Harrach Péter sajtótájékoztatója
Harrach Péter sajtótájékoztatóját azzal kezdte, hogy a múltunkat lezártuk a jelenünket megküzdjük a jövõnket építjük. A frakcióvezetõ kiemelte, a KDNP törekvései eszmei, szociális és nemzeti szempontúak.
-Magyarországon új rend készül, a jövõ Alkotmánya, ezért szeretnénk, ha mindenki részt venne a kialakításában. Az új Alkotmány nem a kormány alkotmánya, és nem pártpaktum lesz. A kormány kérdõíveket küld az emberekhez, és azt várja, hogy minden parlamenti párt részt vegyen a vitában. A Fidesz- KDNP közösen terjeszti be a normaszöveget, amelynek az alkotmány-elõkészítõ eseti bizottság által elkészített anyag lesz a kiindulópontja. A preambulumban megfogalmazásra kerülnek a legfontosabb értékek, de a demokratikus jogállamiság mellett, az ezeréves történelmünkre is utalni kell. Több olyan európai nemzet is van, amely örülne, ha rendelkezne olyan ezeréves keresztény államisággal, mint Magyarország. Fontos, hogy az alkotmányban megjelenjenek azok az értékek, amelyek számunkra fontosak, és el kell kerülni az ultra-liberális zsákutcát. A házasság, a család, és az élet védelme biztosan szerepelni fog benne. – fogalmazott a politikus.
-A következõ parlamenti idõszak döntéseiben a szociális szempontok fontosságát említeném. A döntések mögött nem csak a közgazdasági, hanem a szociális szempontok is megjelennek. Senki ne járjon rosszabbul az új adótörvénnyel. A családi adózás bevezetése azt a réteget támogatja, amely a nemzet jövõje szempontjából a legtöbbet vállalja. Fontos, hogy ne járjon rosszabbul senki a 16%-os egykulcsos adórendszer bevezetésével. Hamarosan megszünteti a kormány a diszkriminációt például az egyházi fenntartású iskolákban dolgozó pedagógusok esetében. A kormány a meghozott intézkedések eredményessége céljából, bizonyos nyomásgyakorlással fog élni a versenyszférában is. – tette hozzá.
Ezt követõen beszélt a bedõlt hitelesek helyzetérõl, mert a kormány célja, hogy egyetlen család se veszítse el az otthonát. Ugyanakkor, aki meghúzza a nadrágszíjat és fizetni próbál az támogatandó, míg aki nem keres munkát csak panaszkodik, és várja a segítséget nem feltétlen élvezheti az állam védelmét. A teljesen fizetésképtelen emberek megsegítése akár a moratórium meghosszabbításával, akár az eszközkezelõ létrehozásával, állami feladat.
-Erre volt már példa az elsõ Orbán kormány idején, amikor a megoldásban mindhárom érintett az állam, a bank, és a hiteles együttesen vettek részt. – hangsúlyozta Harrach Péter.
A tavaszi parlamenti idõszak törekvései kapcsán érintett még néhány fontos területet, az oktatási törvényrõl kijelentette, hogy Hoffmann Rózsa tervezete, elfogadandó, jó és támogatandó. A szabad vasárnap törvénytervezete kapcsán fontos cél a munkavállalók és a kisvállalkozók segítése. Az egyházi világban is a rendezett körülmények megteremtésére törekszik a KDNP, a vallásszabadságról szóló törvény módosításával.
Kérdésekre válaszolva elmondta még, hogy a kormányzásban a KDNP világnézeti és nem ideológiai pártként vesz részt. Az ideológia az ultra-liberális politika sajátja. A kormányzat munkájával szemben álló neoliberális erõk megmutatkoztak a gazdasági és pénzügyi körök ellenállásában, és az unióban elhangzó vitákban, melyek hasonló indíttatású hazai kezdeményezésre indultak el. Arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kormánytisztviselõk indoklás nélküli felmentésére vonatkozó szabályt elmondta, „ha az AB. így döntött, a kormány az adott határidõig végrehajtja azt.”
Pálffy István, a bér- és adómonitoring bizottság KDNP-s tagjaként tartott kapcsolódó sajtótájékoztatójában kiemelte, márciusban megkapják az egyházi intézmények dolgozói is azt a bérkiegészítést, ami az egykulcsos jövedelemadó miatt kiesett a fizetésükbõl.
Brockhauser Edit