk karácsonyfát, hogy ne sértsük a muszlimok önérzetét, miközben súlyosan megalázzuk őket legszentebb érzéseikben.

A műsor itt hallgatható meg.

Forrás: kdnp.hu