A közszereplõk többségének házastársa politikai özvegy, ebbe az állapotba általában belenyugszanak, de néha feltesznek egy-egy kérdést – például a színházi évad végén –, hogy idén se mentünk színházba, miért van ez. Akkor mi nem tudunk mást válaszolni, mint hogy: elegem van a színházból, mert abban a mûintézményben, ahol dolgozom, hetenként premierre van lehetõségem, és a fõszerepet ebben mindig a társulat direktora játssza – mert õ kiváló színész. Most egy külhoni produkció magyar változatának fõszerepét osztotta magára, ez pedig a válságmenedzser szerepe.
<--more-->
De vegyük komolyra a figurát! Akirõl szó van, az valóban kiváló színész. Néha a világot jelentõ deszkákat összetéveszti a valósággal. De nemcsak jó színész, hanem jó hatalomtechnikus is. Mindenre rárepül, amire érdemes; a célja rövid távú, egyéni politikai cél: kezdetben a hatalom megszerzése, késõbb megtartása, most a túlélés biztosítása. Ehhez a célhoz ez esetben nem egy adekvát eszközt választott, hiszen a nemzeti csúcs néven ismert összejövetel tulajdonképpen a hosszú távú tervezés feladatát kellett volna, hogy felvállalja. Ezért az eredményesség ígéretével nem is kecsegtetett, arról nem szólva, hogy a megrendezés kissé teátrális volt, a válságmenedzser szerepének eljátszását biztosította csupán. Pedig a hosszú távú tervek kidolgoztatása, az egyeztetések lefolytatása nagyon fontos feladat lenne.

A politikai egyeztetés színtere a parlament, a társadalmi egyeztetésé pedig a már kialakult, parlamenten kívüli területek. De ez sajnos nem történt meg akkor, amikor itt lett volna az ideje. Amikor a sikertelen reformok ötletelése megtörtént, akkor csak látszategyeztetések voltak, és nem történt sem politikai, sem társadalmi egyeztetés. Pedig akkor lett volna itt az ideje.

A válság valóban súlyos kérdés. Az elsõ, amit rögtön észre kell vennünk, hogy az állami felelõsségvállalás igénye hitelteleníti a neoliberális államképet. De felvet néhány kérdést is ez a válság. Felveti azt az alapvetõ kérést, hogy növekedési program vagy megszorító csomag – ez a hagyományos ellentét a kormánypártok és az ellenzék között.

Ha megszorító csomagról szólunk, akkor nézzük meg az új költségvetés számait az eredetihez képest: 60 milliárddal csökken a családok támogatása, 65 milliárddal a nyugdíjasoké. Ez akkor történik, amikor a családok támogatásából az évek során elvették a gyermekek utáni adókedvezményt, és gyakorlatilag a dolgozó családok helyett a nem dolgozókat támogatják. A nyugdíjasok tavaly reálértékvesztést szenvedtek el, aminek következtében 30 ezer forintos évi veszteség ért egy-egy nyugdíjast. És egy mondattal utalnom kell a frakcióvezetõ asszony szavaira a családi pótlékról: a fogyatékos gyermekeket nevelõ szülõk családi pótlékát radikálisan emeltük. Tehát nem igaz az, hogy nem emeltünk családi pótlékot és a szegények kiegészítõ családi pótlékát szintén. Ezt is hozzá kell tenni az elmondottakhoz.

Aztán olyan kérdéseket is fel kell vetnünk, hogy hogyan készültünk fel a válság fogadására: 1 százalékos gazdasági növekedéssel? Vagy 9000 milliárd forintos hitelfelvétellel? És meddig finanszírozható az államadósság a drága hitelekbõl? Ez az alapvetõ kérdésünk.

(Egy megállapítás még ide a végére kívánkozik: …)
cai/Hende-Török/Szili (Harrach Péter)/bl
Egy megállapítás kívánkozik még ide a végére. A válság oka a pénzvilág profitéhsége, viszont úgy tûnik, az árát itt, Magyarországon a kisemberekkel próbálják megfizettetni. Ne tegyék ezt!

Köszönöm.