Zebegényben a „Málenkij robot” elhurcoltjaira emlékeztek
A misét követõen Zebegény polgármestere, Sinkó Vilmosné, köszöntõje hangzott el, majd Szegõ László dandártábornok, fõhadsegéd felolvasta Schmitt Pál köztársasági elnök úr levelét. Ezután Harrach Péter a körzet parlamenti képviselõje mondta el ünnepi beszédét.
– Az elhurcoltakra emlékezünk, akik ártatlanul, egy õrült eszmétõl vezérelt barbár hatalom fogságába kerültek. Zebegény, Nagymaros és Kismaros polgárai voltak, szorgos, családszeretõ és a sváb hagyományaikat õrzõ emberek. Amikor a történelem váratlanul belépett az életükbe, megtapasztalták, hogy az ember sorsát nagyrészt a külsõ körülmények formálják. A fogságban bizonyították, tartásunkat, jellemünket az mutatja, hogyan kezeljük az ilyen eseményeket. Az otthonról hozott erények, a hitbõl fakadó remény és az egymásért érzett felelõsség, segítették õket, hogy többségük túlélje a megpróbáltatásokat. Ennek a szomorú történelmi eseménynek nemcsak személyes, de eszmei, társadalmi oldala is volt. Más szabadságát könnyen veszik el azok, akiknek nincs helyes szabadságképük. A kollektivizmus nem ismerte a személy szabadságát, korunk individualizmusa viszont gátlástalan öntörvényûségre tanít. Az akkori Magyarország önrendelkezését a kommunisták vették el. A mai Magyarország önrendelkezését azok korlátozzák, akiknek a saját profitjuk a legfontosabb. Nemcsak az országot támadják, de sanyargatják a polgárokat is. Hozzájuk társulnak azok az ultra-liberálisok, akiknek gyanús minden, ami nemzeti, ami hagyományos érték, vagy élõ közösség. Az elhurcoltak túlélését a remény és a szívós kitartás segítette. Sokan hazatértek, néhányan ma is közöttünk vannak. De hol van ma már a kommunizmus? A remény és a kitartás éltessen minket is. – tette hozzá a politikus.
Az ünnepség a templom elõkertjében álló, az elhurcoltakra emlékeztetõ, kopjafa megkoszorúzásával folytatódott.
-Az országban elsõként 1989-ben, itt Zebegényben állítottunk emléket az elhurcoltaknak. Azóta minden év január elsõ vasárnapján szentmisével emlékezünk nemcsak a zebegényi, hanem az egész magyarországi svábság Holokausztjára . – mondta el a kopjafánál a Nemzet Emlékezés Harangja Alapítvány képviseletében Pálmai Béla elnök. – Szüleinket, hozzátartozóinkat 1945 januárjában, hóban, fagyban gyalog hajtották az ukrajnai Donyeck-medence szénbányáiba, sokan ott haltak meg, ott kaparták el õket a jeges földbe. Ugyanakkor 66 évvel az események után is vannak még túlélõk, akik itt lehetnek velünk, és fogadhatják az utódok fõhajtását. Családunk, nemzetünk történetét át kell adnunk a fiataloknak. –tette hozzá. Elmondta még, hogy 1945. január 5.-én Zebegénybõl 121 férfit és nõt hurcolták el „malenkij robotra”. Közülük harmincegyen nem tértek vissza. A nagymarosi 400 elhurcoltból 101, míg a 83 kismarosi közül 11 ember tûnt el.
A kopjafánál az egyházi, és a politikai elõjárókon kívül Zebegény, Kismaros és Nagymaros polgármesterei, illetve a túlélõk és hozzátartozók helyezték el a megemlékezés virágait.
Brockhauser Edit