Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

A KDNP jelöltjeit érintõ választókerületek száma megfelel a mai arányoknak

Share Button
Az elõzetes egyeztetések során a Kereszténydemokrata Néppárt jelöltjeit érintõ választókerületek száma pontosan megfelel a mai arányoknak, azaz várhatóan 13 kereszténydemokrata politikus indulhat majd egyéniben – mondta el Harrach Péter az MTI-nek; a kisebbik kormánypárt frakcióvezetõje arra számít, a 2014-es választások után a KDNP az Országgyûlésben megõrzi szövetségen belüli pozícióját, és a helyi eredményeken is javítani tudnak.
<--more-->
A frakcióvezetõ a 2014-es választások utáni várható helyzettel kapcsolatosan közölte: az elõzetes egyeztetések során a KDNP esetében szóba jöhetõ választókerületek száma pontosan megfelel a mai arányoknak. A KDNP frakció jelenleg 37 tagjából 22 egyéni képviselõ, ez a kisebb létszámú parlamentben az arányok megtartásával 13-at jelent.

Hozzátette: az összeférhetetlenségi szabály több képviselõjüket arra késztette, hogy döntsön, polgármesterként, vagy képviselõként indul 2014-ben.

Közülük eddig négyen a felajánlott képviselõjelöltség helyett a polgármester-jelöltséget választották – jelezte. Ma még bizonytalan, hogy ki fogja betölteni helyüket, egy biztos, a Fidesz elnökének szempontja érvényesülni fog, az lesz a jelölt, aki hozni tudja a mandátumot – mondta el a kereszténydemokrata politikus.

Az országos lista még nem állt össze, annyit lehet tudni, hogy a KDNP-nek lesz egy kvótája, amit saját belátása szerint tölt be – tette hozzá Harrach Péter.

Jelezte: a választókerületi elnökök, vagyis a következõ választás képviselõjelöltjei kiválasztása folyamatban van, a végsõ döntést a Fidesz elnöke hozza meg.

Harrach Péter szerint a kisebbik kormánypárt jelenlegi országgyûlési és kormányzati pozíciója sokkal jobb, mint a párt helyi képviselete.

„Ha utánagondolunk a számoknak, nehéz lenne ezt vitatni: harminchét fõs frakciónk van, hat kormányzati hely, három országgyûlési bizottsági elnöki és egy alelnök pozíció a miénk” – fogalmazott Harrach Péter, aki szerint ez azt mutatja, hogy a Fidesz-KDNP szövetség jól mûködik.

Hozzátette: a párt helyi képviselete azonban sok esetben alulreprezentált, ennek oka a helyi érdekérvényesítés hiánya. Mint mondta, számára nyilvánvaló, hogy a 2014-es választások után a KDNP a parlamentben megõrzi szövetségen belüli pozícióját, és a helyi eredményeken is javítani tudnak.

A 2014-ben megszületõ KDNP-frakció összetétele nagy valószínûséggel hasonló lesz a jelenlegi ciklus képviselõcsoportjának összetételéhez. 2010-ben három „forrásból” állt össze: a KDNP egyéni képviselõibõl, azokból a keresztény szellemû képviselõkbõl, akiket eddig fideszesnek, vagy a civil világból származóknak tekintettek, illetve a listán szereplõ jelöltjeinkbõl.

Pozitív tapasztalat, hogy az eredetileg nem KDNP-s, de keresztény képviselõk a frakcióban elkötelezett kereszténydemokratákká váltak – jegyezte meg Harrach Péter.

Forrás: MTI