A járvány egyszer elmúlik, de nem nyomtalanul. Kérdés, hogy kissé megtörve ugyan, de ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, vagy egy felismerés birtokában másképpen kezdjük újra. Mindnyájan érezzük a járvány sokkoló hatását magánéletünkben, közösségeinkben és a munkánkban egyaránt. A természet megmutatta erejét, megingatta önbizalmunkat, életformaváltásra késztetett, és befolyásolta fogyasztási szokásainkat. Ez kellemetlen kényszer volt, de idővel felismertük, hogy fogyasztói világunk sok felesleges dolga nélkül is lehet élni.

Ha ez a felismerés túléli a járványt, és főleg, ha társul a teremtett világ védelmének egyre sürgetőbb igényével, akkor elmondhatjuk, hogy ennek a nehéz időszaknak volt haszna is. Sőt egy másikat máris tapasztalunk. Sok közösségben – elsősorban a családokban és persze a nemzet egészében – megerősítette az összetartozás tudatát és az egymás iránti felelősséget. Talán említhetünk majd egy harmadikat is. A „Home Office” kényszere felgyorsíthatja a távmunka elterjedését. Legalábbis a vegyes foglalkoztatási formát, mint a legkellemesebb megoldást.

Az elmúlt hónapok kárvallottja nem csak az ember, hanem a gazdaság is. Sokan beszélnek a mielőbbi újraindításról, érthető, hiszen munkahelyekről és megélhetésről is szó van. Arról viszont kevés szó esik, hogy milyen lesz ez az újraindítás. Annyit legalább el kell mondanunk, hogy ha már kiléptünk a termelési verseny mókuskerekéből, tegyünk egy lépést a természetbarát gazdaság irányába. Az a remény talán nem álom, hogy a járvány elmultával az ember lazítani tud a fogyasztói világ kötelékein, és az emberi tevékenység kevésbé fogja pusztítani a teremtett világot.

Nem kell megvárnunk, amíg a fogyasztói életforma kényelemigényének és a termelési kényszernek a kártevései elérik a radikális kijózanítás szintjét.