Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Interjú Harrach Péterrel az Origo.hu hírportálon

Share Button
– Sokszor elhangzik a KDNP-rõl, hogy a támogatottsága nem mérhetõ, önállóan indulva a párt valószínûleg be sem jutott volna a parlamentbe. A frakció mennyire érezte erõsnek az elmúlt egy évben a KDNP-t? Sikerült magukat megkülönböztetni a Fidesztõl?
– A KDNP története mélypontján, a Giczy-féle (Giczy György a KDNP elnöke volt 1995-2001 között) nehéz idõszakban hosszú ideig a Fidesz soraiban képviselte magát a parlamentben, de bizonyos önállóságot élvezve ekkor is meg tudta õrizni identitását. Ez akkor is megmaradt, amikor ismét önálló frakciónk alakulhatott, és a Fidesszel szövetségben dolgoztunk tovább, és így van ma is. Mivel a szövetséggel mi a szavazóinkat is a szövetség mögé állítottuk, nincs értelme külön mérnünk a támogatottságunkat. Ez nem jelenti azt, hogy így marad a világ végéig. Erõs pártépítésbe kezdtünk az év elején: erõsíteni fogjuk a civil holdudvart és a helyi szervezeteket, és immár fõállású szervezõink dolgoznak a pártépítésen.
<--more-->
– Önálló indulásban gondolkodnak?
– Errõl csak szükség esetén lehet szó, de valójában azon dolgozunk, hogy az önálló identitás megjelenítéséhez egy erõs, szervezett pártunk is legyen.

– Ez a jövõ, de milyennek látta magukat a kormányváltás óta eltelt egy évben?
– Nem vagyok elégedetlen. A KDNP-frakció, úgy érzem, létszámában és felkészültségében is megfelelõ. Jó néhány sikeres, önálló kezdeményezésünk is volt az elmúlt egy évben. Mindenképp annak könyvelem el például, hogy a család- és életvédelmi passzusok bekerültek az alkotmányba, parlamenti és kormánybeli részvételünk pedig akár túlreprezentáltnak is mondható.

– A Fidesz egyik tekintélyes politikusa egyszer kifakadt, mondván, egy törpepárt akar diktálni a Fidesznek. Érezhetõ feszültség a fideszesek és KDNP-sek között?
– Mi nem érzünk ilyen feszültséget. Ha a fideszesekben rossz érzéseket vált ki valami, arról nem tehetünk, bennünk nincs ilyen, és gyõzelmi vagy diadalérzés sincs, csak a sikeres együttmûködés jó érzése.

– Amikor errõl beszéltem fideszes képviselõkkel, akkor többen zsarolásnak nevezték, hogy a KDNP az alkotmány megszavazását ahhoz kötötte, hogy bekerüljön az alaptörvénybe a magzati élet védelme.
– Ez nem így van, a zsarolás nekünk nem kenyerünk. Kértük, és megértettük a Fidesszel, hogy ez nekünk fontos. Bekerült.

– De az abortusztilalom nem, arra egyértelmûen nemet mondott a Fidesz. Olyan információt is hallottunk, hogy a KDNP a szabad vasárnapról szóló javaslatának támogatását kérte vigaszdíjként cserébe. Ez igaz?
– Nem, mint mondtam, nem stílusunk a zsarolás.

– Pedig van bõven muníciójuk: nagyon sok kétharmados, sarkalatos törvényt kell még elfogadni az év végéig, amihez a Fidesznek szüksége van a KDNP voksaira. Beszéltem fideszesekkel, akik kemény csatákra számítanak emiatt.
– Felesleges az aggodalmuk: tudatában vagyunk az erõviszonyoknak, és mértékletességet gyakorolunk. A méretünk és létszámarányunk szabta józan határt nem lépjük át követeléseinkben.

– Az abortusztilalomért harcolnak még, vagy lemondtak róla?
– Biztos, hogy van olyan megoldás, ami a mi értékrendünkhöz közelebb álló módon fogalmazna az élet védelmével kapcsolatban, de tisztában vagyunk vele, hogy a magyar társadalom jelenlegi állapotában csak ilyen mértékben képes az élet védelmére.

– Éppen a napokban indított – máris sokat bírált – kampányt a kormány a magzati élet védelmérõl. A KDNP áll mögötte?
– Inkább azt mondanám, hogy egy szemlélet áll. A Nemzeti Erõforrás Minisztérium KDNP-s államtitkára kezdeményezte, de nem volt elõtte róla egyeztetés a pártban vagy a frakcióban.

– Azzal vádolták néhány hete a dohányzásellenes törvény vitájában, hogy csak a magzati életet védi, a felnõttekét nem. A törvénytervezet felpuhítására nyújtott be ugyanis módosító javaslatot. Dohányzik, az érintettség motiválta?
– Nem dohányzom, és a javaslatomat inkább normalizálásnak nevezném, mint felpuhításnak. A célkitûzéssel egyetértek, védeni kell a nemdohányzókat. De azt nem értettem, hogy egy zárt helyiségben, ahol csak dohányosok lennének, ott miért ne lehetne rágyújtani. A törvényjavaslat szerintem túllõtt a célon, fanatikus, sõt diktatórikus lett. Éppen ezért nem is vettem részt a szavazásában.

