Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Napirend elõtti felszólalás 2009. április 20.

Share Button
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagy figyelemmel hallgattuk a miniszterelnök úr elsõ napirend elõtti felszólalását, amivel elõdje nyomdokaiba lépett. Gyurcsány Ferenc a szavak embere volt, nemcsak azért, mert jól beszélt, hanem azért is, mert arról is tudott szólni, amit nem tett meg. Lehet, hogy ön nem a szavak embere, de egy dologban, kérem, kövesse elõdje példáját: ne tegye meg, amirõl beszélt! (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban, moraj az MSZP soraiban.)
<--more-->
Ha megengedi, a programjából, amit elmondott, két gondolatot szeretnék kiemelni: egyrészt a családokról, másrészt pedig az adórendszerrel kapcsolatban elmondottakat, különösen az áfa ügyét. Hadd kezdjem ezzel az utóbbival! Mivel a két kormányt sok szál köti össze – egyrészt mindkettõ szocialista kormány, másrészt mindkettõ a megszorításokat helyezi elõtérbe, a terhet a kisemberek vállára teszi, és a pénzvilág képviseletében mûködik -, ezért hadd kezdjem a Gyurcsány-kormánnyal, amely azt mondta ötéves adócsökkentési programjában: “Az adóreform elkezdõdött. Eddig minden kormány beszélt arról, hogy az adók túl magasak Magyarországon, a rendszert átláthatóbbá, igazságosabbá kell tenni, a Gyurcsány-kormány azonban beszéd helyett megtette az elsõ, az elmúlt 15 évben a legnagyobb lépést ebben az ügyben. Amit megígértünk, megtettük.”

Tudjuk, hogy 2005. november 7-én megtörtént az ötéves adócsökkentési program beterjesztése, elfogadása, és azt 2006 nyarán vissza is vonta a kormány. Ebben is szerepelt két olyan tétel, amely megvalósult, nem mondom: az szja felsõ kulcsa 38 százalékról 36-ra csökkent, vagyis a gazdagok jobban jártak, és valóban volt egy áfacsökkentés 25-rõl 20 százalékra, amit most visszavonnak. Ezzel véleményt mondanak az akkori lépésrõl, amely egyébként abban az idõben nem biztos, hogy jó lépés volt. Ma azt mondják róla, hogy az államháztartás egyensúlyát billentette meg. Ez az elõzménye annak az áfamódosításnak, amelyet ön elõ kíván terjeszteni, és amelyben van olyan elem – egy 2 százalékos csökkentés -, amellyel azokat a hatásokat kívánja ellensúlyozni, amelyek a családokat érik.

De mik azok a hatások, amelyek a családtámogatási rendszerben kártékonyak? Elõször is az otthonszerzési támogatás megnyirbálása, amely azokat sújtja, akik most alapítanak családot. De a legsúlyosabb a gyes és a gyed rendszerének a visszavágása, amely azoknak a bizonytalan fiataloknak segít dönteni, akik végül nem vállalnak gyermeket. Készült egy felmérés, hadd idézzem ezt: az anyák 86 százaléka szerint befolyásolná a gyes és a gyed lerövidítése õket abban, hogy vállalják-e a következõ gyermeket.

A másik kérdés a 13. havi bér eltörlése a közszférában. Felmerül a kérdés – én ebbe nem szeretnék belemenni -, hogy a szerzõdésmódosítás történhet-e törvénnyel. Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy a 13. havi bért a rendszerváltás nagy vívmányának tartottuk. És hadd idézzek a miniszterelnök úr elõbb elmondott beszédébõl, az idézet így szól: “Helyreállítjuk a munka becsületét, azoknak, akik a legnagyobb terhet viselik, adunk kedvezményeket.” Nem úgy tûnik, hogy ez kedvezmény lenne.

Engedje meg, hogy még egy kérdést megemlítsek, a nyugdíjasok helyzetét! A 13. havi nyugdíj elvétele és a nyugdíjindexálás rendszerének megváltoztatása nem azt az eredményt fogja hozni, amelyre a miniszterelnök úr hivatkozott, hogy megõrzik a nyugdíjak reálértékét. Ezzel nem kerül megõrzésre a nyugdíjak reálértéke, mint ahogy már 2007-ben, tehát még a nemzetközi válság elõtt csökkent.

Azt az egy kérdést még szeretném tisztázni, hogy a jelenlegi ellenzék annak idején a 13. havi nyugdíj bevezetését támogatta, annak ellenére, hogy egy olyan csomagban hozták a parlament elé, amely egy nem támogatható tételt is tartalmazott.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)