Ma már volt arról szó, hogy az ország lakosságának a szociális helyzete romlik. Engedjék meg, hogy én néhány szót az okokról szóljak, illetve arról, hogy milyen ívet is írt le az elmúlt évtizedekben a magyar szociálpolitika. Különösen a kisnyugdíjasok, a többgyermekes családok, a munkanélküliek és a leendõ munkanélküliek létbiztonsága kerül ma veszélybe. A nemzetközi válság ennek csak részben oka, a fõ felelõs a rossz gazdaság- és társadalompolitika. Emiatt érint minket súlyosabban a válság, és emiatt vették fel a következményekkel járó hitelt is.
<--more-->
Nézzük, milyen ívet írt le a szociálpolitika az elmúlt évtizedekben! Hadd kezdjem a Kádár-rendszernél: mit adott és mit vett el a személytõl az a rendszer? Adott teljes foglalkoztatottságot, szerény, de garantált munkabért, viszont elvett munkamorált, hiszen a lógás elfogadott volt, kezdeményezõkészséget, vállalkozó kedvet és persze a szabadságjogokat. Aztán jött a rendszerváltás, ami megadta a szabadságjogokat és a vállalkozó kedv sikerének a lehetõségét, viszont elvette a munkahely biztonságát, s helyette különféle segélyeket adott. Ez szükséges volt, de ezzel utat nyitott a segélyre berendezkedõ életformának.

A polgári kormány megtette az elsõ lépéseket az önerõ megmozdítására, mint a szociális problémák kezelésére. Hadd említsek három példát: munkajövedelemhez, iskolalátogatáshoz kötött támogatásokat, illetve a segély és a bér közötti különbséget jelentõsen növelte, három-négyszeresére. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány mind a három elemet lenullázta, szociálpolitikája munkakerülésre ösztönöz, családpolitikája pedig megélhetési gyermekvállalásra. Ez a politika kudarcot vallott, falba ütközött, olyan társadalmi ellenállásba, amelynek részesei voltak a baloldali polgármesterek is. És mit tett a kormányzat? 180 fokos fordulatot. Ma munkáról beszélnek, tanulási kötelezettségrõl, az együttmûködés komolyan vételérõl, arra fordulnak, amiért minket hosszú évekig gyaláztak.
Baj ez? Nem ez a baj. Az a baj, hogy az események sodorják õket, ötletelés, kapkodás, tûzoltás folyik. Pedig egyszerû a képlet: a jó szociálpolitikának biztos eszmei alapokon kell nyugodnia, ebbõl táplálkozó hiteles ember- és társadalomképen, s erre épülhet a kormányprogram. Az sem baj persze, ha ezt a cikluson át ugyanaz a személy hajtja végre. Talán nem illik, ha én mondom, de valakinek mondania kell, emlékeznek, nyolc éven keresztül két kereszténydemokrata miniszter vezette a tárcát. Most pedig hat év alatt hányan? És hányféle kormányzati struktúrában valósult meg mindez? Talán nehéz is lenne egy kézen összeszámolni az élen levõket.

De beszéljünk néhány mondatot a jövõrõl is! A válság szociális kihívásaira megfelelõ választ kell adni, az emberek problémái iránt érzékeny választ, és nem a kisemberekkel fizettetni meg a válság számláját. A legfontosabb kérdés a munkanélküliség növekedésének a megakadályozása. Tudom, hogy azt fogják mondani, készen áll a program. Erre nagyon sok pénzt kell szánni, de sokféleképpen el lehet költeni ezt a pénzt. El lehet költeni úgy, hogy kormánybarát vállalkozásokat támogatunk vele, de el lehet költeni hatékonyan is. Remélem, hogy a kormány hatékonyan fogja elkölteni ezt a pénzt.

Azt látjuk, hogy az igazi válság 2007-ben kezdõdött, amikor csökkent a foglalkoztatás, a reálbér és a reálnyugdíj, emelkedtek az energiaárak, a nyugdíjasok terhei, különösen a foglalkoztatási akadályok az idõsotthonok ellehetetlenülése és a gyermekszegénység további növekedése.

Köszönöm figyelmüket.