Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház!

-Kevesen vannak ma Magyarországon, akik nem látják, hogy árokba borult a szekér, és talán még kevesebben, akik ne gondolnák, hogy ki kell húzni onnan, hiszen a szekér dolga, hogy haladjon, legfeljebb olyan hajtót kell keresni, aki képes a lovakat az úton tartani.
De, hogy ne csak képekben beszéljek, azt is mondhatnám, hogy változásra van szükség, és valóban megegyezésre, ebben egyetértve a miniszterelnök úrral. Ezt kívánja az ország helyzete és a magyar emberek többsége is.
<--more-->
– Ehhez viszont, egy nagy legitimációval rendelkezõ cselekvõképes kormányzat kell, amely partnerként jelenik meg, és képes az együttmûködésre. A kérdés az, hogy vajon a jelenlegi kormány képes-e erre, milyen a társadalmi támogatottsága / jelentõsen alatta van annak, mint a választások idején volt / és milyen az együttmûködési kézsége?
Amit ma itt hallunk a parlamentben az egy megdöbbentõ színjáték. Az nem együttmûködési készség. Hadd idézzem miniszterelnök urat „ne kommunikációs csatákat vívjunk” mondja ezt õ, akirõl el kell ismerni a kommunikációs csatákban és manipulációs szándékokban utolérhetetlen. És mindez abban a parlamentben történik, ahol Kossuth és Széchenyi vívta egymással a nemes küzdelmet, és bármennyire is nem értettek egyet, senki sem vonta kétségbe a hazaszeretetüket. És gondoljanak Deákra, Eötvösre, vagy a nagy miniszterelnökökre, abból az idõbõl, amikor az ország nemcsak nehéz, hanem egyenesen tragikus helyzetben volt, Telekire, Bethlenre, akik után, egy ilyen színjátéknak vagyunk a tanúi a magyar parlamentben.

– De ha túllépünk a parlament falain, akkor sem látunk jobbat. Egy hatéves leépülés képeit látjuk. Önök nagyon jól tudják, hogy az államadósság növekedése nagyobb ütemû volt, mint a Kádár korszakban, és ezzel együtt a gazdasági növekedés a térségben az utolsó lett. Azt is tudják, hogy egy sikertelen, kudarcos egészségügyi reformnak nevezett intézkedéssorozat után vagyunk. És az is nyilvánvaló, hogy mi volt ennek az oka: az egy szempontú politika,
amely kizárólag a finanszírozási problémákat próbálta kezelni, átfogó koncepció nélkül.
Nézzék az oktatás helyzetét, semmi mást nem mondok, csak a kisiskolák megszüntetését. Kizárólag gazdaságossági szempontot érvényesítenek ott, ahol sokkal fontosabb, közösségépítõ szempontoknak kellene megjelenniük. Vagy a közigazgatás állapotát – sok helyen kaotikus- vagy a szociális helyzetet, vagy a tavalyi reálbér illetve reálnyugdíj csökkenést. Nézzük a foglalkoztatást! Szintén tavaly jelentõsen csökkent az amúgy is alacsony foglalkoztatás, nõtt a munkanélküliség, és a reményvesztettség az egész magyar társadalmat átitatja.  

– Ma a lakosság többsége /70 százaléka/ úgy látja, hogy rossz irányba mennek a dolgok, és ez a közeljövõben nem is fog változni. Ilyen helyzetben azt hiszem egyértelmû, hogy egyetlen megoldásként elõrehozott választásokat kell tartani.
Bízzuk a magyar választópolgárokra a döntést!

Köszönöm a figyelmüket!