Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Isépy Tamásra emlékeztek Miskolcon

Share Button
A Kereszténydemokrata Néppárt miskolci szervezete ünnepélyes taggyûlésén Isépy Tamásra emlékezett. A rendezvényen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, pártelnök, és Harrach Péter frakcióvezetõ.
 Isépy Tamásra emlékeztek Miskolcon
 
<--more-->
Bevezetõt mondott Molnár Péter, a párt városi elnöke, majd Nagy Kálmán képviselõ méltatta Isépy Tamást, a város és a KDNP egykori meghatározó politikusát. Ezt követõen Isépy Eszter emlékezett édesapjára.

Semjén Zsolt három történelmileg is fontos eredményt kapcsolt Isépy munkásságához. Az egyházi ingatlanok tulajdonviszonyainak rendezésére vonatkozó törvényt, a KDNP ideológiai és politikai szerepének meghatározását, illetve az állampolgárság jogán történõ „nemzetegyesítés” tervének megfogalmazását. Semjén azt is kiemelte, hogy a néppárti Fidesz szövetsége a KDNP-vel, mint világnézeti párttal, optimális megoldás a keresztény ideológia széleskörû politikai érdekérvényesítésére.

 
Isépy Tamásra emlékeztek Miskolcon 
 
Harrach Péter felszólalásban utalt arra, hogy Isépy frakcióvezetõként az elõdje volt. Mint mondta a hitelesség és a hatékonyság egyaránt fontos jellemzõi voltak Isépy politikai munkásságának. „Eredményeket csak az elveinket, értékrendünket keményen védelmezve érhetünk el, és Isépy vérbeli ügyvédként tudta ennek a módját.” Azt is hangsúlyozta, hogy mindezt derûsen, jó humorérzékkel tette. Isépy Tamást a fiatal kereszténydemokraták elõtt példaként említette.

A taggyûlést követõen a résztvevõk a Szent Anna temetõben megkoszorúzták Isépy Tamás sírját.

Brockhauser Edit