Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

A KDNP négy kérése a kormányfõhöz

Share Button
A családi adókedvezmény bõvítését, a családok csõdvédelmének bevezetését, a szociális adócsökkentés megvédését, valamint a rokkantellátásból kikerültek egészségügyi állapotuknak megfelelõ újrafoglalkoztathatóságának megteremtését kéri a KDNP a kormánytól a ciklus hátralévõ felében – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfõn, azt követõen, hogy pártja budapesti székházában fogadta Orbán Viktor kormányfõt, a Fidesz elnökét. Semjén Zsolt szerint bevált a Fidesszel kötött „bajtársi szövetség”.
A KDNP négy kérése a kormányfõhöz 
 
<--more-->
A kereszténydemokrata politikus újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az elmúlt két évben alapvetõen teljesültek azok az elvárásaik és reményeik, amelyeket a Fidesszel közös kormányzástól vártak. Mint mondta, a KDNP kérésének megfelelõen teljes mértékben „keresztényi ihletettségû” új alkotmánya született az országnak, valamint bevezették a családi adózást, a honosítással pedig megvalósult a „nemzet közjogi egyesítése”.

Semjén Zsolt a következõ két évrõl szólva elmondta: azt kérték a kormányfõtõl, hogy a kabinet ne engedjen a „pénzügyi világ nyomásának” a munkahelyvédelemhez kapcsolódó szociális adócsökkentés kérdésében.

Kiemelte továbbá a családi adókedvezmény „kiteljesítésének” igényét, amit szerinte az indokol, hogy az alacsony jövedelmû többgyermekes családok nem minden esetben tudják kihasználni a jelenlegi könnyítést. A KDNP ezért azt javasolja, hogy akik az adójukban nem tudják érvényesíteni a kedvezményeket, azok a munkavállalói járulékukból is megtehessék ezt. Semjén Zsolt szerint így a jövõben minden család kedvezményt kaphat.

Szólt emellett arról is, hogy a kereszténydemokraták a családoknak elérhetõvé tennének egy a cégekéhez hasonló csõdvédelmi szabályozást. Semjén Zsolt szerint azért ezt és nem a magáncsõd intézményét kell bevezetni, mert az „ember természetétõl fogva családban van”.

A KDNP elnöke negyedik javaslatukat ismertetve elmondta: elérhetõvé kívánják tenni, hogy a „rokkantnyugdíjból kikerültek” egészségügyi állapotuknak megfelelõ, speciális Start-munkát kereshessenek. A cél ebben az esetben az, hogy senki ne kereshessen kevesebbet, mint korábban – tette hozzá.

Semjén Zsolt a tájékoztató végén megköszönte Orbán Viktornak a találkozót, amelynek legfõbb üzenete szerinte az volt, hogy bevált a Fidesszel kötött „bajtársi szövetség”.

Orbán Viktor miniszterelnök támogathatónak nevezte a Semjén Zsolt által megfogalmazott kéréseket.

Forrás: MTI