Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Harrach Péter reagálása az “Új szövetség” címû cikkre

Share Button
Az „Új szövetség” címmel megjelent írásban a tények nagyrészt megfelelnek a valóságnak, az értelmezésükkel van problémám. Szükségesnek látszik mellé tenni a keresztény társadalmi felelõsség és a KDNP szerepének más értelmezését.
<--more-->
Ami hitelesen keresztény, az mélyen emberi is. Tapasztalatom szerint a keresztény magatartás az istenhit nélküli humanista szemében is – a motívumot leszámítva – elfogadható és tiszteletreméltó. Súlyos tévedés viszont, hogy a kereszténység a magánélet keretei és a templomok falai közé szorítható. Az egyházak társadalmi tanításából következik tagjainak társadalmi felelõssége. A keresztény társadalomelmélet kulcsszavai: az emberi személy méltósága /ebbõl fakadó szabadsága, jogai, kötelességei/, szolidaritás, szubszidiaritás, közjó, igazságosság, és ami napjaink elmagányosodott embere számára a legfontosabb, a közösségek szerepe. Ezeket kell képviselnie a közéleti szerepet vállaló kereszténynek.

Ha valakiben mindez ellenérzést vált ki – úgy tûnik, közéjük tartozik a cikk írója is – annak két oka lehet. Vagy hiteltelenek az eszmeiség képviselõi, vagy az illetõ tett fel kultúrharcos szemüveget. Az én dolgom nem a kérdés eldöntése, hanem az ellenérzés csökkentése. Ezért mondom el, mit gondolunk mi a cikkben említett néhány kérdésrõl.

Az egyházak társadalmi szolgálatának szabadsága szociális, egészségügyi, kulturális és oktatási téren vitathatatlan kérdés. Ennek mértékét a társadalmi igény határozza meg. Köztünk vita az állami támogatás mértékében lehet. Véleményünk szerint a gondozotti és szülõi igény illetve az egyházi teherbíró képesség kiegyenlítése a cél.

Az egyházak társadalmi jelenlétét a szocializmus éveiben ellehetetlenítették. A rendszerváltás után sem állt helyre az egészséges egyensúly. Amíg az intézmények száma a szükségesnél alacsonyabb, addig az egyházak jelenléte a világi rendezvényeken rendezetlen. Kistelepülések képviselõjeként gyakran találkozom önkormányzati eseményen ezzel a problémával. A részvétel indokolt, hiszen a település hívõ közössége ezzel adja saját értékeit a közös ünnepléshez.  Amikor viszont a település minden felekezetének lelkésze hosszasan olvas, beszél és áldást ad, az már túlzás.

A lakosság világnézeti megoszlásának tárgyalásánál nem szerencsés, ha csupán a számunkra kedvezõ adatokra támaszkodunk. A cikk szerzõje a heti rendszerességgel templomba járókra hivatkozik. Ez akkor van rendben, ha mellé tesszük a többi adatot, amelyek a magyar emberek hithez és egyházakhoz való viszonyát jellemzik. A legutóbbi népszámláláskor a lakosság mindössze 15%-a vallotta magát felekezethez nem tartozónak, 10% nem válaszolt a kérdésre és 75% felekezethez tartozónak mondta magát. Egy felmérés szerint 20% alatt van azoknak a száma, akik kifejezetten ateistának vallják magukat. A témánk szempontjából hiteles adat az, ami az egyházakkal való valamilyen szintû rendszeres kapcsolatra illetve az egyházi „szolgáltatások” igénybevételére utal /keresztelés, hitoktatás, esketés, temetés…/. Ez a lakosság többségét érinti.

Amit az írás a KDNP szerepérõl feltételez, megtisztelõ, de túlzó. Keresztényszociális pártként úgy értelmezzük a szövetségen belüli szerepünket, hogy a közgazdasági szempontok mellett nekünk kell képviselnünk a szociális szempontokat. Mondok egy példát, ami egyúttal tisztázza a cikkben szereplõ félreértést is. A szabad vasárnap biztosítása Európa szerte a szakszervezetek kezdeményezése, amihez szociáldemokrata és keresztényszociális pártok csatlakoznak.  A legtöbb országban ez inkább a jog kiterjesztését jelenti, nálunk egy elvett jog részleges visszaszerzését. Mivel nálunk a szociáldemokrácia helye betöltetlen, velünk volt kénytelen a nyilvánosság elé állni néhány napja az ügy képviseletében egy osztrák szocialista képviselõ és szakszervezeti vezetõ. Tehát nem egy agresszív kis párt avitt világának tükrözõdésérõl van szó, hanem a munkavállalói érdek politikai képviseletérõl. A közös pihenõnap biztosítása a munkavállalóknak lehetõséget ad a családi együttlétre. Természetesen tisztában vagyunk a multinacionális cégek lobbyerejével. Ez nyilván erõsebb annál az egészséges igénynél, hogy tegyünk különbséget hétköznap és ünnepnap között.

A cikk kifogásolja véleményemet a tanítás szabadságával kapcsolatban. Módosító javaslatom lényege, hogy a közoktatásban a „törvényben meghatározott keretek között” érvényesüljön a tanítás szabadsága. Gondol
om, abban egyet értünk, hogy az ember- és társadalomellenes eszméktõl óvnunk kell az iskolákat. Azt pedig remélni tudom, hogy ennél több korlátozási szándékot nem feltételeznek rólunk.

Ne kerüljük meg a kényesnek tartott és az írás által is kifogásolt kérdést, a házasság definícióját, ezen belül is a „férfi és nõ”-t. Tiszteletben tartva mindenki szabad döntését és feltételezve, hogy becsukják hálószobájuk ajtaját, tudomásul vesszük a különbözõ együttélési formák létezését. Közös bennük, egymás boldogításának szándéka, különböznek viszont a gyermek vállalásának szándékában illetve lehetõségében. Vagyis természetüknél fogva más-más kategóriába tartoznak. Házasságnak a férfi és nõ tartós és kizárólagos kapcsolatát nevezzük. Más párkapcsolatot másnak. A kérdés az, miért akar valaki egy természeténél fogva más kategóriába tartozni. Gyermekkoromban botfülû létemre beerõltettek egy kórusba. Rövidesen rájöttem, hogy nem ez a pálya az enyém, máshol kell sikerélményt keresnem.

Befejezésül a KDNP történetérõl és támogatottságáról. A Keresztutak c. írás tényei is megfelelnek a valóságnak , következtetései és elemzései vitathatók. 98 és 2006 között a KDNP valóban nem volt parlamenti párt. A kép akkor teljes, ha hozzátesszük, a kereszténydemokrata képviselõk együtt maradtak, megalakították az MKDSZ-t és ezt bevitték a Fideszbe. Amikor a bíróság ismét a hiteles vezetés kezébe adta a pártot, a kapcsolat szövetséggé alakult. Szavazóink ma a szövetség színes bázisához tartoznak. Ezen jelenleg nem kívánunk változtatni. Azt nehéz lenne megmondani, hogy önálló indulás esetén az egykori 6-7 százaléknál több vagy kevesebb lenne a támogatottságunk, ahogy azt sem, hogy nélkülünk mit érne el a Fidesz. Tény, hogy a szövetség leghûségesebb szavazói azok a szimpatizánsok, akik értékrendjük, családi hagyományaik, életformájuk miatt értik azt a nyelvet, amit mi beszélünk. A kérdés tehát ma nem az, hány támogatónk van, hanem az, mit hozunk a közösbe, és milyen lehetõségeink vannak.

Harrach Péter

hvg.hu