Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Velence, Fidesz-KDNP közös sajtótájékoztató 2018.09.14.

Share Button

A frakciószövetség ülésén megerősítettük elkötelezettségünket a keresztény politikai értékek és Magyarország védelme mellett.

A Sargentini-jelentés egy hazug jelentés, amelyet csalással fogadott el az Európai Parlament (EP), ezért a döntés érvénytelen, továbbá Magyarország nem engedi, hogy elvegyék tőle a határőrizet jogát – egyebek mellett ezt mondja ki az az országgyűlési határozattervezet, amelyet a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén fogadtak el, és amelyet hétfőn terjesztenek a Ház elé.

A Sargentini-jelentést megszavazó magyar képviselők szerinte hazaárulást követtek el. A jelentést eljárásjogi ügyeskedéssel fogadták el. Egy olyan „dekadens ideológia” képviselői gyakoroltak erős nyomást a jelentést megszavazókra, amely elítéli a normális világot megvalósító Magyarországot.

Az ápolási díjjal kapcsolatban: a téma ősszel a parlament elé kerül, de nemcsak a díj megemelése a kérdés, hanem az is, hogy a családi ápolást végzőket intézményi úton is segíteni tudják.

A családi csődvédelemről: a részvétel lehetőségének módosítása várható, emellett a bedőlt hitelesek, a kilakoltatások ügyét is kezelni kell.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője: a Sargentini-jelentést Soros György emberei írták és fogadták el. „Soros György zsoldosai” azért bélyegezték meg bosszúból Magyarországot, mert a magyarok többször is világosan kinyilvánították, mit gondolnak az illegális bevándorlásról.

A Sargentini-jelentés ellentétes a lisszaboni szerződéssel, ezért a frakció arra kéri a kormányt, tegyen meg minden szükséges jogi lépést azért, hogy a csalással elfogadott jelentéssel szemben megvédje Magyarországot.

Ha Judith Sargentini, vagy bármely bevándorláspárti EP-képviselő, vagy Soros György azt hiszi, Magyarország mindezt szó nélkül hagyja, akkor téved. Minden politikai és jogi lépést meg kell tenni, hogy „ezzel a hazugságáradattal” szemben megvédjük Magyarország becsületét és a magyarok döntését.

Magyarország nem fog asszisztálni ahhoz a tervhez, hogy elvegyék tőle a határőrizet jogát. Magyarország maga védi a saját határait. Az országgyűlési határozattervezet világossá teszi a magyar emberek akaratát, hogy a kormány és a kormánypártok meg fogják védeni az országot e „hazug, összehangolt támadással” szemben.

Reméljük, hogy szégyellik magukat azok az ellenzéki képviselők, akik elárulták a hazájukat az EP-ben, a magyar Országgyűlésben ülő ellenzéki politikusok pedig rájönnek, hogy Magyarországgal szemben nem lehet politikát csinálni. A frakcióülésen a kormány összes tagja beszámolt munkájáról, a képviselők megismerték a miniszterek terveit.

A frakció emellett úgy döntött, hogy két új kabinetet hoz létre: egy népesedéspolitikait, amelyet Novák Katalin vezet majd, valamint egy bevándorláspolitikai-migrációs kabinetet Németh Szilárd vezetésével.

Arra a kérdésre, hogy Manfred Weber néppárti frakcióvezető is megszavazta a Sargentini-jelentést, úgy reagált: Weber volt az egyetlen bajor, aki a jelentés mellett voksolt, és a Fidesz szerint ezt azért tette, mert az Európai Bizottság elnöki posztjára pályázik. Ezért még a saját véleményével is hajlandó szembemenni, amit furcsának találnak, de messzemenő következtetéseket nem vonnak le belőle.

Kocsis Máté szerint a néppárton belüli törésvonal a bevándorláspárti és a bevándorlásellenes képviselők között van, és a pártcsalád feladata ennek rendezése. A néppárton belüli egység kialakítása, megerősítése a Fidesz határozott célja – közölte, megismételve: a Fidesz tagja akar maradni a néppártnak, nem lép ki onnan. A vasárnapra szervezett tüntetésről a frakcióvezető azt mondta: azok szerveznek tüntetést, akik azzal vádolják a kormányt, sérül a gyülekezési jog Magyarországon. Akkor sérült a gyülekezési jog az országban, amikor baloldali kormány volt – fűzte hozzá.