Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Nincs koalíciós feszültség az új egyházi törvénybõl

Share Button
Az Országgyûlés által elfogadott új egyházügyi törvény tizennégy felekezetet ismer el, köztük a baptista egyházat és a Hit Gyülekezetét is. A többi közösséget a parlament nyilváníthatja egyházzá kétharmados többséggel. Az eredeti tervezetet több hónap elõkészítõ munkával kereszténydemokrata politikusok dolgozták ki, de a Fidesz az utolsó pillanatban benyújtott módosító indítványokkal gyakorlatilag átírta a javaslatot. A KDNP frakcióvezetõje hangsúlyozta: a két párt között emiatt nincs feszültség.
<--more-->
A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetõje nem tartja kudarcnak, hogy az új egyházügyi törvény több pontban is lényegesen eltér a kereszténydemokraták által beterjesztett indítványtól. Harrach Péter a Kossuth Rádió reggeli mûsorában azt mondta: ez a példa azt mutatja, hogy a kormánypártok együttmûködve közös megoldást keresnek, egyúttal rávilágított a Fidesz és a KDNP közötti szemléletbeli különbségekre is.

A kereszténydemokraták által eredetileg javasolt megoldás lényege a valóban egyházként mûködõ szervezetek feltérképezése volt, és arra törekedtek, hogy kompromisszumos megoldás szülessen az ügyben. Ezzel szemben a Fidesz egy kemény, radikális, hatékony, a konfliktusokat is vállaló jogszabály mellett tette le a voksát – mutatott rá Harrach Péter.

Az elismert egyházaktól a Kossuth Rádiónak úgy nyilatkoztak, hogy az elfogadott törvénnyel letisztulhat a már több mint háromszáz egyház mûködése. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, Mohos Gábor szerint a törvény az alapvetõ kérdésekben lényegi változást nem hoz, amiben a folyamatosság reményét látják.

A Magyar Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Gáncs Péter kiemelte: régóta szükség volt egy ilyen törvényre, amely vélhetõen kiszûri az üzleti érdekektõl vezérelt felekezeteket.

Az új egyházügyi törvény 2012-tõl lép életbe. A tizennégy most elismert egyházon kívül a többinek új regisztrációt kell kérni.

Forrás: mr1-kossuth.hu, kdnp.hu