Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

A kormány hadat üzent a bürokráciának

Share Button
A KDNP üdvözli a bejelentett kormányzati gazdasági intézkedéseket, az ellenzéki pártok szerint viszont ezek újabb terheket jelentenek majd. Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetõje kijelentette:a bürokrácia burjánzása sok bosszúságát okoz az állampolgároknak. Szerencsés megoldásnak nevezte, hogy az ötszázalékos létszámleépítés a természetes fogyáson keresztül valósul meg. Kitért arra is, hogy a megfogalmazott aggodalmak ellenére lesz béremelés a közszférában.
<--more-->
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kabinet ülése után jelentette be, hogy a kormány az idén két lépésben, összesen 500 milliárd forintos „drasztikus” bürokráciacsökkentõ programot dolgoz ki, amelynek 2012-tõl már érezhetõ hatása lesz a vállalkozások számára. Bejelentette azt is, hogy nem fagyasztják be a béreket a közszférában, az állam azokat emelni fogja. Közölte: „a közszféra esetében 5 százalékos létszám leépítési kötelezettséget vállalt a kormány”, ez megegyezik a közszféra természetes fogyásával, amit nem pótolnak. „ A konvergenciaprogramban az szerepel, hogy az állam, mint ahogy idén is, a béreket a közszférában emeli, csak a közszféra létszáma csökken, és ezért csökken a közszférában rendelkezésre álló bértömeg is” – mondta Matolcsy György.
    
A kormány emellett úgy döntött, hogy a magánszemélyek levonhatják a személyi jövedelemadó (szja), az egyszerûsített vállalkozói adó (eva), illetve az egyszerûsített közteher-viselési hozzájárulás (ekho) alapjából az általuk az Összefogás az államadósság ellen elnevezésû alapba befizetett összeget.
    
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetõje kijelentette: „mindenki fülének jól hangzott a gazdasági miniszter bejelentése a bürokráciacsökkentõ csomagról”. Szerencsés megoldásnak nevezte, hogy az ötszázalékos létszámleépítés a természetes fogyáson keresztül valósul meg.    Kitért arra is, hogy a megfogalmazott aggodalmak ellenére lesz béremelés a közszférában.
    
A kereszténydemokrata politikus azt, hogy a befizetés az államadósság-csökkentõ alapba levonható az adóból, a magánszemélyek és vállalkozások társadalmi felelõsségének értékeléseként jellemezte.

kdnp.hu
Forrás: MTI