– Lázár János a Fidesz frakcióvezetõjeként többször felszólalt a képviselõi költségtérítéssel való trükközés ellen, néhány kivétellel a frakció etikai bizottsága elé vitték az ilyen ügyeket. Visszaélések a KDNP-ben is voltak, de nem hallottam, hogy bárkit is megróttak volna.
– Mert nincs is rá szükség. Egyik esetben sem tudatos megtévesztésrõl, hanem figyelmetlenségrõl vagy tájékozatlanságról volt szó.

– Így magyarázták ezt a Fideszben is, csak ott retorzió is járt érte.
– De mi külön párt vagyunk, nálunk nem járt retorzió.

– Amiatt is bírálták a KDNP-t, hogy több képviselõjük a családtagjait foglalkoztatja a frakcióirodán. Ezt elfogadhatónak tartja? A Fideszben például külön szabály van, hogy nem alkalmazhatók a hozzátartozók.
– De mint említettem, mi külön párt vagyunk, a felvetés meg szerintem hülyeség. Miért lenne baj ez? Ezek bizalmi állások, amire a képviselõ értelemszerûen olyasvalakit választ, aki iránt bizalommal van. Ráadásul jelentéktelen, 80-90 ezer forintos fizetésekrõl van szó, sok hétvégi és esti túlmunkával.

– Orbán Viktor miniszterelnök többször is kijelentette, hogy milyen fontos Fidesznek a KDNP szövetsége. De mennyire volt könnyû az elmúlt egy évben a Fidesz szövetségesének lenni és olyan ügyekhez adni a nevüket, mint az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozása, a médiatörvény vagy a magán-nyugdíjpénztári tagok vagyonának államosítása?
– Abban a nagy átalakításban, amibõl részt vállaltunk, fel kell vállalnunk a konfliktusokat is. A változások sok érdeket sértenek, de mi a Fidesszel együtt, a nemzeti célok érdekében felvállaljuk ezeket.

– Mennyire jó szájízzel tették ezt?
– Biztos, hogy mi másként csináltuk volna. Van, amikor árnyaltabban, talán átgondoltabban, mérsékeltebben nyúltunk volna a kérdésekhez. Más a stílusunk is, mint a Fidesznek, de a célok érdekében együtt visszük végig a reformokat.

– Az egyik legtöbbet bírált kormányzati szereplõ KDNP-s Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. Számos döntését támadják, de folyamatos bírálatok érik arra hivatkozva is, hogy nem egyeztet a szakmai szervezetekkel. Legutóbb pedig a kormányt felejtette el megkérdezni, mielõtt egy a közoktatási törvényhez kapcsolódó akcióba kezdett. Meddig állnak ki mellette?
– Az õ szakmai rátermettségéhez nem fér kétség, és a törekvései is egyértelmûen elfogadhatók a KDNP-nek. Az egyeztetés folyamatát vagy a törvényalkotás állomásait megítélni nem az én tisztem. Valószínûleg lehetett volna másként is, de ennek úgyis õ viseli a nehézségeit.

– Mit szólt például a Corvinus megszüntetésérõl, feldarabolásáról szóló hírekhez?
– Én úgy tudom, hogy errõl még nincs döntés. Az viszont ismert, hogy a felsõoktatási intézmények száma elburjánzott. Ha rajtam múlna, én nem gondolkodnék egy nagy múltú intézmény megszüntetésében, de hogy milyen átszervezések lesznek és kellenek, az egy más kérdés.

– Sok a találgatás a sajtóban egy év végén vagy jövõ év elején esedékes kormányátalakításról. Ha KDNP-s államtitkárnak is fel kellene adnia pozícióját, mit lépne? Harcolnának értük?
– Egyelõre nem látunk okot arra, hogy bármelyik minisztert vagy államtitkárt le kelljen cserélni, de tudomásul vesszük, hogy a miniszterelnöknek van kormánya és nem fordítva. A munkatársait nyilván õ válogatja meg, mi szeretnénk, ha a jelenlegi arányt továbbra is meg tudnánk tartani.

– Kire a legbüszkébb a frakcióból és kire a legkevésbé az elmúlt egy év teljesítménye alapján?
– Egy miniszterelnök-helyettesre, öt államtitkárra és harminchat képviselõre vagyok büszke.

– Harmincheten vannak. Önmagára ezek szerint nem?
– Ezt ne én ítéljem meg, inkább úgy fogalmazok: sokoldalú és kihívásokkal teli idõszakként éltem meg az elmúlt évet frakcióvezetõként. Na jó, olykor sikeresnek is éreztem.

– Volt valami az elmúlt évben, amit a KDNP szempontjából kudarcként élt meg, vagy olyan döntésük, amit megbánt és már másként döntene?
– Kudarcnak nem nevezném, inkább úgy fogalmaznék: kompromisszumokat kötöttünk.

– Melyik volt a legnehezebb?
– Nem egy konkrét esetet emelnék ki, inkább a stílus- és hangsúlybeli különbségeket a Fidesz és a KDNP között. Ahogy az elõbb is mondtam: sok esetben átgondoltabban hoztunk volna meg döntéseket, így leginkább az elhamarkodott lépések keltettek bennünk rossz érzéseket, de el kellett fogadnunk, hogy ebben a törvénykezési “nemzeti vágtában” néha hibás megoldások is születnek.