Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

A KDNP továbbra is megvédi a család intézményét

Share Button

A Kereszténydemokrata Néppárt a jövõben is határozottan és erõteljesen szeretné megvédeni a házasság és család intézményét, és ennek mindenféle fellazítását társadalomellenesnek tartja. A kisebbik kormánypárt frakcióvezetõje szerint az öröklésre vonatkozó –megsemmisített passzusok – az új polgári törvénykönyve elfogadásával rendezõdni fognak – jelentette ki sajtótájékoztatóján Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetõje.

A KDNP továbbra is megvédi a család intézményét


<--more-->
Harrach Péter úgy fogalmazott: az Alkotmánybíróságot a jogállamiságot védõbástyájának tekintik, a testület minden döntését minden magyar állampolgárnak tudomásul kell vennie. Ezt teszi a KDNP is, ugyanakkor fontosnak tartják az az Ab mûködésével kapcsolatban, hogy az alkotmány védelmében szólaljon meg, távol álljon az alkotmánybíróktól minden politikai és ideológiai szempont. „Nem is feltételezzük ezt – fogalmazott, majd megjegyezte: a KDNP-nek, mint a családok védelmérõl szóló törvény megalkotójának határozott véleménye van.

Az öröklésre vonatkozó passzusok megsemmisítésérõl azt mondta: ezek az új polgári törvénykönyv elfogadásával rendezõdni fognak, és nem lesz ellentmondás az egyes passzusok között.

A család fogalmára térve kiemelte: az élettársi kapcsolat egy szabadon választott életforma, ami kötöttségektõl mentes. Miért akarnak jogkövetkezményeket kényszeríteni azokra, akik kötöttségek nélkül akarják élni életüket? – tette fel a kérdést, megjegyezve: úgy látszik az Ab-nak más a véleménye és rá akarja kényszeríteni. Az azonos nemû élettársakról pedig külön törvény rendelkezik.

Kiemelte: a KDNP határozottan és erõteljesen szeretné megvédeni a házasság és család intézményét, és azt vallják, hogy ennek mindenféle fellazítása társadalomellenes cselekmény. Idézte a családok védelmérõl szóló törvényt, miszerint a család az állam és a jog elõtt már létezõ intézmény volt, nem õk találták ki, az van, tudomásul kell venni, annak fellazítására nincs lehetõség.

Harrach Péter kérdésre válaszolva azt mondta: ha ez lenne az elsõ ciklusa bizonyára csalódott lenne, de már némi tapasztalattal rendelkezik, így ilyen érzelmek nem jelentek meg benne.  Kijelentette: elfogadja, tudomásul veszi, de nem osztja a grémium véleményét.

Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfõn nyilvánosan kihirdetett határozatával megsemmisítette a családvédelmi törvény egyes, öröklési szabályokkal, valamint a család fogalmával összefüggõ rendelkezéseit.

Az alapvetõ jogok biztosa a tavaly elfogadott családvédelmi törvény egyes – a család fogalmáról, illetve a törvényes öröklés rendjérõl szóló – szabályait diszkriminatívnak találta és június elején kezdeményezte alkotmánybírósági vizsgálatukat. A hétfõi határozathirdetésen jelen volt az indítványozó, Szabó Máté ombudsman.

kdnp.hu
Forrás: MTI