– Amikor keresztényszociális gondolatról beszélünk, akkor nemcsak a szegényekrõl, hanem az össztársadalom mûködõképességérõl is szólunk – mondja lapunknak Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetõje, aki szerint a rászorultsági elv a szociális ellátórendszer egészében érvényesíthetõ, nem feltétlenül a családi ellátások keretében. Harrach kiáll a romák integrációja mellett, de szerinte ezt a problémakört meg kell szabadítani az ideológiai terhektõl. Az interjúban egyebek közt bejelenti: olyan állami közmunkaprogramok lesznek, amelyek töltések és tározók építését célozzák.
<--more-->
– A családi pótlék átalakítását megszavazták, de vajon milyen kísérõ törvénymódosítások követik majd ezt? Lesz-e több gyerekjóléti támogatás? Jobb lesz-e az iskola, s ha igen, mitõl?

– Egy sokszínû családtámogatási rendszer fontos eleme a családi pótlék. Viszont az elõzõ kormány súlyos szakmai hibát követett el, amikor kizárólagossá tette. Ezzel negatív hatást ért el.Mondjuk ki: ez a megélhetési gyerekvállalásban jelentkezett. A családok támogatása a következõ években jelentõsen növekedni fog, és ismét sokszínûvé válik, az iskolákon pedig sokat fog segíteni egy józan és felelõs oktatási kormányzat.

– A gyerekvállalásnak nem a pénzhez van köze, hanem a mélyszegénységhez. Bangladesben is egy fészekalja gyerekük van a szegényeknek, pedig nincs családi pótlék. Magyarországon is sokan emlékeznek dédszüleikre, ahol nem volt ritka a hatnyolc testvér.

– MagyarországonaNagycsaládosok Országos Egyesületét vagy száz értelmiségi házaspár alapította. Õk tudatosan vállalták és gondosan nevelik gyermekeiket, az egyesület céljai között pedig szerepel az értékfelmutatás is. A felelõs gyermekvállalás érték, de sajnos létezik az az életforma is, amelyet a megélhetési gyermekvállalással jellemeztem. Biztos vagyok benne, hogy a családi pótlék kizárólagossá tétele, a munkajövedelemhez kötött támogatások visszaszorítása ilyen hatású. Tény, hogy a segélyezési rendszer alakulása segítette azt az életformát, amely egy életen át a munkanélküliségre, segélyezésre, alacsony képzettségi szint elfogadására késztet embereket.

– Nem fordítva van? Nem a rossz minõségû közoktatási rendszer termeli tömegével a munkanélkülieket?

– A nyolc általános el nem végzése nem a képzési rendszer problémája. Visszatérve: fontosnak tartom, hogy az iskoláztatási támogatás bevezetését kövessék azok az intézkedések, amelyek a családtámogatás egészét alakítják át, s egyúttal a hátrányos helyzetû gyerekek ellátásának rendszerét is át kell gondolni. Az átgondolt és átfogó intézkedéseknek minden élethelyzetre megoldást kell adniuk, vagyis minden gyermeknek valódi esélyt kell nyújtanunk.

– Ez így rejtélyesen hangzik. Tervezik-e, hogy a szociális törvény ne a lakosságszám, hanem a feltárt probléma alapján juttassa forrásokhoz az önkormányzatokat? Hiszen most a borsodi falvakban ugyanannyi gyerekjóléti szolgálatos dolgozik, mint a Rózsadombon.

– 1993-ban, a szociális törvény megalkotásakor egészen más problémákra kellett válaszokat adnunk. Ezek egy része ma bürokratikusnak tûnik. A rendszert egyszerûsíteni kell, és hatékonnyá tenni. Ez vonatkozik a források elosztására is. A hatékonyságra jó példa a vállalkozások bekapcsolása a közmunkába. Jelenleg ha az önkormányzat nem tud élni ezzel a lehetõséggel, akkor az embereket látszattevékenységre kényszeríti, ami joggal váltja ki az érintettek és a lakosság tiltakozását. Egy vállalkozás vagy egy állami beruházás alkalmat teremt az embereknek arra, hogy hatékonyan dolgozzanak. A munka szempontja megjelenik a családtámogatási rendszer átalakításánál is. A munkajövedelemhez kötött támogatás nem adókedvezmény formájában jelenik meg, hanem a gyermekneveléshez szükséges összeg kikerül az adózással terhelt jövedelem körébõl. Csupán az összeg meghatározása a kérdés. Ez kivédi majd a gazdag, nem gazdag vitát is, hiszen minden gyermek egyforma, és az ehhez szükséges pénz is ugyanakkora.

– A különbözõ jövedelmû családoknak mást jelentenek ezek az állami támogatások. A gazdag meg sem érzi, a szegénynek meg létszükséglet. Nem merült fel, hogy rászorultságelvû legyen például a családi pótlék?

