Eszmecsere a szociális ellátórendszer visszásságairól
A Szociális Szakmai Célú Közhasznú Egyesület szervezésében, a szociális ellátórendszer anomáliáiról tartottak kerekasztal beszélgetést, a Kálvin János Református Idõsek Otthonában. A rendezvényre elõadóként hívták meg Harrach Pétert, a parlament és a KDNP. alelnökét, korábbi szakminisztert. A beszélgetésben részt vettek a szociális alapellátásban és szakellátásban tevékenykedõk, az önkormányzatokban, a civil és egyházi intézményekben dolgozó szakemberek.
<--more-->
-Mi a különbség a szociális munkás és szociálpolitikus között? Munkája során az elõbbi az egyént tekinti, míg az utóbbi a társadalom egészét is.– fogalmazott Harrach Péter témafelvezetõjében. – A jelenlegi kormány politikájában a szociális intézkedések sem „belülrõl” fakadnak, hanem csak a „kipipálás” szándékával, ezért eredménytelenek a jó irányba mutató törekvések is. Ilyenek, az „Út a munkához” program, vagy a romaintegráció. Az integrált oktatás nem egyszerû „összeeresztés”. Az átgondolt és felelõs döntés nem hagyhatja ki a felzárkóztatást, akkor sem, ha egyesek ezt szegregációnak gondolják. A középosztály megerõsítése segíti a leszakadó rétegek felzárkózását is. A meggondolatlan segélyezés munkakerülésre ösztönöz. Milyen társadalom születik a mai intézkedések nyomán? Ha azt nézzük, hogy a gyermekvállalási kedv a nyolc általánost el nem végzettek körében háromszorosa, mint a képzettebb társadalmi rétegeknél, akkor rövid idõn belül elmozdul az arány a segélyezettek és munkavállalók között, és egy idõ után nem tudnak majd mûködni a társadalmi ellátórendszerek. – vélekedett az alelnök.
A jelenlévõk arról vitatkoztak, hogy a ma Magyarországon élõ egymillió inaktív emberrel szemben erõsödhet a radikális hangulatkeltés ( szociális kártya). Volt aki úgy fogalmazott, nem a „csóróknak” kifizetett pénz teszi tönkre a költségvetést, hanem a rosszul mûködõ apparátusok, értelmetlen pályázati célok, üres programok. Ugyanakkor voltak olyan hozzászólók, akik azt emelték ki, hogy nem járhat automatikusan a közpénz senkinek.
Az is szóba jött, hogy az „Út a munkához” program hatékonysága szinte nulla. Az oda kerülõ emberek nem tudnak az elsõdleges munkaerõpiacra visszajutni, mert nem a szakmájukban tevékenykednek, kiesnek a munkakeresésbõl, ráadásul kilencven napig tudnak csak dolgozni, többnyire haszontalan munkát végezve. Ehelyett az kellene, hogy pályázatokon elnyert beruházásokon építsenek valami hasznosat a település és a köz számára. A jó projekteket az NFÜ-tõl várnák, de az olyan értelmezhetetlen pályázati kiírásokkal és teljesíthetetlen adminisztrációs, és követelményi feltételekkel dolgozik, amelyet csak a pályázati pénzek megszerzésére szakosodott lobbi tud teljesíteni.
Végül megkérdezték a politikust, mi a jobboldal politikai szándéka a szociális szférában, le tudja-e egyszerûsíteni és hatékonyabbá tenni a rendszer központi adminisztrációját, hogy a pénzek ésszerûen legyenek felhasználva? Harrach Péter azt válaszolta, a politikának a szakmával együttmûködve kell meghatároznia az irányt, majd eltávolítania a végrehajtás útjából az akadályokat.
-Mi a különbség a szociális munkás és szociálpolitikus között? Munkája során az elõbbi az egyént tekinti, míg az utóbbi a társadalom egészét is.– fogalmazott Harrach Péter témafelvezetõjében. – A jelenlegi kormány politikájában a szociális intézkedések sem „belülrõl” fakadnak, hanem csak a „kipipálás” szándékával, ezért eredménytelenek a jó irányba mutató törekvések is. Ilyenek, az „Út a munkához” program, vagy a romaintegráció. Az integrált oktatás nem egyszerû „összeeresztés”. Az átgondolt és felelõs döntés nem hagyhatja ki a felzárkóztatást, akkor sem, ha egyesek ezt szegregációnak gondolják. A középosztály megerõsítése segíti a leszakadó rétegek felzárkózását is. A meggondolatlan segélyezés munkakerülésre ösztönöz. Milyen társadalom születik a mai intézkedések nyomán? Ha azt nézzük, hogy a gyermekvállalási kedv a nyolc általánost el nem végzettek körében háromszorosa, mint a képzettebb társadalmi rétegeknél, akkor rövid idõn belül elmozdul az arány a segélyezettek és munkavállalók között, és egy idõ után nem tudnak majd mûködni a társadalmi ellátórendszerek. – vélekedett az alelnök.
A jelenlévõk arról vitatkoztak, hogy a ma Magyarországon élõ egymillió inaktív emberrel szemben erõsödhet a radikális hangulatkeltés ( szociális kártya). Volt aki úgy fogalmazott, nem a „csóróknak” kifizetett pénz teszi tönkre a költségvetést, hanem a rosszul mûködõ apparátusok, értelmetlen pályázati célok, üres programok. Ugyanakkor voltak olyan hozzászólók, akik azt emelték ki, hogy nem járhat automatikusan a közpénz senkinek.
Az is szóba jött, hogy az „Út a munkához” program hatékonysága szinte nulla. Az oda kerülõ emberek nem tudnak az elsõdleges munkaerõpiacra visszajutni, mert nem a szakmájukban tevékenykednek, kiesnek a munkakeresésbõl, ráadásul kilencven napig tudnak csak dolgozni, többnyire haszontalan munkát végezve. Ehelyett az kellene, hogy pályázatokon elnyert beruházásokon építsenek valami hasznosat a település és a köz számára. A jó projekteket az NFÜ-tõl várnák, de az olyan értelmezhetetlen pályázati kiírásokkal és teljesíthetetlen adminisztrációs, és követelményi feltételekkel dolgozik, amelyet csak a pályázati pénzek megszerzésére szakosodott lobbi tud teljesíteni.
Végül megkérdezték a politikust, mi a jobboldal politikai szándéka a szociális szférában, le tudja-e egyszerûsíteni és hatékonyabbá tenni a rendszer központi adminisztrációját, hogy a pénzek ésszerûen legyenek felhasználva? Harrach Péter azt válaszolta, a politikának a szakmával együttmûködve kell meghatároznia az irányt, majd eltávolítania a végrehajtás útjából az akadályokat.
Brockhauser Edit