Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

A KDNP kiáll a hagyományos értékek mellett

Share Button

Különbséget kell tenni a homoszexualitás jelenségének megítélése, valamint az egyes emberek iránti megértés és szeretet között. a KDNP is elutasítja, hogy ideológiai és politikai célok érdekében, a hagyományos értékek fellazítására használják fel a melegeket – mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetõje a  Népszabadságnak reagálva  Ferenc pápa közelmúltban tett kijelentésére.

A KDNP kiáll a hagyományos értékek mellett


<--more-->
Ferenc pápa a Brazíliában rendezett ifjúsági világtalálkozó után újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: „…ha valaki meleg, és az Urat keresi és jó szándékú, ki vagyok én, hogy elítéljem?” – mondta újságírói kérdésre Ferenc pápa, útban hazafelé a repülõgépen. A nemzetközi sajtó egyöntetûen elmozdulásnak tartja álláspontját e kényes kérdésben: van lap, a cseh Hospodarské Noviny, amely az eddigi legnagyobb lépésnek nevezi Ferenc kijelentését, ugyanakkor a Le Monde-tól kezdve a Süddeutsche Zeitungig rámutatnak arra, hogy Ferenc pápa nem írta felül a Bibliát.

A katolikus egyház a homoszexualitást a természeti törvénnyel ellentétesnek tartja. A katolikus tanításoknak azonban vannak olyan részei is, amelyekrõl kevesebb szó esik. A katekizmus (a hitelvek gyûjteménye) szerint „tisztelettel, együttérzéssel és gyengédséggel kell fogadni” a melegeket, „kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét”. A homoszexuális emberek „arra hivatottak, hogy Isten akaratát valósítsák meg életükben, és ha keresztények, az állapotukból adódó esetleges nehézségeket egyesítsék Urunknak a kereszten hozott áldozatával”.

Harrach Péter, a KDNP alelnöke, parlamenti frakciójának vezetõje hangsúlyozta: különbséget kell tenni a homoszexualitás jelenségének megítélése, valamint az egyes emberek iránti megértés és szeretet között. Az idézett pápai kijelentés az utóbbiról, az emberek felé forduló egyházról szól. Való igaz – mondta kereszténydemokrata politikus –, hogy ebben a kényes kérdésben az egyház vezetõi nem nagyon szoktak ügyelni a különbségtételre. A pápa megnyilatkozása ilyen szempontból kétségtelenül újdonság, a hitbéli tanítások azonban változatlanok: a házasságot az egyház továbbra is csak férfi és nõ között tartja elképzelhetõnek, nem támogatja, hogy meleg párok örökbe fogadhassanak gyerekeket, a homoszexualitást a magánélet szférájába sorolja.

A pápához hasonlóan a KDNP is elutasítja, hogy ideológiai és politikai célok érdekében, a hagyományos értékek fellazítására használják fel a melegeket – mondta Harrach Péter. A kereszténydemokraták politikai és társadalmi céljai összhangban vannak a katolikus egyház tanításaival. A frakcióvezetõ nem látja indokoltnak, hogy finomítsanak a stíluson, amikor véleményt nyilvánítanak a melegek ügyérõl.

A KDNP nem egyházi szervezet, hanem párt, ennek megfelelõen a politikában megszokott eszközöket alkalmazza– jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. Márpedig az ellenfelekkel folytatott küzdelemnek része a kemény megfogalmazás. A frakcióvezetõ szerint furcsa lenne, ha a KDNP-sek politikus létükre úgy beszélnének, mint a hitéleti kérdésekben megnyilvánuló egyházi emberek

A katolikus egyház a homoszexualitást a természeti törvénnyel ellentétesnek tartja. A katolikus tanításoknak azonban vannak olyan részei is, amelyekrõl kevesebb szó esik. A katekizmus (a hitelvek gyûjteménye) szerint „tisztelettel, együttérzéssel és gyengédséggel kell fogadni” a melegeket, „kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét”. A homoszexuális emberek „arra hivatottak, hogy Isten akaratát valósítsák meg életükben, és ha keresztények, az állapotukból adódó esetleges nehézségeket egyesítsék Urunknak a kereszten hozott áldozatával”.

Forrás: nol.hu, kdnp.hu