– A rászorultság kérdése a szociális ellátórendszer egészében érvényesíthetõ, nem feltétlenül a családi ellátások rendszerében. A családpolitika célja a gyermek fejlõdésének és nevelésének biztosítása, illetve a családnak mint a társadalom legkisebb közösségének a megerõsítése.

– Az árvíz szinte a szociális térképet követve öntötte el az ország legszegényebb falvait, azokat, ahol az önkormányzatok a fõfoglalkoztatók, és azÚt amunkához program többnyire csak a látszatmunkát finanszírozza. Nem lehetne ezeket az erõforrásokat államilag koncentrálni, az önkormányzatoktól elvenni a közcélú munka szervezését, és árokpucolás helyett inkább megerõsíteni a töltéseket?

– Terveink közt szerepel a megelõzõ árvízvédelmi program, ami azt is jelenti, hogy olyan közmunkaprogramok lesznek, amelyek töltések és tározók építését célozzák.

– Az Út a munkához keretei között, vagy inkább átcsoportosítják az ottani forrásokat, és központilag határozzák meg a munkákat?

– Az Út a munkához program jó irányba tett lépés volt, két nagy hibával. Téves volt a cél, a normálmunkaerõpiacra történõ visszavezetés. Százezer ember vett részt tavaly ebben a programban, de csak ezernél bizonyítható, hogy a munkaerõpiacra vissza is kerültek. Ez egyszázalékos hatékonyság, ami elfogadhatatlan. Másrészt az önkormányzatokra koncentrál a vállalkozások helyett.

– Kell-e a romáknak egy külön közmunkaprogramot fenntartani?

– A romaintegráció kulcskérdés, romaprogramra szükség van, de önálló roma-közmunkaprogramra nincs. Ennek is integráltnak kell lennie, ahogy az oktatásnak is. Az integrált oktatást igenis elõ kell segíteni, de erõltetni, ahogy az elmúlt években történt, nem szabad. Nem szerencsés, ha a felzárkóztatást szegregációnak nevezik. A felzárkóztatás segítségével a gyereknek önbizalma lesz, nem válik frusztrálttá, de a közösségben helyt nem álló, elõmenetelt felmutatni nem tudó gyerek sokkal inkább válik hátrányos helyzetûvé. Vagyis az integráció a cél, ez a közmunkaprogramokra is igaz. De ezek a programok ne legyenek ideológiailag terheltek.

– Ön azt nem látja veszélyesnek, hogy a képesség szerint elkülönített gyerekek szinte csak szegény cigány diákok?

– Igen, ez veszély, de kezelhetõ, ha a pedagógus tisztességes, és a célt valóban meg akarja valósítani. Ha sok a roma gyerek a felzárkóztató képzésben, akkor tételezzük fel, ez nem a megkülönböztetés miatt alakult így, hanem ténylegesen a felzárkóztatás igénye miatt. Rossz megoldás az is, ha csak azért kerül ilyen osztályba egy gyerek, mert cigány származású, de éppúgy rossz, ha csak azért nem kerül be, mert cigány származású. Ha kivesszük a káros ideológiai szempontot, akkor a szakmai standardok érvényesülésében ott rejlik az esélyegyenlõség õszinte szolgálata. Az alapvetõ emberi együttérzés esélyt akar adni a roma kisgyereknek is. Így érdemes szerintem a közmunkaprogramokat is nézni. A hátrányos helyzetben lévõ embereket be lehet vonni ezekbe a programokba. Ha történetesen többségben vannak a romák ebben a körben, akkor õk vannak többségben. Úgy érzem, ha kifejezetten roma-közmunkaprogramokat szerveznénk, az káros lenne. Annak idején én megpróbálkoztam ezzel, útépítést és vasútpálya-karbantartást szerveztünk, és a munkát szervezõ roma származású vállalkozó, aki hozta a közmunkásokat, maga is azt mondta, hogy ha nem kizárólag cigányokkal, hanem vegyesen, azaz a többségi lakossághoz tartozó közmunkásokkal dolgoznának, az sokkal hatékonyabb lenne.

– Igen, ez lenne az integráció lényege. Az oktatásban azértmintha ezt mégsem így látnák.

– A sokat dicsért és sokat is bírált iskoláztatási támogatásra azért volt szükség, mert az elõzõ kormány nem teremtett kiutat a mélyszegény családok gyerekeinek. Márpedig ha az össztársadalom és a saját érdekeket nézzük, akkor nem szabad hagyni, hogy egy növekvõ réteg tartós és többgenerációs munkanélküliségben maradjon. Elsõ lépésként nem feltétlenül az értelmiségi foglalkozások és értelmiségi lét felé kell terelni õket. Egyelõre nagy eredmény lenne, ha minden cigány származású fiatalnak szakmunkás-bizonyítványt tudnánk adni, mert akkor már megjelenhetnének a munkaerõpiacon. Nyolc általánossal erre semmi esélyük nincs.

