(Megjelent az Újember c. katolikus hetilapban)

A parlament idejének és energiájának javát aktuálpolitikai kérdéseknek szenteli. Most éppen a gazdaság állapota , a megbillent pénzügyi egyensúly és a miniszterelnök szavahihetõsége a téma. A Tisztelt Ház figyelmének csak töredéke jut a társadalom alapvetõ problémáira és a nemzeti sorskérdésekre. Ezek aktualitása nem pillanatnyi, hanem folyamatos.  Igaz, a hiteles és hatékony megoldás megfelelõ eszmei hátteret és a részérdekeken való felülemelkedést igényel. Harrach Péter, a parlament alelnöke napirend elõtti felszólalásában “Sajtószabadság vagy médiaterror” címen beszélt a médiából áradó, gyermekeink egészséges fejlõdését veszélyeztetõ hatásokról. Arra kértük a képviselõt, foglalja össze olvasóinknak elhangzott gondolatait.
<--more-->
A gyermek utánoz, így tanul. Nem mindegy, hogy milyen mintát élünk eléje. A magyar gyerekek naponta négy órát néznek televíziót, nyilvánvaló, hogy ez mély nyomot hagy bennük. A szereplõk személyisége, világképe, értékrendje nem marad hatástalan.

Egy gyermek több ezer gyilkosságot lát felnõtté válásáig. Ennél is nagyobb kárt okoz az alakuló személyiségnek, hogy az erõszakot a konfliktuskezelés szinte egyetlen módjaként láttatják vele. Nem kevésbé káros élmény a gyermek számára a személyességtõl megfosztott durva szexualitás. Ennek következménye, hogy nem fogja tudni helyén értékelni az egyik legszebb emberi érzést, a szerelmet. A gyermekek, sõt a társadalom egésze számára talán leginkább romboló azoknak a szereplõknek a kitárulkozása, akik normák nélkül élik az életüket. Az õ világuk jelenti a legrosszabb mintát.

A probléma tehát adott. Mi a megoldás? Sokan azt mondják, ilyen világban élünk, tudomásul kell vennünk. Valóban ilyen világban élünk, de nem kell tudomásul vennünk. Akkor sem, ha tökéletes megoldást sehol a világon nem találtak még. Egy biztos, a felnõttek felelõsségét kell erõsíteni, a történet négy felnõtt szereplõjének felelõsségét.

Elsõ helyen van a szülõ. A leghatékonyabb – bár nem elégséges – védelmet nyújtó amerikai megoldás is a szülõre épít. Neki van lehetõsége egy vásárolható eszköz segítségével készülékérõl törölni a gyermekére káros hatású kódolt mûsorokat. (Az Európában használt rendszer erre nem alkalmas.) A magyar médiatörvény alapján használt korosztályi jelölés is a szülõnek szól. Mindez helyes is, hiszen a gyermek neveléséért elsõsorban a szülõ felel. A problémát megoldani azonban a szülõ egyedül nem tudja. Nem csak azért, mert éberségénél az esetek többségében nagyobb a kíváncsi gyermek találékonysága, hanem azért is, mert a szülõk olyanok, mint a magyar társadalom általában.

Második felelõs a médiahatóság. Róla is azt kell mondanunk, olyan, mint a magyar hatóságok általában, erélytelen.
A fõ felelõsség a mûsorkészítõk vállán van. Be kell látniuk, hogy a gyermek érdeke szent. A nézettség szempontja csak ezután következhet. Aki ezt nem látja be, azzal be kell láttatni, akár a törvény szigorával.

Végül ki kell mondanunk, a törvényhozók sem mentesek a felelõsségtõl. A médiatörvény problémája nem csupán az, hogy nem tartják be, önmagában is gyenge. Mielõbb módosítani kell.

Természetesen a jogalkotási és hatósági feladatok teljesítése mellett nem mondhatunk le azok munkájáról, akik képesek a társadalmi tudatot, a közgondolkodást alakítani. Ilyenek például az egyházi közösségek tagjai. Közös munkánk eredménye lehet, hogy a televízió és az internet nem fenyegetettséget jelent gyermekeink számára, hanem behozza a gyerekszobába a természet és az emberi lélek szépségeit, az emberi alkotások gazdagságát.