Napirend elõtti felszólalás 2009. november 23.
<--more-->
A KSH gyorsjelentése szerint az év elsõ nyolc hónapjában az elõzõ évhez képest 2,3 százalékkal kevesebb gyermek született, fél százalékkal nõtt a halálozások száma, és – ami a legerõsebb különbség – 7,7 százalékkal kevesebben kötöttek házasságot. Egyesek szerint máris, mások szerint jövõre 10 millió alá esik Magyarország lakossága.
Ha a jelenség mellett az okokra is vetünk egy pillantást, azokat kereshetjük a nyugati kultúra válságtüneteiben, különösen az értékválságban, úgy is fogalmazhatnék, hogy a neoliberális értékrombolásban – itt elsõsorban a házasság és a család intézményének a gyengítésére gondolok -, de mindenképpen egyfajta életformaváltásban, és ami már kormányzati intézkedéseket is érint, a foglalkoztatás problémáiban, illetve abban a biztonságérzet-vesztésben és a jövõ kiszámíthatatlanságának tudatában, ami az utóbbi években megerõsödött.
Vessünk egy pillantást a jövõ társadalmára is! Milyen társadalom várható? Itt engedjenek meg egy adatsort. Ha az iskolai végzettség szerinti gyermekvállalást nézzük, akkor azt látjuk, hogy az össztársadalom 1,3 százalékos teljes termékenységi arányszámot mutat, a középiskolai végzettségûeké 1,1 – ez a legalacsonyabb -, és a nyolc általánost el nem végzetteké igen magas, 3 körül mozog. Feltesszük ilyenkor a kérdést: milyen lesz a jövõ társadalma, hogyan érvényesül az élethosszig tartó tanulás eszménye akkor, amikor jelentõsen nõ az alacsony végzettségûek száma? De számunkra a kérdés úgy fogalmazódik meg: hol kell gyermekvállalásra ösztönözni – nyilván az alsó középosztálynál -, és hol kell a megszületett gyermekek nevelésére koncentrálni?
Mi végsõ soron a megoldás, amiben nekünk van szerepünk? Jó családpolitika, jó foglalkoztatáspolitika és értékcentrikus nevelés. Engedjenek meg egy európai példát, hogy ezzel érzékeltessem a teendõinket. Franciaországra gondolok. A francia eredmények azt mutatják, hogy 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban 2 egész körül volt az átlagos gyermekvállalás, és nemcsak a bevándorlók, hanem a született franciák esetében is. Ez azt jelenti, hogy a társadalom már képes reprodukálni önmagát. Minek köszönheti a francia társadalom ezt az eredményt? Ha röviden akarnék fogalmazni, azt mondhatnám, hogy van választási szabadsága a családoknak illetve a nõknek, akik a gyermeket vállalják. Mert aki azt mondja, hogy én szülök három-négy gyermeket, és otthon maradok velük, azt a francia társadalom biztosítja. Hogyan? Nagyon egyszerûen: a családi adózással, vagyis az eltartottak számát figyelembe vevõ adórendszeri kedvezménnyel. Ilyen irányú kezdeményezést mi is benyújtottunk, és reméljük, ha újból benyújtjuk, akkor már nem fogják leszavazni. De szabadsága van annak is, aki azt mondja, hogy én dolgozni akarok és egyúttal gyermeket nevelni. Ezt mivel biztosítja a francia családpolitika? A gyermekfelügyelettel, a napközi gyermekfelügyelet jó szervezettségével és a részmunkaidõ biztosításával. Ennek a részleteirõl sokat lehetne beszélni. Egy sok lábon álló, komoly családtámogatási rendszer, egy jó családpolitika mûködik abban az országban, amelyik az európai trend ellenére biztosítani képes a társadalom reprodukcióját.
A mi feladatunk – még egyszer – egy hatékony családpolitika, jó foglalkoztatáspolitika és értékcentrikus nevelés.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)