– Miért nem az érettségi a cél inkább, ahelyett hogy gyerekrõl már igen kis korban eldöntjük, mire alkalmas, és mire nem?

– Az érettségi szakma nélkül nem sokat ér. A szakma akár érettségi nélkül is többet jelenthet.

– E folyamatban a KDNP ösztönzi majd az egyházakat? A közpénzen fenntartott egyházi iskolákba ugyanis alig jár szegény gyerek.

– Szerintem két intézmény segíti a roma gyerekek esélyeinek növelését. Az egyik az óvoda, amely szocializációs terep. Láttam ilyen jól mûködõ egyházi intézményeket, az egyiknek magam tettem le az alapkövét. A másik a kollégium. De harmadiknak említhetjük a szakképzõ iskolákat. Ilyen például a gödi piarista szakképzõ iskola, amely igen színvonalas. Tény, hogy több hasonlóra lenne szükség. Szeretnénk az egyházakat ebbe az irányba terelni, már csak azért is, mert a cigánypasztoráció szép eredményeket hozott.

– Nem érzi úgy, hogy az örökösödési adó eltörlése a gazdagokat gazdagítja tovább? Gyárakat, részvényeket, nagy értékû ingatlanokat lehet majd anélkül örökölni, hogy legalább valamekkora részt visszaadnának a közösbe. Pedig az evangéliumi tanításból, így a keresztényszociális elvekbõl nem ez következne.

– Amikor keresztényszociális gondolatról beszélünk, akkor nemcsak a szegényekrõl, hanem az össztársadalom mûködõképességérõl is szólunk. Amikor egy családban vagyon vagy vállalkozás van, annak átöröklése azt jelenti, hogy a családban marad, biztosítja a tulajdon megmaradását, és ez a családon keresztül épp a társadalmat erõsíti. A család az alapegység, amely így kapcsolódik a gazdasághoz. Ebbõl a szempontból közömbös, hogy kis vagy nagy vagyonról van-e szó. Jó, ha a tulajdon több generáción keresztül, a felelõsséget jobban megélõ család tulajdonában van. A család szempontja más törekvésünkben is megjelenik, például a szabadvasárnap-mozgalomban is. Ez a munkavállaló és családja védelmét szolgálja.

– Ez GDP-kiesést és munkahelyvesztést jelenthet.

– Ez csak szöveg. A multik ma is többet dolgoztatják alkalmazottjaikat a megengedettnél. Ha a munkaügyi hatóság jobban odafigyelne, kénytelenek lennének bõvíteni a foglalkoztatottak körét.

– A KDNP sem fog sajtótájékoztatót tartani vasárnaponként?

– A politikus nem áll szakszervezeti védelem alatt, a politikai kényszer kiszolgálója.

– Az egykulcsos adóval kapcsolatban van arra terv, hogyan kompenzálják az azzal rosszul járókat?

– Azt ígértük, senki nem jár rosszul. Lesz korrekció.

– Nyugatabbra a kereszténydemokrata pártok a progresszív adózást támogatják.

– Magyarország olyan gazdasági helyzetben van, hogy nehéz ettõl a kényszertõl eltekinteni. Az a változás, amelyet ez a rendszer hozhat, a jobban rászoruló rétegeknek is kedvezõ lesz.

– A cselédtörvény néven elhíresült kezdeményezés ellen nem szándékoznak tenni valamit? Kiszolgáltatott emberekrõl van szó, akiknek a módosítás értelmében nem lesz módjuk biztosításra szert tenni. Ez pedig legalizálja a kiszolgáltatottságot.

– Nem arról van szó, hogy a fõfoglalkozásban alkalmazott emberek adómentességét biztosítsuk. Nem akarunk munkahelyeket kivonni az adózás alól. Csupán arról van szó, hogy ha mondjuk valakit megkérek, hogy nyírja le a füvet a kertemben, és az illetõ a saját munkája után, esetleg szombaton lenyírja, akkor ez után már ne kelljen adóznunk. Vagy ha van egy kis gazdaságom, és egyedül nem tudom leszedni a szõlõt, akkor megkérem a barátomat, és õ segít. Ennek részletes kidolgozása nagyon nehéz feladat, mert a kiskapukat valóban megnyithatja, de nekünk a problémák oldaláról kell közelíteni a kérdéshez. Hasonló kérdés a kalákában végzett munka. A felügyelõség bünteti õket, holott nem ezekre az emberekre kellene rászállni, és nem a hagyományokban megjelenõ társadalmi szokásokat kellene üldözni, hanem a nagyarányú, üzletszerû adócsalásokat.

nol.hu – Ónody-Molnár Dóra
fotó: Móricz Simon