Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Életrajz

Share Button

1947-ben születtem Budapesten. Itt érettségiztem 1966-ban a Szent István Gimnáziumban, még abban az évben megkezdtem teológiai tanulmányaimat, melyet 1973-ban fejeztem be. Közben egy évet katonáskodtam. Később menthálhigiénés posztgraduális képzésben vettem részt, majd kánonjogi diplomát szereztem.
1973-ban kötöttem házasságot. Feleségem hittanár. Három fiunk van, és három unokánk.
Egyházi munkatársként dolgoztam, kezdetben önkéntesként, később főállásban. 1998-ig a Püspökkari Titkárság munkatársa voltam, mint a világi ügyek referense.

Politikai tevékenységemet 1990-ben a KDNP-ben kezdtem. A pártban végigjártam a ranglétrát, egyházi szakértőként, kerületi majd budapesti elnökként, végül a párt alelnökeként tevékenykedtem. Amikor a kereszténydemokraták a Fidesznél kerestek politikai menedéket a megalakuló MKDSZ alelnöke, később társelnöke, majd elnöke lettem. Ezt a feladatot jelenleg, a Szövetség átalakulása után is végzem. Az újjászervezett KDNP-ben alelnökként dolgozom.
1990-98 a zuglói képviselőtestület, 94-98 a fővárosi közgyűlés tagjaként, 98-től parlamenti képviselőként igyekszem törekvéseinket képviselni.


1998-tól 5 ciklusban a Pest megyei 4. számú választókerületben szereztem egyéni képviselői mandátumot. 1998-2002-ig a polgári kormány szociális és családügyi minisztere voltam, majd 2002-2010 között a parlament egyik alelnöke. 2010-től a KDNP frakcióvezetője, a Népjóléti bizottság tagja vagyok.

Harrach Péter