Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

A KDNP nem kéri napirendre tûzését, de nem vonja vissza szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatát

Share Button
A Kereszténydemokrata Néppárt nem vonja vissza a szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatát, de várnak napirendre tûzésével – mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetõje.
<--more-->
A szabad vasárnapról szóló törvénytervezet a munkavállalók és a családok érdekében, az egészséges társadalom megteremtésének szándékával fogalmazódott – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. Hozzátette: a kormányfõ úgy nyilatkozott, hogy a kezdeményezéssel egyetért, de nem tartja idõszerûnek.
    
Mint mondta, a döntést elfogadják, hiszen õ vezényli az átalakulást. „Várjuk az alkalmat, hogy megszavazhassuk az elõterjesztést” – mondta, hangsúlyozva: nem vonják vissza a tervezetet, de várnak napirendre tûzésével.
    
Harrach Péter két KDNP-s párttársával még tavaly decemberben nyújtotta be a parlamentnek „A munkavállalók szabad vasárnapjának biztosításához szükséges egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy a vasárnap ismét valódi általános pihenõnap legyen, és csak azok dolgozzanak e napon, akiknek a munkájára ténylegesen alapvetõ társadalmi szükséglet van.

kdnp.hu