A vörösbor

Varga Laci bátyánk több mondása vált ismertté, az egyik igen széles körben. Köztudott volt, hogy kedvelte a vörösbort. Ha vidéki meghívást fogadott el – ez gyakran megtörtént, magas kora ellenére – csak azt kérte, legyen jó vacsora vörösborral. Egész jól viselte, hogy nem minden vidéken terem jó bor. Azt viszont nehezen, ha behûtötték a vörösbort.
<--more-->
Nem csoda, hogy egy üveg vörösborral kellett kiengesztelnie annak, aki Laci bácsinak szólította. A bácsi távolít, a bátyám közelít – szokta mondani.

Azon a bizonyos Kossuth téri rendezvényen a milliós tömeg elõtt Varga László, a parlament korelnöke a mikrofonhoz lépett. Az emberek kórusban kiabálták: Laci bácsi, Laci bácsi. Az Öreg megszólalt: – Ma nagyon gazdag lettem. – Mindenki elcsendesedve várta a folytatást: – Mert aki azt mondja, hogy bácsi, hoz egy üveg vörösbort. Az emberek felnevettek, de ez a nevetés nem csak a poénnak szólt. Milliónyi együtt lélegzõ ember meleg szeretete áradt a nagy Öreg felé. Ezt éppúgy lehetett érezni a levegõben, mint az összetartozás érzését. Az a nap felejthetetlen és talán megismételhetetlen élmény volt.
Laci bátyánk nagy egyéniség volt, bölcsességével és könnyed szellemességével együtt. Büszke vagyok rá, hogy életében atyai barátomnak tudhattam, távozásakor pedig megemlékezhettem róla a parlamentben, kétszer is. A második, ha nem is komoly, de hozzá illõ volt. Egy államtitkár hivatkozott rá. Természetesen Laci bácsizott. Miután befejezte beszédét, jelentkeztem, és a következõket mondtam: – Aki Laci bátyánkat életében lebácsizta, egy üveg vörösborral kellett jóvátennie. Õ már nem veheti át az ön elégtételét. De itt vannak a parlamentben szellemi örökösei. Mi szívesen átvállaljuk tõle ezt a szerepet.
Az államtitkárban volt annyi humorérzék, hogy néhány perc múlva egy üveg vörösbort tett az asztalomra, nem is rosszat.

Megrágott mondanivaló

Az ülést vezetõ elnök kezében vannak eszközök, amellyel a parlamenti munkát mederben tudja tartani. Úgy gondolom, minden csengõkocogtatásnál vagy mikrofonkikapcsolásnál többet ér, ha nyugodt és derûs légkört tud teremteni. Magam mindig erre törekszem, ha megvalósul, igazi sikerélményt jelent. Egy esetet hadd meséljek el.

Egyik kormánypárti képviselõ, aki egyébként ritkán jön ki a sodrából, valamiért nagyon begurult. Dühében az ellenzék magatartását – már elnézést – “szarrágásnak” minõsítette. Miután leült, ezt mondtam neki: ön képviselõtársait egy végtermék rágásával vádolta. Úgy gondolom egy képviselõnek az a dolga, hogy a mondanivalóját rágja meg, mielõtt megszólalna. A többiek nevettek, õ felállt és bocsánatot kért.