Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Levél az Oktatási és Kulturális Miniszterhez

Share Button
Téma: Lesz-e iskolája Csörögnek?

Hegedûsné Kripák Ildikó Csörög polgármestere júniusban írt levelet Harrach Péternek a körzet képviselõjének, a megoldatlan csörögi oktatási helyzetrõl.

<--more-->
A polgármesterasszony kifejtette, hogy az önkormányzatnak a jövõ tanévre 50 millió forintot kell kifizetnie Szõd és Vác felé az iskolás és óvodás korú gyermekek elhelyezése után. (Felhívta a figyelmet arra, hogy néhány éven beül egy gyermek egymillió forintba fog kerülni Vácott, az állami hozzájárulással együtt.) A csörögi önkormányzat évente 130 millió forintból gazdálkodik, értékesíthetõ önkormányzati tulajdona nincs, épületeinek vagyonértéke 80 millió forint. A településen 450 roma él, a lakók egyharmada nyugdíjas. Az önkormányzat két éven belül mûködhetetlenné válhat, ha az óvodások, és iskolások után befizetik a hozzájárulásokat. Idén Vácott és Szõdön is elutasították a csörögi gyerekeket. Felvetette, hogy az önkormányzatnak van egy „Forfa” típusú épülete, amelynek felújításával megoldható lenne az alsó 4 osztály helyben maradása, az iskola bõvítésével pedig, a felsõsöknek sem kellene ingázniuk. Óvodai férõhelye nincs a településnek, de egy fémszerkezetes gyorsépületet, száz férõhelyes óvodának, konyhával, 140 millió forintból meg tudnának építetni, hitelfelvétel nélkül – amelyre nincs is fedezete az önkormányzatnak – és így hosszú évtizedekre megoldódna az oktatási probléma. Az óvodát önállóan mûködtetné az önkormányzat, az iskola kistérségi oktatási társulásban mûködhetne.

Harrach Péter válaszlevelében leírta, hogy a problémafelvetést a miniszterhez továbbítja, és hangsúlyozta, hogy sajnos intézkedési jogköre nincs, ezért csupán közvetíteni tud. Megígérte, hogy továbbra is segíteni fogja a csörögi gyermekek ügyét, ezért a parlamenti szünet miatt,  haladéktalanul levelet ír a miniszternek.

Hiller István Oktatási és Kulturális Miniszter szeptember 15.-én válaszolt Harrach Péter írásos megkeresésére.

Csörög települése Szõddel határozatlan idejû közoktatási megállapodás keretében, Váccal egyedi megállapodás útján látja el közoktatási feladatát. Így megfelelõ garanciák állnak rendelkezésre a csörögi tanköteles korú gyerekek jövõbeni iskoláztatására. Az együttmûködés garancia arra is, hogy a halmozottan hátrányos helyzetû tanulók is megfelelõ integrált oktatásban részesüljenek. Ebben a beiratkozási évben a csörögi gyermekek felvételt nyertek a váci óvodákba és iskolákba. A helyi önkormányzatok beruházásainak közvetlen támogatására központi források nem állnak rendelkezésre. A Közép-Magyarországi Regionális Operatív Program két pályázatot hirdetett intézmény felújításra és bõvítésre, e lehetõségeket a csörögi önkormányzat nem használta ki. Kívánatos lenne, hogy a meglévõ ingatlan (egészségház) óvodává történõ átalakításával, és a pályázati lehetõségeket kihasználva megteremtõdjön az óvodások helyben történõ ellátása.

B.T.E.