Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

A kommunizmus bûnei címmel tudományos szimpóziumot tartottak

Share Button
A KDNP „A kommunizmus bûnei” Munkacsoportja, a Barankovics István Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány szervezésében tudományos szimpóziumot tartottak a Gellért Hotelben. Az eseményen köszöntõt mondott Hans Kaiser, volt miniszter, a KAS magyarországi irodájának vezetõje, és Harrach Péter a KDNP frakcióvezetõje.
<--more-->
-Annak a pártnak a nevében vagyok itt, amelynek az elõdje, a Demokrata Néppárt a kommunista üldözés áldozata lett. Mi, kései utódok büszkék vagyunk arra, hogy az egykori képviselõk egyike sem hajtott fejet a diktatúra urai elõtt. A téveszme megszállott képviselõi akkor váltak veszélyessé, amikor hatalomra kerültek. Az embertelenségek mögött ez esetben is a felelõs magatartás motívuma hiányzott, az istenhit és a másik ember méltóságának tisztelete. Fontos, hogy a fiatal nemzedék az elmúlt évtizedek hiteles történetét megismerje, az megjelenjen a Nemzeti Alaptantervben, és helyet kapjon a médiában. – mondta el többek között Harrach Péter. Ezt követõen Eötvös Péter tartotta meg bevezetõ beszédét, majd elõadások követték egymást, egyetemi tanárok, írók, egyházi méltóságok részérõl.

B.E.