Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Márianosztrai fegyház és börtön fejlesztése

Share Button
A 150 éves börtönépület energetikai korszerûsítésére pályázat útján 277 millió forintot nyert az intézmény. Mint Biczó László intézetparancsnok elmondta, az energetikai felújítás egy félmilliárd forintos fejlesztési program második üteme. Korábban elkészült a parancsnoki épület mûemléki homlokzata, továbbá megújult a templom és börtönkápolna épülete.
 
Márianosztrai fegyház és börtön fejlesztése  
 
<--more-->
– Az energetikai korszerûsítés során homlokzati hõszigetelésre, nyílászárócserékre, a fûtésrendszer átépítésére, a világítás modernizálására, és a mûhelycsarnokok felújítására került sor. – mondta el a parancsnok. – A harmadik ütemben további épületrészeket újítunk fel, többek között elkészül a pálosrendi, illetve a börtönmúzeum is. –tette hozzá.  Érdekességként említette, hogy az öt hónapig tartó felújítás során, amely a börtön mûködtetésére veszélyes állványzatépítéssel, ablak és ajtócserékkel járt, a saját állomány felügyeletével, és az épületszárnyak kiürítése nélkül oldották meg. A kivitelezési munkákban az elítéltek 57 százaléka vett részt.

Az átadás ünnepség során Harrach Péter a körzet képviselõje köszöntõjében kiemelte, hogy a márianosztrai börtöntemetõben együtt nyugszanak a fogva tartók és az õrzöttek, amely példaként érzékelteti, hogy bár a társadalmi helyzetünkben, hasznosságunkban vagy személyiségünkben különbözõek vagyunk, az emberi méltóságunk, és sorsközösségünk azonos.

Ehhez hasonlóan sorsközösség az is, amit a kárpátmedencei magyarság alkot, a vélemények, pártállás, etnikai és vallási különbözõség ellenére.  A társadalomban az átalakulások idejét éljük, amelyek nemzeti egységben valósíthatók meg. – fogalmazott a KDNP frakcióvezetõje.

B.E.