Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Napirend elõtti felszólalás 2009. szeptember 14.

Share Button
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Örülök annak, hogy több felszólalásban nem csupán a pénzügyi-gazdasági válság megoldásának próbálkozásairól esett szó, hanem a társadalmi válságról is. Annak is örülök, hogy sok átvett gondolatot találtam miniszterelnök úr szavaiban: munkahelyteremtés, a rend kérdése – amit kedves nagypapájával kapcsolatban is említett – és a romaintegráció kérdése.
<--more-->
Én ma a közbiztonságról szeretnék szólni, méghozzá a közbiztonságnak egy olyanfajta megközelítésérõl, ami az átlagembert érinti, ami már nem politikai vagy nem ideológiai kérdés, hanem a mindennapok problémája. Példát is említhetnék. Talán hadd kezdjem azzal, amit mindnyájan ismerünk: egy családapa lemegy a boltba cigarettáért, két deviáns fiatalember ver egy harmadik embert, õ megszólal, és utána õt rugdossák agyon úgy, hogy belehal. Ez olyan esemény, amely arra késztet minket, hogy itt a parlamentben se hagyjuk szó nélkül, és mint általános társadalmi problémáról szóljunk.

Szükség van a társadalom megtisztítására a garázda, deviáns elemektõl, szükség van a határozott rendõri fellépésre, és szükség van a gyors és szigorú ítélkezésre is.


Talán emlékeznek még, hogy mi elõálltunk egy javaslattal. A „három csapás” törvényre gondolok. Persze, hogy emlékeznek, hiszen leszavazták. Ma még sajnos sem a rendõrség nincs olyan állapotban, sem az ítélkezõ bíróság, hogy ezt a határozottságot és gyors, eredményes fellépést meg tudja valósítani.

Egy másik példát is említhetnék, ami vidékrõl érkezik hozzánk. Naponta csoportosan, sokszor teherautóval járják a határt, és betakarítják a termést. Nem a sajátjukat persze, nem azt, amit õk ültettek vagy gondoztak, hanem azt, amit más. Nyilván ez nem olyan súlyú cselekmény, mint az élet ellen elkövetett, de ez ellen is fel kell lépnünk, mert a társadalom egészének az állapotát rontja, a társadalmi normákat semmibe veszi, félelmet, bizonytalanságot kelt, és egy ilyen országban nem jó élni. Mi pedig itt akarunk élni, a gyermekeink is, és azt szeretnénk, hogyha a mi hazánk nem ilyen lenne.

Az utóbbi példa esetén természetesen nem csak a szigor eszközével kell fellépni. Ez egy átfogó megoldást igénylõ probléma. Egyik eszköz a munkalehetõség megteremtése, a foglalkoztatás növelése, egyúttal – és ez egy jól használt disztinkció – a foglalkoztathatóság megteremtése. Valamikor a diktatúra korában közveszélyes munkakerülésrõl beszéltek. A demokrácia világában ezt a fogalmat nem lehet használni, de a súlyos következményeit ma is látjuk ennek a magatartásnak. Ezért azt kell mondanom, hogy az irány nem rossz, amit az „Út a munkához” program megvalósít. Egy baj van vele, hogy az történt, ami több más törvénnyel is történni szokott, hogy amire megfogalmazódott és megvalósulásra került, addigra úgy felpuhult, hogy alig lehet ráismerni, száz sebbõl vérzik, és olyan terheket rak többek között az önkormányzatokra, amit nem könnyen viselnek.

A megoldás nem csak a munka világában keresendõ. A túlzott optimizmustól is óvnék, amikor néhány közeli intézkedésrõl szólok. Az átmenetileg nehéz helyzetbe jutottak munkahelyeinek megõrzéséért elnevezésû központi programot felfüggesztették, a megváltozott munkaképességûek támogatása kevesebb lesz, de szólhatnék arról is, hogy az „Út a munkához” program bizony annyi támogatást kap, ami mindössze a választásokig lesz elég, ez pedig politikai szándékot sejtet.


Nem csupán egy-két eszközzel kell dolgoznunk, hogy a helyzetet javítgassuk, hanem egy új világot kell teremtenünk, ahol a régi, jól bevált normák érvényesülnek.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)