Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hadd kezdjem egy klasszikus idézettel, az elõbb hangzott el: “Az MSZP és az SZDSZ érdekelt az önálló szocialista kormányzás sikerében.” Ezek után fel kell tenni a kérdést, vajon ki a kárvallottja, és ki a haszonélvezõje annak a helyzetnek, hogy koalíciós partnerbõl alkupartnerek lettek.

<--more-->
Mielõtt az egyezkedési kényszerrõl szólnék, még két fogalmat hadd említsek, az egyetértést és az együttmûködést. Sokszor halljuk, miért nem értenek egyet a pártok. Erre a kérdésre néha rájátszik a sajtó egy része is. Ilyenkor kedvem lenne azt válaszolni, hogy miért nem ért egyet két szerkesztõség, mondjuk, a Népszaváé és a Magyar Nemzeté. De úgy gondolom, hogy a válasz egyértelmû: mert másképpen látják a világot.

Itt a felelõsség kérdését is meg kell említeni. Van kormányzati és van ellenzéki felelõsség. A kormányzat kap lehetõséget arra, hogy az ország sorsát befolyásolja, az ellenzéknek erre gyakorlatilag nincs lehetõsége, ezért a felelõssége is más; a kettõt nem lehet összemosni. Magyarországon nem azért állnak úgy a dolgok, mert az ellenzék és a kormánypárt nem ért egyet egymással, hanem azért, mert dilettáns kormányzás folyik.
Nézzük az együttmûködést! A mai állapot valóban abnormális. Az, hogy a kormánypártok és az ellenzék között ilyen a viszony, nem normális, azon változtatni kell. De vessünk egy pillantást az okára is! 2002-ben egy újfajta magatartás jelent meg a politika világában, az üzleti világból hozták azok, akik ott az üzleti siker érdekében gátlástalanul törnek elõre, mindent és mindenkit eltaposnak. Ez a politikában a hatalom megszerzése és megtartása célját jelenti. Megszerezni, ha kell, a választók manipulálásával, becsapásával, és megtartani, ha kell, az önkormányzatok megfigyelésével. Ez a fajta magatartás az akadálya az együttmûködésnek. Ezek az emberek – bocsánat a kifejezésért – tesznek az együttmûködésre, és alkalmatlanná is teszik magukat arra, hogy a partner együttmûködjön velük.

Más a helyzet azonban az alkukényszerrel. Ez tulajdonképpen a kisebbségi kormányzást jelenti. De ki a haszonélvezõje? Az ország? Nem valószínû, hiszen még kevésbé lesz kormányzás, mint eddig volt. Az emberek? Õket a gödörbõl csak egy erõs kormány képes kihúzni. Eddig az volt a helyzet, hogy a nagyobbik kormánypárt több kormányzati pozíciót volt kénytelen adni a kisebbiknek, mint amennyit a parlamenti és társadalmi támogatottsága megengedett volna. Azt is mondhatnám, hogy a farok csóválta a kutyát. Most más lesz a helyzet. Most már minden ügybe, nem csak a saját tárcájuk ügyébe szólhat bele az alkupartner. A kutya és a farok alkujában a gyõztes ezentúl is a farok lesz.

Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, amely nagy társadalmi és parlamenti támogatottsággal rendelkezik, képes hatékonyan cselekedni, és megállítani a további lecsúszást, kihúzni a szekeret az árokból, és úton tartani azt. Ennek a nagy legitimációval rendelkezõ kormánynak kötelessége is lesz, hogy kormányzati pozícióban nagyvonalúan felkínálja az együttmûködést az ellenzéknek, minden kényszer nélkül, és egy új, normális politikai légkört alakítson ki.