Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Köszöntõ az Autizmus Világnapján

Share Button
A Székesfehérvári Egyházmegye és a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány az autizmus világnapján konferenciát szervezett. A rendezvény a helyi kezdeményezésen túlmutató programra, és az autizmussal élõ családok helyzetére kívánta fordítani a figyelmet. A rendezvény egyik fõvédnöke Harrach Péter az országgyûlés alelnöke volt, aki megnyitóbeszédét azzal kezdte, hogy nem csak a jelennek dolgozunk, hanem a jövõnek is.
autiz.jpg
<--more-->
– Ha születik egy gyermek, aki másképp látja a világot, segítségre szorul, elsõsorban a szülõk, másodsorban a pedagógusok, és harmadsorban az intézmények – legyen az civil , egyházi vagy állami – felelõssége a róluk való gondoskodás. A mai nehéz gazdasági helyzetben még nagyobb szükség van az összefogásra, és felelõsségvállalásra. Sajnos jelenleg nincs befolyásom az állami szerepvállalásra, de minden kormánynak a segítségre szorulókkal törõdni kell, anyagi és emberi vonatkozásban egyaránt. Ez az elkötelezettség mûködteti az ilyen kezdeményezéseket, és azt, hogy a fogyatékosok ügye ne csak helyi, hanem országos szervezettségben mûködjön. A székesfehérvári Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány követendõ példát állít elénk, a mai konferencia célja ennek bemutatása. – zárta szavait Harrach Péter.
Spányi Antal megyéspüspök többek között arról beszélt, hogy hatvanezer autizmusban szenvedõ ember él Magyarországon, amely a családtagokkal együtt, több százezer embert érint. Hozzátette, az egyház megtiszteltetésnek érzi, hogy részt vehet a programban.
– Ha arra várnánk, hogy mikor jön el az alkalmas idõ, akkor soha nem kezdenénk bele semmibe. – jelentette ki annak kapcsán, hogy a gazdasági válság miatt, a csökkenõ állami támogatás, és a civilszervezetek anyagi nehézségei hátráltatják a munkát.

B.E.