Mindenki elfogadja, hogy az átmeneti segélyezés, mint az egészséges társadalom szolidaritásának megnyilvánulása a krízishelyzet kezelésére szolgáló méltányos eszköz. A szociális járadékkal sincs senkinek problémája, mert az az egészségkárosodott ember nyugdíjszerû ellátása. Gondok a rendszeres szociális segéllyel vannak. Nem azzal, hogy rendeltetése szerint a munkalehetõség hiányában megélhetést biztosít az egyébként munkaképes embernek, hanem azzal, hogy a munkalehetõséget elkerülõ ember is élhet vele.

Különben is, ez olyan gyógyszer, aminek súlyos mellékhatása van. Mind az egyént, mind a társadalmat demoralizálhatja. A folyamatosan munkanélküli állapotban tartott ember személyisége torzulhat. A közösség igazságérzetét pedig joggal borzolja, hogy vannak akik egy életen át indok nélkül közpénzbõl tartják fenn magukat. Az állam kötelezettsége, hogy az egyén és a társadalom érdekében segély helyett munkalehetõséget kínáljon fel, például a mainál jóval több közmunkaprogramot.

A döntéshozók kezében van egy másik eszköz is, a segély és a bér közötti különbség növelése, azért, hogy érdemes legyen dolgozni. Ebben a kérdésben a jelenlegi miniszterelnök szavai és tettei között, hogy finom legyek nehéz összefüggést találni. Mostanában õ is azt mondja, hogy növeljük ezt a különbséget. Az elmúlt évek intézkedései, különösen az említett törvénymódosítás megszüntette azt a közel négyszeres különbséget, amit a polgári kormány örökül hagyott. Ezt nyilvánvalóan azért tette, hogy hagyományos szavazóbázisának kedvezzen, nem törõdve azzal, hogy a társadalom állapotát tovább rontja.

Az önkormányzati világ, köztük saját polgármestereik nyomásának hatására, a kormányzati kommunikáció – ahogy látjuk a miniszterelnökkel az élen – 180 fokos fordulatot vett.

Ígérik a munkaképes segélyezettek munkalehetõségeinek bõvítését, ennek biztosításáig az un. rendelkezésre állási járadék folyósítását. Illetve „bizonyos családok” számára a családi pótlék óvodában, iskolában természetbeni támogatásként nyújtott változatát.

Elsõ pillanatban látszik, hogy a szociális helyzetnek nem átgondolt és árnyalt kezelésérõl van szó, amely a valódi rászorultaknak megértõ segítséget nyújt és határozottan bezárja a visszaélések kiskapuit. Csupán a nyomásnak engednek és látszatintézkedéseket javasolnak. A Gyurcsány kormány megszokott ötleteléseinek egyikével állunk szembe, amit majd egy újabb ötlet hatástalanít. Ha ez a következõ ötlet késne és az eredeti eljut a megvalósulásig, a kölönbözõ baloldali érdekcsoportok lobbizása útközben úgy fellazítja, hogy a helyzet érdemi változtatására alkalmatlan lesz. Ez nem ellenzéki fanyalgás, hanem a jelenlegi kormányzat bevett gyakorlata.